Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem

A fejemben lévő kapcsoló, amely minden orgyilkos témájú regényre működésbe lép – ahogy erről nem is olyan régen írtam –, megint aktiválta magát. Így esett meg, hogy legújabb gyilkos természetű hősöm egy valós történelmi hátterű, intrikával teli világba rántott magával és tette élvezetessé számomra a társaságában eltöltött órákat. Mindez nem is csoda, hiszen Robin LaFevers meséken, mitológiai történeteken és tizenkilencedik századi verseken nőtt fel, így nem meglepő, hogy ő maga javíthatatlan romantikus lett, történetei pedig összetettek és magukkal ragadóak.

Ismae sorsa már az anyja méhében eldőlt – egész gyerekkora a kiszolgáltatottság, a kitaszítottság és a megbélyegzés jegyében telt el. Az esküvője napján kiderül, hogy változásra a továbbiakban sincs esélye, ám ekkor váratlan segítséget kap. A hosszú utazást követően egy távoli szigeten található kolostorba kerül, amely Szent Mortaint, a halál istenét szolgálja, és amelynek falai között a lány megtanulja, hogyan uralkodhat a férfiakon, illetve hogyan szabadulhat meg tőlük, ha éppen úgy hozza a helyzet. Fegyvertárának egyaránt részét képezik a női praktikák, a harcművészet és a mérgek, amelyekkel egészen különleges a kapcsolata. A lány kérdések nélkül hajtja végre a halál istenének apácák által továbbított parancsait, ám ezzel keresztbe húzza Gavriel Duval, a hazájáért bármire képes nemes alaposan kidolgozott terveit. A kolostor utasítására a lánynak Duval társaságában, annak szeretőjét megszemélyesítve az udvarba kell utaznia. Megbízatása szerint ő lesz a kolostor szeme és füle, valamint szükség esetén parancsaik végrehajtója. Hogyan képes az alacsony származású lány eligazodni az udvari dámák mesterkedései között? Jelent-e valamit Anna hercegnő ügyének az, hogy Mortain egyik képviselője is jelen van és segíti a harcát? Képes lesz-e a lány minden kiadott parancs végrehajtására?

„Mélyvörös folt húzódik a bal vállamtól a jobb csípőmig, a füvesasszony mérge hagyta rajtam, amivel anyám próbált a méhéből elhajtani engem. Az, hogy túléltem, a füvesasszony szerint nem csoda, hanem annak a jele, hogy engem maga a halál istene nemzett.”

Magam is meglepődtem, amikor belemélyedtem a regénybe, mert a várt fantasy világ helyett egy nagyon is valós történelmi korszakkal és megtörtént eseményeken alapuló történettel találtam szemben magam, amelyet éppen csak egészen enyhén színezett meg némi misztikum és járt át nem túl feltűnően a mágia. A helyszín nem más, mint a Bretagne, a kor pedig, amikor az eddig független hercegséget az a veszély fenyegeti, hogy véglegesen beolvad az egyre terjeszkedő Francia birodalomba. Az egyetlen megoldást az jelenti, ha Anna hercegnő olyan férjet talál, aki képes megvédeni országát a francia királytól és annak megszálló csapataitól. A veszély azonban nem csak kívülről közelít, hanem belülről is bomlasztja az egyébként is megviselt, válsággal küzdő hercegséget, amelynek lakosságát pestis tizedeli, bárói egymást nem kímélve versengenek a hercegnő kegyeiért és mivel bárki lehet a francia kém, a feltétlen bizalom ritka kincsnek számít.

A valósággal gyönyörűen és mesterien egybeolvadó misztikus szálat a kilenc ősi isten, valamint a halál szolgálólányai által alkalmazott enyhe és különleges mágia jelenti. Az írónő olyan mesterien ötvözi a valós tényeket és a kitalációt, hogy elsőre fel sem tűnik, az olvasó tényleg fantasy regényt tart a kezében. A szentek tökéletesen belesimulnak a történelmi korszak hangulatába, teljessé teszik, kiegészítik azt, olvasás közben eszembe sem jutott, hogy annak idején nem bennük hittek az emberek és mindez csak ügyes kitaláció.

A fő cselekményt a válsággal küszködő udvar gondjai, a hercegnő megkoronázására és kétségbeesett párkeresésére tett kísérletek, valamint a bárók és a francia király által állított házassági csapdák elkerülése adja. Mindezek hátterében kibontakozik a XV. század végére jellemző politikai helyzet, társadalmi berendezkedés, udvari élet, cselszövések kavalkádja. Az eseményeket bonyolítják a gyilkossági kísérletek, támadások, valamint az időnként felbukkanó holttestek is. A történet a viszonylag sok szereplő, az összetett cselekmény, a politikai ármánykodások, és a folyamatosan jelen lévő intrikák ellenére is könnyen követhető, ami elsősorban a remek karaktereknek, a logikus, gördülékeny és végig izgalmas történetvezetésnek köszönhető. Mindenképpen pozitívumként tudom megemlíteni, hogy a gyilkolásra kiképzett lány nem csak beszél a képességeiről, hanem hasznosítja is mindazt, amire megtanították, és már a kötet elején is vér tapadt kezeihez.

„Az emberek azt látják és hallják, amit látni és hallani akarnak.”

Ismae a történet elején még csak egy egyszerű lány. A kolostorba kerülése mindenképpen továbblépés a helyzetéhez képest, ezért örömmel veti bele magát a tanulmányokba. Három évvel később már készen áll arra, hogy végrehajtsa a rá bízott feladatokat, önbizalma lényegesen nagyobb, mint korábban volt, de tisztában van a saját hiányosságaival. Az udvarba kerülve eleinte nehezen veszi fel az ott élő emberek tempóját és gondolkodásmódját, vannak nyilvánvaló dolgok, amelyeken túl sokat rágódik, de a fejlődése folyamatos és a kötet végére egy önálló, magabiztos, saját véleménnyel rendelkező fiatal hölgytől búcsúztam el.

Amíg Ismae jellemfejlődését végigkísérhetjük a történet folyamán, a férfi főszereplő, Gavriel Duval személyisége teljesen kiforrott, erkölcsi értékrendje biztos alapokon nyugszik, politikai játszmákban és tervezésben pedig utánozhatatlan. Duval nem egy elkényeztetett ficsúr, hanem egy sokat megélt, határozott, tapasztalt, elhivatott férfi és kifejezetten szimpatikus szereplő.

„- Mi folyik itt? A te szeretőd a politika, nem valami vidéki lány, akármilyen bájos is legyen.”

Az udvari intrikák és a cselekmények mögé szorulva, a háttérben meghúzódó folyamatos jelenléttel, de mégis lassan, a lényeges eseményektől éppen csak pillanatokra vonva el a figyelmet bontakozik ki a két főhős egymáshoz fűződő gyengéd szerelme, mély és sokat jelentő ragaszkodása.

Kétségtelen, hogy a regénynek hangulata van, amely képes volt magával ragadni és arra késztetett, hogy megállás nélkül habzsoljam az oldalakat. Nem mondom, hogy tökéletes, mert szívesen olvastam volna többet a kiképzésben töltött három év eseményeiről, a mérgek keveréséről, a képességek kifejlődéséről, valamint a gyilkosságok sem tökéletesen kidolgozottak, de a regény mindenképpen élvezetes olvasmány és képes volt elvonni a figyelmem a napi gondokról, ez pedig már önmagában is jelent egyfajta minősítést. Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok, akik kevesellni fogják a romantikus érzéseket és jeleneteket a történetben, számomra azonban pont elegendőek voltak ahhoz, hogy fenntartsák az érdeklődésemet, de ne nyomják agyon a cselekményt.

A regény egyszerre adja meg az események lezárásának érzését és kiált folytatás után. Ahogy az a történetből is kiderül, Ismae nem egyedül szolgálja Mortaint. Ismae döntése, Annith kétségbeesett helyzete és Sybella őrülettel határos küldetése pedig bőven tartogat még titkokat és mesélnivalót, a folytatásban remélhetőleg legalább a felmerült kérdések egy részére választ kapunk majd.