Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Ben Aaronovitch: London folyói

Azt látom, hogy az angolok imádják az olyan könyveket, melyekben a saját országuk többé-kevésbé alternatív verziójáról olvashatnak. Hogy csak néhányat említsek, ami náluk hatalmas siker volt: Neil Gaiman Sosehol, Jasper Fforde Thursday Next sorozata, Marie Phillips Csintalan istenek, a Dirk Gently könyvek Douglas Adams-től, vagy a magyarul még ki nem adott Un Lun Dun China Miéville-től. Ebbe a sorba illik Ben Aaronovitch krimit és urban fantasyt keresztező regénye is, egy mára ötödik részénél tartó sorozat nyitánya.

 

A címbéli folyókat ebben a regényben istenszerű lények személyesítik meg, ám nem ők a főszereplők – valójában mellékszál Temze anya és Temze apa és népes pereputtyuk egymással való torzsalkodása. A főhős egy némileg sekélyes, de fejlődőképes fiatal rendőr, az afrikai származású Peter Grant, aki előtt fénytelen aktatologatói pálya áll – mígnem kiderül róla, hogy van némi érzéke a mágiához. Az egész úgy kezdődik, hogy egy lefejezett hullát találnak a Covent Garden közelében, és Petert is kirendelik a terület biztosítására. Ott aztán beszél egy kísértettel, aki az egyetlen szemtanú, és senki más nem látja... Innen már egyenes út vezet a rendőrség titkos egységéhez, amit jószerével Nightingale felügyelő (és mágus) testesít meg egyszemélyben.

 

Az ügy, amibe Peter keveredik, egyre több gyilkossággal jár, és az már igen hamar világossá válik, hogy az elkövető is természetfeletti lény. De hogy ki, és mik az indítékai, arra bizony nem derül fény egyhamar. Ahogy a cselekmény bonyolódik, úgy ismerkedünk meg egyre több különös figurával, és nem mindegyikük rendőr (vagy épp ember).

 

A regény mindeközben baromi szellemes. Kb. mintha a régi jó angol zsarus tévés vígjátékokat modernebbre vennénk, és itt-ott Douglas Adams-rokon őrültségekkel kevernénk. (Harry Potterhez semmi köze, mágia ide vagy oda!) Sokat lehet rajta nevetni, ezzel együtt engem igen váratlanul ért egy durván brutális esemény a sztoriban, pont azért, mert az író humora elaltatott, nem számítottam ilyesmire. Aztán idővel nagyjából minden a helyére kerül, magyarázatot kapunk a történtekre, de attól még úgy érzem, hogy a sztori némileg kusza, és Aaronovitch nem mindig bánik vele úgy, ahogy kellene. Ám aki bírja a szellemes, száraz angol humort, az el fogja nézni az író eme botlásait. És nem kell, hogy minden könyvben legyen magvas mondanivaló – nos, ebben nincs, bár egy-egy flashback, amit Peter él át mágikus emlékmaradványokkal találkozva, egészen költői.

 

A fordító, Pék Zoltán nagyon érzi ezt a stílust, de sajnos több olyan hibát is ejt, amit egy hozzá hasonlóan remek, ám kevésbé túlterhelt fordító elkerült volna – vagy amit egy véres kezű olvasószerkesztő kiszúrt volna. Szóval, lesz ez még jobb is, ebben biztos vagyok. Azért az önnön dolgaik dicsfényében sütkérező angolok sem olyan ostobák, hogy ennyi időn át életben hagyjanak egy olyan sorozatot, amely nem is jó. Részemről jöhet a folytatás!


Uzseka Norbert - 2014. május 31.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!