Főkép

Egy asszony, aki nagyra hivatott, okos, művelt és széles látókörű. Egy angol uralkodónő, akinek trónra lépését az egész ország várta. Egy bátor hercegnő, aki nem fél harcolni az igazáért. Egy töprengő tinédzser, aki a megoldhatatlan konfliktusok elől titokzatos betegségekbe menekül. Egy középkorú feleség, aki szerelmes. Valaki, aki mélyen hisz, és ezért elborzasztja az erőszak…

 

E jellemzéseket olvasva valószínűleg kevesen gondolnának a nevezetes történeti alakok közül éppen I. (Tudor) Máriára, akinek a nevét Véres Máriaként (Bloody Maryként) őrizte meg a közhiedelem és a koktéltörténelem. Anglia utolsó katolikus királyának, egyben első igazi női uralkodójának története az utókor szemében csupa kudarc, sőt, teljes csőd. VIII. Henrik leánya, aki rövid életű öccsét, a Koldus és királyfiból ismerős VI. Edwárdot követte a trónon, katolikus restaurációt és hosszan tartó rettegést hozott Anglia népeinek. Calais, az utolsó franciaországi angol birtok elvesztéséről, a Smithfieldnél lobogó eretnekégető máglyákról és a spanyol trónörökössel, a később hajóhadával Angliára támadó, bigottan katolikus (II.) Fülöppel kötött szerencsétlen házasságáról híresült el. Amikor negyvenkét évesen, hatévnyi kormányzás után meghalt, az ország fellélegzett és örömujjongásban tört ki, sorra tértek haza a kontinensről az emigránsok, s nagy diadalmenettel koronázták meg a legismertebb európai uralkodónőt, VIII. Henrik másik lányát, a hihetetlenül hosszú ideig regnáló, az anglikán hit kérdéseit máig hatóan rendező, a spanyol Armadát legyőző és az ország gazdasági és kulturális aranykorát elhozó I. Erzsébetet.

 

Míg Erzsébet életéről, személyéről szakkönyvek, történelmi regények és filmek tucatjai érhetők el magyar nyelven is, I. Mária általában csak a történetek perifériáján tűnik fel szánalmas, fenyegető, baljós vagy érdektelen alakként, a sötétség megtestesítőjeként, amely a fényes Erzsébet ellentétpárja. Pedig sorsukban számos hasonlóság található: mindketten különleges értelmi képességekkel rendelkeztek, kiválóak voltak az élő és holt nyelvek tanulása és a virgináljáték terén. Mindketten nagy megbecsülésben nőttek fel, Mária kamaszkoráig volt a trón várományosa, apja büszkesége, Erzsébet pedig anyja lefejezéséig. Mindkettejüket törvénytelen születésű fattyúnak nyilvánították, miután anyjuk kiesett Henrik király kegyeiből, így mindketten megismerték a mellőzöttség kínját. S épp ezért mindkettejükben hihetetlenül erős volt a bizonyítási vágy, mindketten hatalmas tervekkel telten kezdtek el uralkodni. Ráadásul mindketten különleges helyzetben voltak, hiszen Anglia trónján még sosem ült teljes joggal, egyedül uralkodó asszony. Miért, hogy Mária élete mégis keserűen ért véget, férjétől elhagyatva, népétől utálva, álterhességektől és betegségtől (talán ráktól) kínozva, kudarcot kudarcra halmozva, míg Erzsébet a legsikeresebb királynőnek bizonyult?

 

Victoria Holt regénye is ezeket a kérdéseket teszi fel. A lebilincselő és különleges történet pedig, amiben választ találhatunk rájuk, teljes figyelemmel fordul Mária felé, magyar nyelven szinte egyetlenként. A korona árnyékában különlegessége, hogy épp olyan „tiszta lappal” indítja, és rokonszenvesen mutatja be Máriát, mint például az írónő másik könyve, A birodalom királynője Erzsébetet. Egy dolog az, milyennek lát az utókor egy történelmi személyt, és egy másik, hogy hátrahagyott levelei, iratai, a történelmi tények alapján milyen személyiségnek látta az illető önmagát. Victoria Holt szokott aprólékosságával, a történelmi források alapos ismeretével képzeli el és alkotja meg I. Mária önéletírását, így enged bepillantást a királynő gondolataiba, indítékaiba, tervezgetéseibe. Így egy pillanatra – illetve a regény olvasásának idejére – elképzelhetjük, miként gondolkodhatott ez az asszony, megérthetjük tévedéseinek okát, megismerkedhetünk jó tulajdonságaival – vagyis teljes embert láthatunk magunk előtt Bloody Mary figurája helyett.

 

Victoria Holt jól ismert író Magyarországon. Az IPC Kiadó a kilencvenes évektől jelenteti meg regényeit: magyarul olvasható mind a 32 romantikus kalandregénye, s a teljes, 19 kötetes, Philippa Carr álnéven írt Anglia leányai sorozata is, amely hősnőinek családtörténete segítségével Anglia történelmének korszakaiba enged betekintést. Én azonban leginkább a legfrissebben kiadott történelmi életrajzait és sorozatait szeretem olvasni (amelyek egyébként nem Holt, hanem Jean Plaidy név alatt jelentek meg eredetileg). Ezek között találhatunk regényeket Lucrecia Borgiáról, Medici Katalinról és Stuart Máriáról is, a legjobbak azonban mégis az angol történelmet bemutató könyvek Boleyn Annáról, Katherine Howardról, a normann és a Plantagenet-királyokról. Holt „végigírta” az egész angol történelmet: ha teljesül a kívánságom és folytatódik az IPC életműsorozata, talán alkalmam lesz megismerni interpretációjában a Stuartok korát vagy épp Viktória királynő életét is…

 

Ami mindebből A korona árnyéka szempontjából fontos, hogy aki kézbe veszi a könyvet, olyan írónővel találkozhat, akinek elképesztően részletes, pontos és megbízható képe van a korszakról, amelyet megelevenít. Így tudja szórakoztatóan és izgalmasan bemutatni az intrikákat és a sorsdöntő fordulatokat, könnyed kézzel kezelni mintegy száz mellékszereplőt, akik mind valódi történelmi alakok, s képes arra, ami az egyik legnehezebb elbeszélői feladat: hiteles egyes szám első személyű monológot írni a 16. században élt Tudor Máriának, miközben bizonyos, hogy huszonegyedik századi fejünkkel egy kissé másképp szeretnénk látni őt, mint ahogyan ő láthatta önmagát.

 

Igazán divatos mostanában minden, ami a Tudor-család történetéről szól. Victoria Holt regénye azonban nemcsak trendi, de jó könyv is: megérdemli az újrafelfedezést!