Főkép

Kicsi voltam még, amikor nagyapám éjjeliszekrényén feltűnt az Exodus, s ott is maradt jó ideig: hihetetlen érdeklődéssel olvasta, forgatta, s nagyon boldog volt, hogy 1989-ben végre egy ilyen munka is megjelenhetett magyarul. (Eredetileg 1958-ban íródott.) A zarándok magyar megjelenését már nem érte meg: pedig bizonyosan érdekelte volna az Uris által 1984-ben befejezett, de nálunk csak 1997-ben kiadott másik monumentális regény is. Hiszen a két könyv egymás párja: míg a közismert Exodus a zsidóság szemszögéből mutatja meg, hogyan, milyen előzmények után, s milyen várakozásokkal jött létre Izrael állam, A zarándok arab nézőpontból kíséri figyelemmel ugyanazokat az eseményeket. Mindkét regény hatalmas tabló, családregény, amely évtizedeket és évhuszadokat száll előre és hátra az időben, hogy tipikus, mégis egyéni hősök mozgatásával felvillantsa saját filmjét a tizenkilencedik-huszadik századi történelemről. Hogy aztán ilyen volt-e?

 

Nem csak az író, de a magánember Leon Uris (1924-2003) is kiemelten érdeklődött a zsidóság huszadik századi sorsa iránt. Ő Amerikában született ugyan, ám szülei mindketten lengyel zsidó menekültek voltak, sőt, apja az USA-ba költözése előtt rövid ideig Palesztinában is élt. Így nem csoda, hogy Uris a második világháború tragédiája, a holocaust után számos kötetének választotta témájává a zsidó múlt és jövő bemutatását. Miła 18 címmel állított emléket az 1944-es varsói gettólázadásnak, Mitla-szoros című regénye az 1967-es arab-izraeli háborúból veszi témáját, A királynő törvényszéke című, nálunk gyakorlatilag másodikként lefordított kötete pedig a holocaust gyilkos orvosainak és tábori kísérleteinek sokat vitatott, szinte elviselhetetlen sötétségű kérdéskörével igyekszik megbirkózni.

 

Persze amilyen hatalmas súlyú és nehéz témákat választott magának írói pályáján, olyan nehéz válaszolni a kérdésre, hogy nagy, szépirodalmi súlyú munkákat maga után hagyó író volt-e, vagy inkább kiváló érzékű bestsellerszerző? Nem kétséges, hogy Topáz című könyve egyszerű kémtörténet (Hitchcock forgatott belőle 1969-ben nézhető kémfilmet, bár nem tartozik a legjobb munkái közé), de vajon a kettészakított Berlinnek emléket állító, hatalmas Armageddon többet mond-e a hidegháborúról, mint a Topáz?

 

A kérdést mindenkinek magának kell megválaszolni, az viszont biztos, hogy Uris kiválóan ért sok-sok történetszál briliáns összeszövéséhez: egy-egy család öt-hat generációja összes fontos tagjának életét vetíti elénk könyvei lapjain egészen filmszerűen, s a hatásos, megrázó tetőpontok és befejezések is nagy élménnyé avatják történelmi regényeit. Ilyen könyv A zarándok is, amely Izrael megalakulása és a magukat később palesztinnak nevező arabok elkülönülése és elmenekülése mellett számomra legalább ugyanúgy, ha nem jobban szólt arról, lehetséges-e a nőknek jogokat szerezni a végtelenül patriarchális és férfidominanciájú arab világban, illetve, hogy szembeszállhat-e egy iszlám hitét mélyen megélő, a hagyományokat megőrizni akaró, mégis modernül gondolkodó fiú apjával és az arab tradíciókkal.

 

Nem biztos, hogy Urisnak minden ítéletében és tanulságában igaza van. De érdemes elolvasni a könyvét, ha szeretnénk elgondolkozni arról, mitől és miért olyan az arab világ ma, amilyenné a huszadik század tette.