Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Madách Imre: Az ember tragédiája

Az ember általában tizenhat évesen találkozik Az ember tragédiájával, Madách Imre főművével, kötelező olvasmányként. Ha azonban van időnk kényelmesen, örömmel olvasni, talán sikerülhet felfedezni benne olyasmit, amit az ember csak a kedvenc olvasmányaitól vár el. Ötleteket: sci-fit, lélektanit és színpadit. Játékokat: ismétlődéseket, alakváltásokat és kikacsintást a mindenkori nézőkre-olvasókra. Tudományt: természettudományos és történelmi érdekességeket egyaránt. Végül költészetet: sokat és szépet.
 
A történet ismert: alapjai a Biblia bűnbeesés történetéből vétettek. Az Úr megteremtette a világot, s teljes dicsőségében ünnepli őt „a föld és a nagy ég”. Csak a bukott angyal Lucifer fanyalog: véleménye szerint a teremtés elhibázott, hiszen „hiányzik az összhangzó értelem”. Az pedig természetesen tőle eredne a világban: mivel állítása szerint ő egyenrangú az Úrral. „Együtt teremténk: osztályrészemet / Követelem.” – vágja ki pimaszul. Vagy talán igaza van? Valóban ő is szükséges a teremtéshez? Valóban ugyanolyan lény, mint az Úr? Ám ha nem, ha az Úr mégis erősebb, azt sem fogjuk elhinni olvasóként csak úgy, hatalmi szóra, irodalmi emlékek alapján. A darabnak kell bizonyítania. Ehhez azonban szükség van még két szereplőre, az első emberpárra, akik itt nem azért esznek a tudás fájáról, mert az „ősi kígyó” alaposan becsapta őket, hanem mert Lucifer olyan meggyőzően érvel, olyan okosan tárja eléjük, hogy csak a bátrak, a cselekvők méltók arra, hogy megismerjék a világ titkait, hogy merészelnek az Úr ellen szegülni és önálló utat választani. Ádám a mindenre rácsodálkozó, Éva oldalán nekiindul a világnak, az időnek és a történelemnek, hogy megismerje önmagát, az emberiség jövőjét és azt, mit tud elérni egyedül, hátat fordítva az Úrnak, saját útját keresve.
 
Lucifer pedig álmot küld az emberpárra, s az álmok sorra elvezetik őket a történelem koraiba, az ókori Egyiptomba, a hős Miltiadész Athénjába, a züllött Római Birodalomba, a keresztes hadjáratok Bizáncába, Prágába, ahol a bölcs tudós, Kepler arra kényszerül, hogy a horoszkópok divatos bulvártudományát művelje Rudolf császár parancsára. Ellátogatnak a francia forradalom viharos időszakába, s végül Madách jelenében, a kapitalista és modern Londonban fejezik be a történelmi utat. Ez után már a jövő következik: a tudósállam falanszter, az űr, ahol Ádám megpróbál elszakadni földi kötelékeitől, s végül a sivár jövő: az eszkimó szín hó és jég tája az elkorcsosult emberekkel. Az utazás kétségbeejtő és reménytelen. A legszebb álmok, a legnagyobb remények is semmivé válnak. A hatalmas fáraó tehetetlen a halállal szemben, a demokratikus Athén legjobb hőseit ítéli halálra a demagóg szólamoknak engedelmeskedve, a szeretet vallása, a kereszténység egymás gyűlöletéhez vezet el, a szabad verseny egyenlőségét hirdető londoni színben az emberek letapossák egymást az érvényesülésért, az egyenlősítő falanszter tönkreteszi a lángoló tehetségeket, s már hírből sem ismeri az érzelmeket. A (dicsőséges) forradalom pedig még csak nem is létezik valójában: a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy történelmi pillanatát, a francia forradalom jelenetét (amelyben végül kivégzik a hős Dantont, s a jövő a vérszomjas, lincselő tömegé) még csak nem is Ádám álmodja, hanem az Ádám álmodta Kepler. Az álom az álomban csak a tudós részeg bódulata: emlék, de nem valóság.
 
Közben Madách elkápráztat a science fictionbe illő megvalósult utópia keserű humorával (a falanszter Michelangelója például széklábakat farag, ám megróják, mert így is rendetlen a műhelye), kora tudományos elméleteinek Vernéhez illő megelevenítésével (az eszkimó szín Ádámja melegebb tájakra vágyik, ám Lucifer rádöbbenti a kihűlés-elmélettel összhangban, hogy nincs már szebb vidék a Földön: „E vérgolyó napod. / Lábunk alatt a föld egyenlítője.”), vagy épp azzal a színpadi játékkal (hisz sosem írt könyvdrámát, mindig is a színpadra képzelte el darabját), amikor a kivégzett márkinő-Éva lehull, ám kezében véres fejjel máris megjelenik a keselyűszívű pórnő-Éva a párizsi, forradalmi színben – egy nő, két alakban, vagy a Nő két arca...
 
A megoldás ismert, mégis különleges. Ádám kétségbeesik, elfordul Lucifertől is, s öngyilkosságot tervez. („Egy ugrás, mint utolsó felvonás... / S azt mondom: vége a komédiának.”) „Dacolhatok még Istennek, neked.” – fordul Madách kéziratában Luciferhez. Rájön, lázadása az Úr ellen értelmetlen, Lucifer pedig épp őt használta arra, hogy tönkretegye a teremtést. Ám az sem lehetséges, hogy halálával mindennek véget vessen, hiszen Éva gyermeket vár. A történelem megkezdődött. Ádám porba hull, ám a darab harmóniája csak most teljesedik ki. Ádám, az erő, a bátorság és a küzdés embere, Éva, a szépség és jóság megtestesítője és Lucifer, az értelem, a tagadás maga („egy gyürű te is / Mindenségemben” – mondja az Úr), együtt részei, együtt lényegei a teremtésnek. Ez Madách végső trükkje: mindaz, amit a darabban láttunk, csak a teremtés néhány utolsó pillanata volt. Most fejeződött be „a nagy Mű”, még csak most kezdődik a jövő. Amelyben, lehet tudni a szállóigévé vált sorokból, a lényeg: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Küzdeni, de miért? Bízni, de miben, kiben? Ezekre a kérdésekre már az olvasónak kell választ találnia.


Baranyi Katalin - 2013. április 6.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!