Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

René Goscinny – Albert Uderzo: Asterix Hispániában

Annak idején, még a ’80-as évek elején, egyszerűen imádtam ezt a történetet. A brit kaland után ebből idéztük a legtöbbet Joe barátommal, és amikor nótás hangulatba kerültünk, rendre előadásra került az alábbi klasszikus:

„A vaddidi…

A vaddidi…

A vaddisznóhús csudajó…”

 

Azóta eltelt pár évtized, volt egy rendszerváltás, megszűnt az Alfa, pár szám után megbukott az Egmont 1989-ben kezdeményezett újraélesztési kísérlete, míg végül a 2010-es újraindított sorozat idén eljutott a 14-es számhoz. Most már nagyon bizakodó vagyok azt illetően, hogy eljutunk a végéig – ami sokkal hamarabb bekövetkezik, mintsem azt sokan gondolják, hiszen a 35., egyúttal jelenleg a legújabb füzet októberben kerül világszerte a boltok polcaira (igen, nálunk is). Aztán megyünk tovább a 15-ös sorszámot viselő A perpatvar című füzettel.

 

De egyelőre maradjunk a spanyol, akarom mondani a hispán kirándulásnál. Ami szokás szerint alapos felújításon esett át, végre minden apró részlet – legyen az ruha vagy zsúpfedél – jól kivehető, a színekről már nem is beszélve. A fordítás pedig egyenesen tüneményes lett, kezdve a nevekkel, a BESZÉLŐ nevekkel. Erre ugyebár volt már példa a korábbi kiadásoknál, de ebből a szempontból eddig visszafogott volt Bayer Antal ténykedése. Most azonban átszakadtak a gátak, és minden irányból záporoznak ránk a kifejezetten vicces tulajdonnevek. Már az elején, amikor a római vezetés azon filózik, hogy melyik galliai helyőrségbe küldje a túszt – Protoricorum vagy Cubairum – muszáj volt kacagnom, de később csak fokozódott a helyzet, hiszen sorra érkeztek az öntudatos hispán szereplők. Ilyenkor megálltam, és magamban többször elismételtem a neveket, mert a spanyolos csengésük ellenére sokkal összetettebb jelentéssel bírnak. A számos példa közül álljon itt egy mintának: Quibelez de Saporan-nak – ha nem a szóképet, hanem a jelentését értelmezem, akkor válik igazán mókássá a lázadó hispán falu főnökének neve.

 

Legalább ennyire ötletesnek tartom a dalbetétek kiválasztását is. Utoljára valamelyik Korongvilág kötetben fordult elő, hogy kortárs magyar könnyűzene került a szövegbe – és nagyon jól sült el. Nincs ez másként ebben a történetben sem, azon például kifejezetten röhögtem, amikor a KFT slágerének gall átirata tűnt fel altatódalként. Ezúttal az eddig említett két verbális humorfajta kapott nagyobb hangsúlyt, a vizuális poénkodás erősen háttérbe szorult, amivel tulajdonképpen semmi bajom, mert így egységes, egyenletes lett a színvonal. Mesélés közben a szerzőpárosnak nem csak arra jutott ideje, hogy elszórakozzanak a modern kori népvándorlást megvalósító turisták ókori megfelelőin, hanem ha már Hispániába mozgatják hőseiket, akkor biza a bikaviadalokról is megmondták a magukét (nem beszélve Don Quijote felbukkanásáról, vagy például Shakespeare és Dolores Ibárruri egy-egy mondatának adaptálásáról). Az eddig leírtakat is figyelembe véve ez a történet – még ha csak egy hajszállal is, de – kimaradt a képzeletbeli legjobb öt Asterix sztori közül, azonban a táncoló Obelix képe még sokáig velünk marad. Ollé!


Galgóczi Tamás - 2013. október 21.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!