John Curran: Agatha Christie és a gyilkos szándék

Mindenkit érdekelnek a nagy írók műhelytitkai. Vajon tényleg igaz, hogy Hemingway bőbeszédűnek tartotta magát, s több időt töltött novellái meghúzásával, mint megírásával? Vajon milyen hatással volt E. T. A. Hoffmann látomásos műveinek születésére az író állandó ópiumfogyasztása? Mire gondolhatott Roger Martin Du Gard, amikor már az egész szobája telve volt A Thibault családhoz készült sok ezer cédulájával? Aki megkedveli egy író munkásságát, szeretne minél többet tudni arról, hogyan is születtek meg kedvenc regényei. Nem kivétel ez alól Agatha Christie rajongótábora sem: a Magyarországon talán legnépszerűbb klasszikus detektívregény-író munkamódszere sokakat érdekel. Erről szól John Curran új könyve, az Agatha Christie és a gyilkos szándék.
 
Magyarországon már Curran első műve, az Agatha Christie jegyzetfüzetei is igazi nagy siker volt. Az író azzal foglalkozik, amiről a krimikirálynő rajongói világszerte csak álmodni mernek: feldolgozza, rendszerezi és ismerteti a Christie után fennmaradt jegyzetfüzetek anyagát. Mindennap olyan lapokat lapozgathat, melyekre az írónő jegyezte fel ötleteit, könyvterveit, olvasmánylistáit, elképzeléseit és terveit nehezen olvasható, lendületes, elképesztően gyors gondolkodást mutató írásával – sokszor lánya nyelvgyakorlatai vagy épp kertészeti feljegyzések és bevásárlási emlékeztetők mellé. Ha egy filológus számára nehéz feladat kiolvasni, megérteni és értékelni a füzetek anyagát, főképp, hogy Christie dátumokat nem használt, s mindig épp ott kezdett el írni, ahol kinyílt a füzet, bizonyára sokan irigylik Currant, aki immár évek óta állandóan Agatha Christie-vel töltheti napjait, s jobban megismerheti észjárását, munkamódszerét, logikáját és logikátlanságait, mint bármelyikünk. Első könyve csak a fele volt annak, amit munkájából a rajongókkal és érdeklődőkkel is meg akart osztani. Az Agatha Christie és a gyilkos szándék befejezi az előző kötetben elkezdetteket: a két könyv gyakorlatilag minden Agatha Christie-művel kapcsolatban közöl adatokat és érdekességeket.
 
Miután egy szinte novellaszerű bevezető segítségével beleláthattunk az írónő fejébe egy ötlet megszületésekor, Curran részletes tanulmányából megtudhatjuk, milyen szabályai születtek a klasszikus detektívtörténet-írásnak, s Christie mennyiben tartotta be és mennyiben „csalta meg” és játszotta ki ezeket. Ezek után évtizedről évtizedre kísérhetjük végig az írónő munkásságát. Elolvashatjuk, milyen lett volna A titokzatos stlyesi eset utolsó fejezete, ha a fiatal írónő eredeti tervei szerint a bírósági tárgyalóteremben játszódik. Nyomába eredhetünk a Chimneys titkából készült, hosszú időre elveszett színdarabnak. Meggyőződhetünk róla, hogy milyen elképesztő gyorsasággal és magabiztossággal született A titokzatos Kék Vonat, amelyről Christie később furcsamód mindig azt nyilatkozta, nehezen írta meg és szívből utálja. A kézirat hosszú részletei, melyek megmaradtak, mégis szinte egyetlen javítást sem tartalmazva, a később kiadott szöveggel szinte teljesen megegyezve vettettek papírra… Olvashatunk kiadatlan kriminovellát, és egy olyan Miss Marple történetet, amely a könyvben található formában sosem jelent meg. Megnézhetjük Christie eredeti térképvázlatait, melyek a Gyilkosság a paplakbanhoz készültek, és a családfát, amelyen megtervezte a Temetni veszélyes Abernethie-famíliáját. Sőt, kiderül, hogy az Úti célja ismeretlen egyik angol kiadásának borítója is az írónő skicce nyomán készült 1970-ben. Mindent megtudhatunk az utolsó Poirot-regény, a Függöny titokzatos keletkezéséről és arról, milyen címváltozatok közül jutott el Christie a Nem csalás, nem ámításig. Meglepődhetünk rajta, hogy egy olyan cselekményes és anekdotikus novellával kapcsolatban, amilyen a Greenshaw Bolondvára, miféle jegyzet maradt fenn a füzetekben: három részletes időrendi táblázat…
 
Curran segítségével eldönthetjük azt a kérdést is, mennyire volt még ötletei teljében a matuzsálemi korú írónő, túl utolsó, kevéssé sikerült könyvén, A sors kapuján. A válasz meglepő: Curran végigvezet egy igen ambiciózus, remekül kidolgozott regény ötletsorán, amelyet megírni ugyan már nem volt ereje Christie-nek, amely azonban, ha elkészül, épp annak a krimikirálynőnek mutatta volna a nyolcvanhat éves írónőt, amilyen Az Ackroyd-gyilkosság vagy a Gyilkosság az Orient expresszen bonyolult rejtélyének kiötlése idején lehetett. Ráadásként kapunk egy csokorra valót Agatha Christie könyvlistáiból, amelyek az őt érdeklő illetve az általa elolvasott könyvek felsorolását tartalmazzák, s rengeteg felhasználatlan ötletet, tematikus csoportosításban, melyek arról tanúskodnak, hogy Christie-nek volt néhány olyan ötlete, amit legalább évente egyszer meg akart írni, ám végül mégsem került bele egy könyvébe sem…
 
Kalandos irodalomtörténeti, krimitörténeti utazás a könyv, ám egyúttal játékos bevezetés is az egyik legrokonszenvesebb angol detektívtörténet-szerző, Agatha Christie világába. Kár lenne kihagyni!