Elmore Leonard: Váltságdíj fejében
Írta: Galgóczi Tamás | 2014. 02. 26.
Úgy vélem, A törvény embere (eredetiben Justified) című tévésorozatot sokan ismerik, sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy a nézők körében népszerűnek számít. Ennek oka részben a helyszín, Amerika közepének kiválasztása, ahol az emberek másként élnek, másként bűnöznek és másként kergetik a rosszfiúkat, mint mondjuk a tengerparti nagyvárosokban. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a főszereplő, Raylan Givens egyszerre testesíti meg a sármos tehénpásztort (közismertebb nevén cowboy) és Chuck Norris modern utódját, aki, ha úgy hozza a sors, nem csak a száját, hanem a fegyverét is képes használni – nem véletlenül emlegetik úgy, mint a reklámplakátról lelépett Marlboro Man.
Ebben a történetben Raylan száműzetésben tölti idejét, megölt ugyanis egy rosszfiút, és az ügyeletes ügyész úgy gondolta, ez részben az ő hibája volt, amiért bűnhődnie kell. Így került Florida Dade megyéjébe, ami a tévénézőknek biztosan ismerős terep, hiszen hétről-hétre itt játszódnak a CSI: Miami epizódjai. Természetesen hősünknek nem sok köze van a helyi erőkhöz, lévén szövetségi alkalmazott.
Az előző kötetet nem olvastam, így csupán Krisztián ajánlójára támaszkodom, de az alapján úgy tűnik, hogy ez a mostani egy formabontó sztori, hiszen Raylan többnyire magánügyben jön-megy, ráadásul bájos barátnőjelöltje az ágya helyett inkább aggodalmát osztja meg vele, a törvény embere pedig minden meggyőződése ellenére elvállalja, hogy felkutatja Harryt, az alkoholista bukmékert, aki nem titkoltan vetélytársának számít a lányért folytatott versengésben.
A könyv egyik fele erről a keresésről szól, a kérdezősködésről, és hogy közben kikkel találkozik hősünk. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra: Amerikában biztos élnek hétköznapi emberek, akik iskolába vagy munkába járnak, művelik a földet, fegyverrel védik a hazát, stb. Na ebben a kötetben ők gyakorlatilag nincsenek jelen, legfeljebb végszavazó pincérként, vagy még ennél is jelentéktelenebb szerepet betöltő arctalan tömegként bukkannak fel. Elmore Leonard csak azokkal a figurákkal foglalkozik, akik főállású rosszfiúk – vagy hivatásos naplopók. Egyetlen közös vonásuk a furcsaság, akkora egyéniségek (miközben mégis megtestesítik az adott típust), hogy gond nélkül felvennék őket bármelyik individualista klubba. Mindegyiküknek annyi élménye van már színrelépéskor, hogy nyugdíjas korukban hónapokig tudnak majd mit mesélni baráti körben – feltéve, ha lesznek barátaik, és ha egyáltalán életben maradnak addig. Merthogy Elmore Leonard nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőkkel, mindenkinek észnél kell lennie, ha meg akarja élni a holnapot. De ez a feltétel már alapban hibádzik a többségnél – és Raylan Givens nem tűrheti a törvényszegést.
Abszolút egyetértek a lelkendező kritikákkal, Elmore Leonard remek könyvet írt, amit nem csak pergő cselekménye, színes karakterei vagy szerethető főszereplője miatt kedveltem meg, hanem azért is, mert egy kicsit megmutatta napjaink Amerikáját.