Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Douglas Adams – Mark Carwardine: Utoljára látható

Douglas Adamset elsősorban humoros vénájú sci-fi íróként ismerjük, ám 1989-ben egy éven át Mark Carwardine zoológussal közösen egy természetvédelmi rádiósorozatot készített a BBC-nek, hogy felhívják az átlagemberek figyelmét az emberi tevékenység miatt a kihalás szélére sodródott állatfajokra. Noha magát a dokumentumműsort nyilván nem sokan hallgattuk a világnak ezen a táján, az élmények alapján született könyv szerencsére nálunk is hozzáférhető, és már csak azért érdemes elolvasni, mert A kétség lazacában Adams ezt nevezi meg kedvenc írásaként. Ráadásul a szerző váratlan és korai halála miatt ez után már kizárólag a Jobbára ártalmatlan jelenhetett meg a befejezett hosszabb írások közül; a Starship Titanic című videojátékkal annak idején inkább egy nálam jóval ifjabb nemzedék kísérletezett – bár akadt ilyen a közeli ismerőseim körében is –; az imént említett poszthumusz gyűjtemény pedig inkább újrahasznosítás, mint eredeti alkotásokból összeállított kötet.

 

Ám még ha nem is az hajt minket, hogy Adams minden magyarul megjelent írását beszerezzük magunknak (a Meaning of Liff és a Deeper Meaning of Liff eleve lefordíthatatlan, ahhoz pedig, hogy megérthessük a bennük lévő finom humort, egészen magas szinten kell bírni az angol nyelvet), ezenkívül eleve megóvni igyekszünk az állat- és növényvilágot, hogy az utánunk következő generációk is gyönyörködhessenek azok végtelen változatosságában, akkor is érdemes rászánni pár órát arra, hogy Adams szemüvegén át megismerkedhessünk a fehér (jobban mondva széles) orrszarvúval, a komodói sárkánnyal, a kakapóval és a kihalás szélére sodródott társaikkal – nem utolsó sorban Adams egyéni és élvezetes stílusa miatt.

 

Az valószínűleg köztudott, hiszen A kétség lazacából is egyértelműen kiderül, hogy a szerző rendkívüli módon kedvelte a korszerű technikát – úgy is mondhatnánk: számítógépbolond és kütyümániás volt –, tudományos beállítottsága azonban ennél jóval mélyebbről fakadt, és ez ezeken az alapvetően humoros szövegeken is átsüt. Az alaposság és a kétkedés – még önmagunk megkérdőjelezése is – a valódi tudós ismérvei, és ugyan Adams nem laboratóriumokban kísérletezett (ami persze eleve csak közkeletű tévképzet, mivel a tudományos kutatások meglehetősen nagy hányada nem „terepen”, hanem számítógépek előtt ülve folyik), módszerességéből és a tőle idegen nézőpontokra, a prekoncepciók nélküli vizsgálódásra való nyitottságából határozottan kiérződik a tudós szellem. És nem kizárólag arra gondolok, hogy többször is megpróbálta beleképzelni magát a vizsgált állat helyzetébe, még ha ez eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak indult is, hanem arra a metódusra, hogy más tudományágak eredményeit és elveit beépítve törekedett valamiféle egységes kép kialakítására.

 

Emellett persze önmagát sem tudta meghazudtolni, és a szöveget át- meg áthatja a jellegzetesen brit életszemlélet a maga humoros, ironikus, szatirikus látszólagos determinálatlanságával. És itt nem is annyira a Monty Python hatására, mint inkább Swift örökségére gondolok. Sokszor éreztem úgy a kötetet olvasva, mintha Gulliver egyik még meg nem örökített utazásának lehetnék tanúja. Az emberiség legalábbis sokkalta nevetségesebbnek tűnik fel, mint az állatok, hiszen ha nem is feltétlenül rosszindulatból, de a várható következmények ismeretében is tudatosan tovább pusztítjuk a számunkra az élet feltételeit biztosító ökoszisztémát, és erre semmilyen mentség nem felhozható. Egyszerűen buták, vagy inkább ostobák vagyunk, amiért nem mutatunk hajlandóságot az önmegtartóztatásra és az ésszerű viselkedésre. Az élő, azaz sajnálatos módon kihalófélben lévő bizonyítékot erre épp a könyvben bemutatott fajok jelentik.

 

A rengeteg katasztrófafilm hatására ma már szinte mindenki tud a globális felmelegedés veszélyeiről – ha el nem is fogadja a tudományos érveket –, odáig ellenben még mindig rendkívül kevesek jutottak el, hogy felfogják, mennyire bonyolult rendszert alkot a föld élővilága: mint Adams kifejti, olyannyira bonyolultat, hogy sokáig azt is nehéznek bizonyult észrevennünk, hogy egyáltalán összefüggő rendszert látunk magunk előtt. És ha nem hagyunk fel önző terjeszkedésünkkel, a bolygó fog visszavágni, és nem feltétlenül azzal, hogy az óceán elárasztja a szárazföldeket, hanem például úgy, hogy a beporzó élőlények eltűnése miatt nem lesz elegendő gabona, vagy ami még rosszabb, nem állnak majd rendelkezésünkre új gyógyszerek. Egyetlen könyv képtelen az egész világot jobb belátásra bírni, sőt, azt is gyanítom, hogy az Utoljára láthatót főként a környezettudatos gondolkodásra eleve fogékonyak olvassák el, de ha csak pár embert sikerül megtéríteni a jó ügynek, Adams, valamint úti- és szerzőtársa, Mark Carwardine már azzal hatalmas szolgálatot tett a szűkebben vett világmindenségnek.


Galamb Zoltán - 2013. október 31.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Mark Carwardine)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!