Amanda Stevens: A birodalom

Szeretem, amikor több műfaj keveredik egy történetben, mert az mindig érdekes helyzeteket teremt, különleges hangulatot eredményez és mindenki megtalálhatja benne azt, ami neki a legszimpatikusabb, ami a legközelebb áll hozzá. Amanda Stevens sorozata pont ilyen: vannak benne szellemek, egyéb misztikus elemek, ódon hangulat keveredve a modern kor nyújtotta technikai előnyökkel, romantika, amely csak elmélyíti az átélt élményt, de nem tolakodik nagyon előtérbe, valamint feszültség, nyomozós szál és rengeteg titok. Ugye, hogy jól hangzik ez a műfajkoktél? Magam is így gondolom. A szerző teljes mértékben meggyőzött a sorozat első kötetével, így nem csoda, hogy ezt a részt is nagy élvezettel olvastam.

Amelia mindig betartotta az apja által meghatározott szabályokat, melyek szerint ne vegyen tudomást a holtakról, ne távolodjon el messzire a megszentelt földtől, és ne létesítsen kapcsolatot olyan emberrel, akit szellemek kísértenek. De megismerkedett Devlin nyomozóval, és pillanatnyi megingásának következményeként ajtót nyitott a szellemek világa felé, visszazárni azonban már nem tudta azt. Nem maradt más választása, mint távol tartania magát a férfitól, aki megkísértette, ez azonban nehezebb, mint elsőre tűnik. Amikor Amelia megnyeri a különleges helyen fekvő Asher Falls település Thorngate nevű temetőjének helyreállítási munkáit, örömmel kezd bele, mert ez biztosítja számára a nyomozótól való szükséges távolságot. Az már csak ráadás, hogy a kompon megismerkedik a település nevét is adó, és jelentős befolyással bíró Asher család egyik tagjával, a hatalmas családi vagyon lehetséges örökösével, Thane Asher-rel.

A Devlin nyomozó elől való menekülése olyan helyre vezeti Ameliát, amely nagyobb hatással van az életére, mint valaha is eszébe jutott volna. Az intő jelek már a településre való megérkezésekor jelentkeznek, a későbbiek során pedig tovább sokasodnak. Asher Falls maga a talányosság, az emberek furcsán viselkednek a lánnyal, folyamatosan titkolóznak előtte, vagy éppen alig érthető utalásokat tesznek vele kapcsolatban. A közeli hegy furcsa érzéseket kelt a temetőrestaurátorban, Thornegate angyalainak arcai pedig furcsán ismerősnek tűnnek számára. Mindezek mellett a közeli víztározó alatt nyugvó temető szellemei is szokatlanul viselkedésnek, de különösen egy visszatérő lélek és az általa keltett nem mindennapi érzések ijesztik meg a lányt. A véletlennek köszönheti, hogy rátalál egy elhagyatott helyen fekvő, de mégis gondosan karban tartott sírra, amelyen név nem, csak egy sokat sejtető szimbólum szerepel. Az események akkor vesznek váratlan fordulatot, amikor a lány egy vacsora alkalmával említést tesz erről a felfedezésről.

„Élve vagy halva, az Asherek mindig hazatérnek.”

Minden jelen van ebben a történetben, amit az előző részben annyira megkedveltem: a szellemek, a temetők világa, a romantika, a titkok és természetesen némi nyomozás is. Mégis azt kell mondanom, hogy hangulatilag teljesen más élményt kaptam. Ebben a regényben lényegesen kevesebb a nyomozás, viszont több a titok. A dél párás fülledtsége, a mindent betöltő virágillat, és az oly jellemző déli mentalitás helyett most a valamivel északabbra, a hegyekben fekvő elzárt település lakóinak hideg számítása kerül előtérbe.

Ami nem változott, az a szerző azon adottsága, amellyel lefesti a helyszínt, megragadja a táj jellegzetességeit, az egészet pedig megkoronázza némi titokzatossággal, amivel a könyvhöz szegezi az olvasót. Jelen esetben a hegy különleges rezgése, a vízzel elárasztott régi temető, a babérerdő, a városkát belengő furcsa hangulat, és a múlt titkai határozzák meg az alapokat. Amint kiderül, hogy Amelia nem a véletlennek köszönheti az elnyert munkát, hanem egy nagyon alaposan kidolgozott terv első lépéseként csábították a városba, egyik titok a másik után bukkan fel. Nehéz eldönteni, hogy ki az, aki minden hátsó gondolat nélkül nyújt segítséget a lánynak, és ki az, aki maga is a tervnek megfelelően jár el – a bizalmatlanság pedig erősen meghatározza a lassan kibontakozó eseményeket. Mindezek mellett az sem véletlen, hogy a közeli hegy mélyén rejtőző ősi gonosz a lányt szemelte ki magának céljai megvalósításához.

„A legerősebb kötelék a vér és a föld. Mindkettő állandó. A szerelem mulandó.”

Az előző kötetben Amelia múltja teljes mértékben homályban maradt, csak annyit tudtunk meg róla, hogy örökbe fogadták, és ahhoz a férfihoz hasonlóan, aki felnevelte, látja a szellemeket. A lány születésének körülményei azonban nem csak az olvasó előtt maradtak titokban, a főszereplő maga sem tud többet a származásáról. Asher Falls vízzel körülvett, és a hegy által őrzött városkájában Amelia múltjára is fény derül: a sok évvel ezelőtti történések megelevenednek, az összefüggések a maguk teljes szépségében és kegyetlenségében feltárulnak, senkivel és semmivel sem törődve a lány után nyúlnak, meghatározzák és befolyásolják minden érintett sorsát és jövőjét.

Mondanám, hogy ez a kötet csak amolyan átvezetés a varázslatos hangulatú, érzelmekkel és feszültséggel teli első rész, illetve a reményeim szerint különlegesen élvezetes befejező kötet között, de nem tudok ilyen kijelentést tenni. A regény akár önmagában is megállná a helyét, annyira különálló az előző résztől, és csak Amelia gondolatai – amelyek folyton visszatérnek Devlin nyomozóhoz – utalnak arra, hogy a két kötet egy sorozathoz tartozik. Ha már a szellemekkel kísértett rendőrnél tartunk, meg kell említenem, hogy nekem bizony hiányzott a kissé magába forduló, mégis szenvedélyes karaktere. Amelia ugyan ebben a részben sem marad hódoló nélkül, de bármennyire is szimpatikusnak találtam Thane Asher személyét, nem tudtam elvonatkoztatni attól a meggyőződésemtől, hogy nem ő az, akit az ég társként a lány mellé rendelt. Szerelmi háromszög, ez volt az első gondolatom, amikor Thane felbukkant a restaurátor mellett, de a szerző végül úgy oldotta meg a helyzetet, hogy azzal kivívta minden elismerésemet.

„A harag olyan, mint a babona. Tudjuk, hogy nincs értelme, mégis ragaszkodunk hozzá.”

Hangulatában ez a rész nem érintett meg olyan mélyen, mint az előző kötet, de ettől függetlenül nagyon élveztem a regény cselekményeit, összetett utalásait, mert fontos és lényeges információkra derült fény, a történések is kellőképpen feszültséggel teltek és titkokkal, misztikummal tűzdeltek voltak. Amelia akaratán kívül kerül az események középpontjába és úgy tűnik, hogy mindenkinek van vele kapcsolatban valamilyen terve.

Olyan sok érzés és gondolat kering még bennem a könyvvel kapcsolatban, de ezeket visszatartom, mert nem szeretnék olyat elárulni, ami bármilyen mértékben is csökkentené a könyv által nyújtott élményt. Az teljességgel biztos, hogy a regény már az elején beszippantott, végig fenntartotta az érdeklődésemet, olyan meglepetésekkel és összefüggésekkel szolgált, amelyek teljesen megdöbbentettek, ugyanakkor az események ismeretében logikusnak is tűntek, és bár a történet sok kérdést megválaszolt, egyúttal azt is elérte, hogy nagyon várjam a folytatást.