Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Farkas Péter: Nehéz esők

Az idén 58 éves, Kölnben élő Farkas Péter első jelentősebb közönség, illetve szakmai sikerét a 2007-es Nyolc perccel érte el, azóta két kisregénye jelent meg (a Kreatúra és a Johanna) - ettől kezdve szokás őt, mint a „kispróza mesterét” emlegetni, teszem hozzá, joggal. Legújabb műve, a Nehéz esők alig néhány hete olvasható, és tökéletes példa arra, hogy zavarba ejtően összetett alkotásokat is lehet létrehozni kevesebb, mint 150 oldalon.

 

A könyv címe Bob Dylan „Hard rain” című dalára utal, és a benne szereplő első öt fejezetnek mottója mind-mind a refrén egy-egy sora, de aki kicsit is ismeri Farkas munkásságát, az nem lepődik meg azon, hogy ennyiben korántsem merülnek ki a különböző intertextuális utalások. Hogy ezt a mezei halandó is többé-kevésbé megértse, a szerző segít bennünket különböző láb-, vagy helyesebben mondva széljegyzetekkel, amiből megismerhetjük a különféle főbb utaláshálókat és motívumrendszereket. Ezen mankók egy része úgynevezett QR-kódokat tartalmaz, amelyeket a modernebb okostelefonok is fel tudnak ismerni, és így megelevenedhetnek előttünk különböző szövegek, képek, zenék, illetve filmrészletek (ha valakinek nincs ilyen telefonja, ne aggódjon, ugyanis a szerző honlapján linkek formájában megtalálható minden lényeges). Bevallom, ehhez fogható megoldással én még könyv formátum esetében nem találkoztam.

 

Az olvasás megkezdése előtt mindenkinek javasolnám, hogy hallgassa meg az említett „Hard rain”-t, és alaposan figyeljen oda a szövegére. A könyv minden fejezetében ugyanis ennek a dalnak a motívumai tűnnek föl, és ismétlődnek folyton. A szövegek bonyolultsági fokára jellemző, hogy nem csak különféle idegen irodalmi, képzőművészeti, vagy zenei alkotásokkal állnak interakcióban, hanem egymással is. Néhány főbb motívum mindegyikben megtalálható, ezek pedig az alagút, a víz és az angyal; ezekre a szerző saját honlapján maga is felhívja a figyelmet. A történetileg egymással összefüggésben nem igazán álló fejezetek azonban egy meglepő ívet formálnak meg: igazi történetek nem szerepelnek a műben, így, hogy ezt az ívet érzékeltetni tudjam, ízelítő gyanánt néhány történést írok le.

 

Az első fejezet egy metrókocsiban játszódik, ahol kilenc névtelen, ám egymástól jól megkülönböztethető ember minden apró rezdülését megfigyelhetjük; ezek a leírások elsősorban azt mutatják be, hogy az adott szereplő mit lát, hall, érez stb. Hogy egészen pontosan nyomon követhessük, kiről is van szó éppen, az adott oldalon található széljegyzetben szereplő rajzon vizuálisan is megfigyelhetjük a szereplők elhelyezkedését. Közös bennük, hogy mindannyiukkal valamiféle baj fog történni, amit egy, a metrókocsiba beáramló, közelebbről meg nem nevezett erőszakos banda fog okozni, de mielőtt ez bekövetkezne, a szöveg véget ér.

 

A második fejezet, a harmadikhoz hasonlóan, valós történeten alapul. Az itt szereplő család tagjainak neve is van, külsejük és viselkedésük alapján is jól el lehet különíteni őket, azonban a sorsuk közös: mindannyian a kollektív öngyilkosságba menekülnek az előretörő Vörös Hadsereg elől.

 

A harmadik fejezet konkrét helyen és időben játszódik: Debrecen, Nagyerdő, 1944. Az illegálisan szerveződő kommunista sejt vezetője, a zsidóüldözések elől bujkáló Lakatos (Leipsitz) Imre kiadja a parancsot, miszerint az alig 18 éves párttag, Izsák Éva veszélyezteti a csoportot, ezért meg kell halnia. A lány és az ítélet végrehajtására kijelölt személy is szó nélkül elfogadja ezt. Ennek a néhány napnak a leírása során már néha áttűnnek egymásba a szereplők, és csak néhány sor után tudjuk meg, hogy most kiről is van szó. A fejezet kezdetén a halálba induló lány és egy haldokló, vagy már halott, közelebbről meg nem határozható állat alakja is egymás mellé kerül.

 

A negyedik szekvencia már ennél is tovább megy. Egy Z néven emlegetett alak bolyongását figyelhetjük egy képernyőn keresztül. Z-nek nincs arca, legalábbis a kamera képtelen megmutatni; a technika semmi másra nem képes, mint rögzíteni az alak mozgását, azt, hogy beszáll kilenc másik személlyel együtt egy metrókocsiba, majd eltűnik. A megfigyelők leírásai alapján ez a Z nem is biztos, hogy ember, hanem talán valami más. Számtalan utalással találkozhatunk itt is, például a Phobos állomás vagy a Subterra pálya utal kamaszkorom egyik kedvenc számítógépes kult játékára, a Doom-ra. Ezt tovább erősíti az, hogy a szöveg néha átvált „belső nézetűvé”, mint amilyen a lövöldözős játékok többsége is. Hogy pontosan mi történik, nem lehet biztosan tudni: lehet, hogy csak egy egyszerű számítógépes alak bohóckodását látjuk, de az is, amire az egyik széljegyzet utal, hogy egy „közterületen lezajlott ámokfutást” nézünk. Semmi sem biztos.

 

Az ötödik szakasz messze a leghosszabb. Itt a kezdőjelenetben az autóját a dugóban hagyó alak három különböző másikra bomlik: az egyik simán elsétál, a másikat elviszik egy pszichiátriára, a harmadik, akit ismét mintha csak egy képernyőn át bámulnánk, nem más, mint Michael Douglas karaktere az Összeomlás című filmből. Ebben a részben elég nehéz követni, hogy éppen melyikük melyik, néha ismétlik egymás mozdulatait, cselekedeteit, máskor ellentmondanak egymásnak; mindez rendesen tetézve az Odüsszeia, az Ulysses és az Összeomlás, néha szó szerint idézett mondataival, történéseivel, cselekményével.

 

A zárófejezetnek már nincs sem mottója, sem sorszáma. Az itteni történések már megint jól nyomon követhetők. Egy folyókanyarulatban él a Hullahalász, akinek az a dolga, hogy a hordalékhalmokon felakadt holttesteket kifogja, tárolja, és ha keresi valaki őket, eladja nekik. Ideje sok van, így tud gondolkodni a halottakon: „Szerette volna tudni a történetüket, de vajon volt-e történetük? Kellet, hogy legyen, gondolta, mert akinek nincs története, nincs élete sem. Az életet el lehet venni, el lehet dobni, de a történetet nem. Mert az beleszövődik a visszamaradt tárgyakba, tekintetekbe, gesztusokba, szavakba. Névvel, vagy névtelenül, de az a szál, vagy csupán egyetlen rost a szálból kizárólag az övék, időtlen időkig megjelölve, ha nincs is aztán senki, aki olvashatná e jelölést.

 

A könyv néhol végtelenül lecsupaszított, néhol rendkívül bonyolult utaláshálóval megtámogatott szövegei, szövegrészletei talán mind-mind arra szolgálnak, hogy ellenálljanak az enyészetnek, az elmúlásnak, és ha már a bennük szereplő alakok el is tűntek ebből a világból, egy-egy tekintetük, gesztusuk, szavuk fennmaradt ezzel a könyvvel, az olvasók nem kis boldogságára. A könyvet elsősorban a Farkas Pétert kedvelőknek és azoknak ajánlanám, akik nem restek nagyobb energiákat beleölni ebbe a kisregénybe, mondhatni nem csak önfeledt szórakozás céljából vesznek kezükbe könyveket.


Bak Róbert - 2013. december 11.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Farkas Péter)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!