Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Hédi Kaddour: Waltenberg

Waltenberg aprócska svájci város. Mindamellett Európa közepe. Vagy épp az egész világé. Legalább is ebben a különös, történelmi mozaikdarabkákból szerkesztett regényben, amely 2005-ben elnyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat.

 

Egyúttal a Waltenberg, a könyv nagy rejtély is. Vajon mi volna? Történelmi regény? Európa regénye? Egy új Proust, amely madeleine-ek és asszociációk helyett a családi és históriai utalásokat és adatokat szövögeti össze és használja fel ahhoz, hogy felidézzen egy századnyi történelmet? Posztmodern Ulysses, amely nyolc idősíkban mozogva meséli ugyanazt a történetet: a szerelemét, az erőszakét és a háborúét, az életét, netán a kémkedését és megfigyelését? Költői szerkezet, amelyből szinte prózaverses részletekkel épül fel egy monumentális és kiábrándult, új Isteni színjáték? Vagy épp nagy blöff, egyszerű politikai-háborús kalandregény, bestseller, amely sok-sok manírjával jelentős műként adja el magát?

 

Vitázni a válaszokon nem érdemes: írtak és mondtak már a könyvről ezt is, azt is. Számomra a Waltenberg egy rendkívül bonyolult szövésű, olvasás közben türelmet és odafigyelést igénylő, nemcsak külsőségeiben, de tartalmában is súlyos könyv, amely azonban képes megajándékozni a felismerés, a megismerés, a felfedezés és a(z irodalmi) játék élményével. Egyrészt nagyon izgalmas, rengeteg szálból összeszövődő a története, másrészt telve van olyan irodalmi-történelmi utalásokkal, olyan írói trükkökkel, fogásokkal, amelyek kifejezetten tetszhetnek azoknak, akik egyetértenek a hátlap figyelmeztetésével: „Összetett gondolatokat tartalmazó, irodalmi jártasságot igénylő szöveg!

 

A cselekmény 1914-ben, a rövid huszadik század tulajdonképpeni kezdetekor indul, s 1991-ben, az európai rendszerváltozások után ér véget, amelyekkel le is szokás zárni az előző század történetét. Ilyen értelemben valóban totális, teljességet adó történelmi mű a Waltenberg, amely – nem lineáris sorrendben – elvezet 1928-ba, 1929-be, 1956-ba, 1965-be, 1969-be és 1978-ba is, s Moszkvától Párizsig, Szingapúrtól a könyvben jelentőssé növő Waltenbergig, s a teljesen ismeretlen Montfaubert-től Grindisheimig repíti olvasóját és története szereplőit. A szálak, helyszínek, idősíkok, események és nézőpontok azonban lassanként összeszövődnek, tehetünk felfedezéseket, s utólag megérthetünk korábbi utalásokat. Így a könyv végére összeáll egy kalandos sztori is. Nem véletlen, hogy a regény angol kiadásaiban megkapta A kémkedés regénye alcímet is.

 

Ám ettől még nem olyasmi a végeredmény, mint például Dusan Simko Gubbio – Besúgók könyve című különös történetfüzére, ahol minden – különböző történelmi pillanatokban játszódó – rész (fejezet? novella?) középpontjában valamilyen árulás, besúgás, kikémlelés áll. A Waltenberg történései ennél sokkal összetettebbek, s ha elfogadjuk az angol alcímet, nagyon sokféleképpen kell a kémkedés szót értelmezni a konkrét, politikai-titkosszolgálati jelentésén túl ahhoz, hogy valóban érvényes legyen az összes történetszálra.

 

Ráadásul ott van még a sok-sok utalás kérdése. Egy regény, amelynek fejezetmottóit olyan ismert nagyságoktól választották, mint Goethe, Victor Hugo, Rilke, Colette és Graham Greene, befogadhatóságot és tekintélytiszteletet sugall. (Bár a fenti névsor, ahol a Havannai emberünk és a Zsendülő vetés írója egymás mellé kerül a Faust szerzőjével, némi renitensséget sejtet.) Amikor azonban szembesülünk az olyan profán, szinte Rejtő Jenő-féle fejezetcímekkel, mint A lokomotív és a kenguru és az Egy gyászmenet viszontagságai, vagy az olyan fejezet-összefoglalókkal, mint ez: „Melyben Max Goffard átéli élete egyetlen nászéjszakáját.”, vagy ez: „Melyben nyilvánvalóvá válik, hogy Michael Lilstein melankolikus és már nemigen hisz a szocializmusban.”, érezhetővé válik, mennyire különös, groteszk és önreflexív a regény. Tíz találomra való kinyitogatás ezeket az utalásokat tárta a szemem elé: Bir Hakeim, Levél a felvilágosodásról, OAS-tisztek, Harwell, diplomataposta, „Maga egy ringyó.”, Sztálin, a haladás glóriája, Koestler, nyilaskeresztesek, horthysták… Mindebből is lemérhető, milyen óriási utaláskészlettel, milyen széles medrű történetfolyammal lehet dolgunk, ha belekezdünk a regénybe.

 

Érdemes megtenni: a Waltenberg „igazi francia regény”, hatvanéves (addig egyébként csak költőként (el)ismert) szerzője első prózai munkája, ráadásul irodalmi legenda, amelyet Bárdos Miklós kiváló fordításában vehetünk a kezünkbe.


Baranyi Katalin - 2013. július 16.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Hédi Kaddour)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!