Főkép Volt idő, amikor az anyaságról csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni, az átvirrasztott éjszakák, a szoptatással járó küzdelem, a csecsemők érthetetlen sírása által okozott anyai frusztráció, csakúgy, mint a gyermekágyi depresszió mind-mind tabutémáknak számítottak. Az 1970-es években anyáink - akik már nem nagycsaládban éltek felmenőikkel és nem volt kitől ellesniük az anyaság fortélyait vagy időnként átadni egy s mást a házimunka gondjaiból rokonaiknak - sokszor magukra maradtak új státuszukkal, tanácstalanul próbáltak egyedül megoldást keresni a megannyi új kérdésre, problémára.
 
Ennek a korszaknak egyszer s mindenkorra vége: ma már ki-ki ódákat zenghet szabadon az anyasághoz kapcsolódó küzdelmekről; a könyvpiacot elárasztják a különféle „felvilágosító” könyvek, amelyek segítségével kitanulhatjuk az anyaság mesterségét. Akad köztük praktikus, csakis a csecsemő ellátására fókuszáló kötet és vannak olyanok is, amelyek kitérnek az anyasággal kapcsolatos lelki változásokra is, mintegy elemezve a női lét e különleges, összetett korszakát. Nem állítom, hogy könnyű dolga van annak, aki ki szeretné választani a számára megfelelő útmutatót, de az is igaz, hogy most már legalább van miből mazsolázni.
 
Ezzel szemben viszont túllépve ezen az izgalmas, ámde megfelelően dokumentált korszakon felmerül a kérdés, hogy mi is a helyzet a nagymamaságra való felkészüléssel, a változó korral járó problémákkal? Hiszen ugyanazok a 70-es évekbeli anyák (pl. az én édesanyám) mstanra nagymamák lettek, továbbra sem nagycsaládban élnek, így az újabb szerepkörrel is egyedül kell megküzdeniük. Kétségtelen, hogy a „nagymamaság” talán gondtalanabb, felelősség-mentesebb állapotnak tűnik első látásra, mint anyának lenni, de azért ennek a státusznak is meg vannak a maga buktatói. A közhiedelemmel ellentétben anyának nem születünk, hanem azzá válunk, ehhez hasonlóan azonban a nagymamai lét is rengeteg kérdést vet fel és az életmódunkban is számos változást eredményez. Pataki Éva saját nagyszülői tapasztalatain keresztül ismerteti meg velünk a nagymamává avanzsálás állomásait és még sok másról is beszámol a Nőből is megárt a nagymama című legújabb, önéletrajzi ihletésű regényében.
 
A nagyszülővé válás a legtöbb esetben ugyanis egybe esik a változó korba való belépéssel, ezért a boldog, gondtalan unokázás mellett magával hozza az erre az életkorra jellemző biológiai, fizikai változásokat, lelki hullámzást, kutató útkeresést. A kis ártatlannak tűnő jövevény teljesen átrendezi a családi sorokat, az újdonsült nagyszülőnek azzal kell szembesülnie, hogy új szerepkört kapott. Ha eddig nem tette, akkor gyermekét immáron felelős, egyenrangú, döntésképes felnőttként kell kezelnie, újra kell gondolnia, másképp kell megközelítenie eddigi kapcsolatát imádott utódaival. Szeretetteljes viszonyt kénytelen kialakítani egy új személlyel, nevezetesen a menyével, vejével, aki immáron a kis trónörökös egyik szülője, törekednie kell arra, hogy elfogadja az új család az övétől esetlegesen eltérő értékrendjét, arra, hogy megfelelő segítség legyen a kis unoka ellátásában, de semmiképpen se törjön vezető szerepre a nevelése kapcsán és komolyabb kritika nélkül elfogadja a legújabb nevelési trendeket.
 
Nem is olyan egyszerű szerepkör, ugye? Pataki Éva regényében rengeteg humorral, öniróniával boncolgatja ezeket a kérdéseket, számos szórakoztató, megható történeten keresztül számolva be a saját nagymamává válásának folyamatáról. Valóban rengeteget változott a világ, amióta Pataki Éva nevelte saját gyermekeit, nem beszélve arról az időszakról, amikor több generáció élt együtt és nagynéni, unokatestvér, anyuka, nagymama együtt nevelte gyermekeit. Pataki Éva „főhősnője” ebben a kissé individualista szemléletű világban csetlik-botlik, keresi a számára megfelelő helyet, miközben saját magánéletét is igyekszik új alapokra helyezni, egyenesbe hozni.
 
Könyvbeli énje egy-egy nehezebb diónak bizonyuló probléma esetén nem röstell segítséget kérni pszichológusától. A könyvbéli terapeuta nem a lelkét pátyolgató passzív szemlélő hősünk életében, hanem a szemét felnyitó, racionális segítő, aki sok esetben keményen megmondja a véleményét a panaszkodásra, önsajnálatra hajlamos friss nagymamának. A regény olvasása közben számos alkalommal kicsit didaktikusnak éreztem a pszichológus magyarázatait. Gyanítom, hogy az írónő azzal a céllal szerepeltette őt a könyvben, hogy a magyar könyvpiacon lévő változókor és a nagymamaság irodalmával kapcsolatos űrt betöltve munícióval szolgálhasson a modern gyermeknevelés rejtelmeire és a középkorú léttel járó változásokra vonatkozólag. Ezzel együtt véleményem szerint itt a kevesebb több lett volna és nekem picit túl sok volt a szájbarágós magyarázat, amit elég lett volna néhány helyes, szimbolikus történettel helyettesíteni.

A mű nagyon szórakoztató: a mai modern, gyermeküket értelmetlen fejlesztésekre cipelő, túl liberálisan nevelő, rengeteg felesleges információval ellátó anyukákról is van benne néhány igen vicces, találó anekdota, kiszólás, amelyekben magamra ismertem, csakúgy, mint az anya-lánya kapcsolat bonyolultságát bemutató történésekben. Emellett a szemléletmódját tekintve is volt egy nagyon fontos tanulsága a könyvnek: az anyává válással sok kortársammal együtt én is hajlamos vagyok elveszni az éppen aktuális életszakaszomban, elmerülni azok problémáiban és mindeközben kevesebb empátiával szemlélem édesanyám generációjának életét és mindennapjaik nehézségeit. A Nőből is megárt a nagymama összehozza a generációkat és rádöbbenti a különböző korosztályú nőket, hogy a női létnek rengeteg szakasza van, minden egyes korszak más-más titkokat rejt, örömöt és bánatot hoz, mégis a nőiességet és a vele járó egyéni látásmódot, érzékenységet minden életkorban megtapasztalhatjuk és meg kell élnünk - függetlenül a biológiai óránk ketyegésétől.

Részlet a regényből