Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Philip Roth: Ellenélet

Az Amerika-szerte ismert író, Nathan Zuckerman öccsénél, Henry-nél súlyos szívproblémát diagnosztizálnak az orvosok. Két lehetőség áll előtte: vagy gyógyszert szed élete végéig, és elviseli a mellékhatásokat, vagy megműtteti magát. Az orvosok az előbbit javasolják, hiszen semmi sem garantálja a műtét sikerességét, ellenben a gyógyszeres kezelés zavartalan életet biztosítana a férfinek – egy dolgot kivéve: le kellene mondania a szexről. Henry addig rá sem döbben, mennyire meghatározó az életében a szexualitás, amíg impotenssé nem válik. Persze nem elsősorban a rendezett családi háttere miatt, ennél sokkal többrétegű dologról van szó; így aztán végül a műtét mellett dönt. Innentől viszont a legkülönösebb irányba indul el a regény…

 

Mindössze ennyit mond el nekünk a fülszöveg Philip Roth Ellenélet című regényéről, de ennél többet – anélkül, hogy elvennénk a regény egyik erejéből – nem is nagyon lehet leírni róla. Valamit azonban már az elején le kell szögeznünk, ami egy kis kapaszkodót nyújthat a gyanútlan olvasónak: az Ellenélet nem a szexualitásról szól. Pontosabban van benne az is, elvégre az alaphelyzet abból növi ki magát, de az egész írás egyetlen hatalmas önanalízis – meglepő módon még csak nem is Henry analízise, hanem Nathané. Roth több könyvében is központi szerepet kap ez a fiktív amerikai zsidó író, de ha nem olvastunk egyetlen más Roth-regényt sem, akkor sem kell aggódnunk, hiszen nagyon részletes jellemzést kapunk. Lényegében Nathan Zuckerman életének minden fontosabb aspektusát – zsidó örökségét; helyét a nem-zsidó kultúrában; családhoz, nőkhöz, szexhez való viszonyát; irodalmi szemléletét és módszerét; illetve magának az irodalomnak a szerepét az életében – górcső alá veszi a valódi (és a fiktív) író.

 

Roth egyértelműen szereti a végleteket, a kontrasztokat. Hősei az egyik pillanatban még Júdea egyik eldugott félsivatagi zsidó telepén tanulnak héberül, vagy a Siratófalnál lévő tömegben próbálják átélni a kollektív zsidó identitást, míg a másikban a kimért, hideg és unalmas angol vidék nyárspolgárai – akik jelen esetben mind több száz évre visszanyúló családfával rendelkező arisztokrata famíliák – közt próbálják megtalálni a helyüket. Zuckerman számára a fentebb felsorolt identitás-elemek közül egyértelműen zsidó volta a legfontosabb – nem hiába lett sikeres regényeivel, melyekben az Amerikában élő zsidók világát és lelkét boncolgatta, egyszerre váltva ki felháborodást és rajongást bizonyos csoportokból.

 

Nathan a világot két részre bontja: zsidókra és gojokra – még a nőkkel való viszonyában is állandóan azt elemzi, „rendes zsidólányokkal” van-e dolga, vagy sikszével. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a zsidóság egyáltalán nem egy homogén massza, Roth éppen ezért utaztatja őt Izraelbe. Itt látszik igazán, hogy mennyire bonyolult a kérdés, hisz – ahogyan a könyvben többen is mondják – Izraelben, a zsidó fák közt, a zsidó ég alatt hallani a legjobb zsidó vicceket, és talán ott is él a legtöbb önmarcangoló izraelita, meg persze a harcos cionisták többsége is. Azonban itt még nem áll meg: ugyanúgy pellengérre állítja a nyugati világ szalonrasszizmusát/-antiszemitizmusát, mint a másik oldal „túlreakcióit”.

 

Persze egy igazi posztmodern alkotás esetében nem mehetünk el az író és az irodalom, az író és az írás, az író és a fikciója közti kapcsolat mellett sem, elvégre nem kell túl sokat kombinálni, hogy Nathan Zuckermanben magát Philip Rothot ismerjük fel. A regény olvasása közben találkoztam egy szellemes kis ábrával, ami az irodalom különféle formáiban lévő konfliktusokat mutatta be: a posztmodernnél ez a főhős konfliktusa a valósággal, illetve az alkotójával. Itt, mivel egy író főszereplőről van szó, aki valahol maga a szerző, mindkettőről beszélhetünk: Nathannek szembe kell néznie azzal, hogy egyrészt már kimerítette azt a közeget, ahonnan ihletét szerezte – nem hiába próbálja saját gondjait másokra kivetíteni írásaiban –, másrészt pedig menekülni próbálna az általa teremtett, nagy zsidó író világából a csöndes, családi életbe. Az egész regény lényegében a szereplők arra való törekvése, hogy létrehozzanak egy teljesen más életet – egy ellenéletet, ahogyan a címben ezt megfogalmazza Roth –, ahol maguk mögött hagyhatják nyomasztó problémáikat, és megpróbálhatnak tartalmasabb életmódot folytatni (a történet elején ilyen menekülés Henry-é is a házasságon kívüli szexbe).

 

Persze a regény egy övön aluli ütéssel teszi helyre az olvasót, mikor megmutatja, Zuckerman mégis hogyan akarja véghezvinni grandiózus tervét, és vajon sikerülhet-e neki ez a nem mindennapi „vállalkozás”. Az Ellenélet egyáltalán nem könnyű regény – egy negyvenes éveiben járó, zsidó értelmiségi majd’ ötszáz oldalnyi analízise egyáltalán nem délutáni kikapcsolódás, azonban számos része kifejezetten érdekes és átgondolásra méltó (például az izraeli helyzetet taglaló oldalak), még akkor is, ha egyesek talán megcsömörlenek a regény végére a hosszú, túlságosan is részletes önelemzéstől és állandó identitáskutatástól.


Takács Gábor - 2014. június 16.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Philip Roth) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!