Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Szerb Antal: VII. Olivér

Szerb Antal a magyar irodalom egy igen érdekes alakja. Főművei, az Utas és holdvilág, illetve A Pendragon-legenda ma is meghatározó olvasmányélménye sokaknak – előbbi az önmagát kereső, a felnőtté válás traumájával és az élet kilátástalanságával küzdő ember története, utóbbi pedig amolyan „értelmiségi lektűr” regényként már-már lovecrafti rémtörténet és történelmi ismeretekkel megterhelt mű egyszerre. 1941-es rövid regénye, a VII. Olivér is szórakoztató és értelmiségi: mondhatni olyan, mint amit egy mélyen művelt Rejtő Jenő írt volna.

 

A kis mediterrán ország, Altúria népe forrong, ugyanis az irányítói éppen arra készülnek, hogy eladják a két legfontosabb bevételi forrás – a szardíniahalászat és a bortermelés – jogait, vagyis ezzel az egész országot egy külföldi mágnásnak. A korábban közkedvelt ifjú király, VII. Olivér sokak szemében árulóvá vált, így aztán nem is meglepő, hogy egy forradalom megfosztja trónusától. Az uralkodó ezt követően önkéntes száműzetésbe vonul, de hamar furcsa, ellentmondásos hírek kelnek lábra: van, aki Amerikában látta, mások szerint az afrikai dzsungelben vadászik, megint mások Európa különféle pontjain vélték felbukkanni. Nem kell sok idő, hogy az exkirály felkutatására küldött festő, aki maga is részese volt a forradalomnak – no nem lánglelkűségből, inkább csak a polgári unalom ellensúlyozásaként –, ráleljen Olivérre és barátjára Velencében, mint álruhás szélhámosra. De a bonyodalmak csak akkor kezdődnek, amikor a királynak rá kell ébrednie, hogy a világ végén sem tud elmenekülni a sorsa elől…

 

Szerb ebben a rövid történetében a két világháború közötti magyar irodalom és színi világ klasszikus alaphelyzetét használja fel: a főszereplő álruhát ölt, másnak adja ki magát, eltitkolja igazi voltát. Olivér ugyanis, mint kiderül, saját maga szervezi meg a forradalmat, hogy elmenekülhessen az uralkodásból, és megmártózhasson a hétköznapi emberek életében. Ám nem azért megy a nép közé, mint Mátyás király, nem népe bajaira kíváncsi: tudja azokat nagyon jól, hiszen van olyan jó király. Nem, ő saját magát szeretné megtalálni, meg akarja ízlelni az életet a maga egyszerűségében – uralkodók, miniszterek, fogadások és tárgyalások nélkül. Szerb viszont csavar egyet ezen a helyzeten: az álruhás herceg és katona barátja szélhámosok csapatához szegődik, így saját álcájukat is álcázni kell, sőt, Olivérnek saját magát kell alakítania a banda vezérének legújabb átverésében.

 

Igazi tévedések vígjátéka a VII. Olivér, könnyed története tökéletesen beleillik a kor már említett lektűrjébe. A (kis)regény szélhámosai ugyanolyan figurák, mint Rejtő alakjai, elég csak St. Antonio főhercegre gondolni, aki szintén megmártózik a törvény másik oldalán élők világában. Itt azonban nem csattannak pofonok, nincsenek már-már csodás alakok, a szélhámosok is világlátott úriemberek, akiket bármikor grófnak vagy diplomatának lehet nézni. Persze azért egy-két Wagner úrhoz hasonló figura is előkerül, de Szerb humora kifinomult, sokkal inkább fakad az apró szurkálódásból vagy a félreértésekből, mint a frappáns mondásokból vagy félrehallásokból.

 

Szerb Antal ugyanis ebben a történetében sem tagadhatja meg azt a műveltséget, ami más műveit is teljesen átitatja. Ez pedig nem csak abban nyilvánul meg, hogy hősei arisztokratikusak – mint azt fentebb láthattuk –, vagy hogy milyen kifinomult iróniával és érzékenységgel teremti meg a fiktív ország miliőjét. Szerb hőseinek mondatai, világlátásuk és cselekedeteik is mutatják az intelligenciát. Nem a tolakodó okoskodást, hanem azt a józan gondolkodást, ami ott bujkál Rejtő hőseiben is, csak ott gyakran nehézfejűséggel párosul. A párbeszédeikből süt a világ ismerete, hogy ők bizony nem fognak elveszni, akármerre is kerüljenek – ez persze egy királynál vagy egy szélhámosnál létszükség.

 

Az író ráadásul a szórakoztató alaphelyzetbe képes volt egy nagyon is komoly kérdést belevinni, mégpedig azt, hogy mi a kötelessége az embernek. Olivér a kalandja végére megtanulja – ráadásul pont egy csalótól! – hogy bizony mindenkinek felelőssége van, és ezelől elfuthat, de el nem menekülhet. Egy halász nem lehet király, ahogy mondják, és egy király sem lehet halász. Olivérnek kötelessége van, és ezt ő maga is jól tudja. Szerb Antal itt természetesen nemcsak a királyi felelősségről beszél, hanem mindannyiunk felelősségéről – ahogyan Mihály, az Utas és holdvilág hőse is ráébred a regény végén, hogy bizony kezdeni kellene valamit ezzel a dologgal, amit életnek nevezünk, úgy az ifjú (ex)király is megtalálja célját. Ennek a klasszikus átverés-történetnek a tanulsága éppen az, hogy mindannyiunk életének van valami célja, mindünknek van valamilyen felelőssége, amivel szembe kell néznünk. Ezért lesz a VII. Olivér nemcsak szórakoztató, de elgondolkodtató és maradandó olvasmányélmény is.


Takács Gábor - 2014. május 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!