Főkép

Nemrég került kezembe Matthew Lewis A szerzetes (1796) című regénye, amely az angol gótikus irodalom egyik legmegbecsültebb műve. Olvasva a kísértetjárások, ördögűzés, lányszöktetés, szerelem és féltékenység színezte vadromantikus történetet, nagy kedvem támadt valami hasonlót olvasni: eredetit, ódont, klasszikust és élvezeteset. Így került a kezembe a Borbás Mária válogatásában megjelent Kalandos históriák, mely egy hamisítatlan gótikus regényt, egy angol kalandtörténetet, egy régi angol pikareszk regényt, s a borzongatás mesterének, Joseph Sheridan Le Fanunak egyik rémisztő elbeszélését tartalmazza. Valamennyit tiszta élvezet volt olvasni, bátran ajánlom tehát az angol irodalom, de a meghökkentő mesék kedvelőinek is.
 
A válogatás számomra legkedvesebb darabja Horace Walpole (1717-1797) Az otrantói várkastélya lett. A kisregény, minden gótikus és rémtörténet őse, 1764-ben született. A kitalált uralkodócsalád kitalált várkastélyában dúló hihetetlen események több epikus filmhez is elegendő irodalmi alapanyagot adnának. A cselekmény esküvővel és titokzatos halálesettel indul: Manfrednek, Otranto urának fia leli halálát a rejtélyes módon az égből hullott, hatalmas lovagi sisak alatt. Miközben a násznép a csoda magyarázatát keresi, a galérián kísértet jár, az erényes Izabella, a megözvegyült menyasszony titkos folyosókon kalandozik a vár pincéiben, a várúr elhagyni készül feleségét, a jó Hippolitát, a család leánya, Matilda pedig megpróbálja összebékíteni haragvó atyját és a rémült várnépet – feltűnik egy vonzó és titokzatos fiatalember, akinek egyelőre nincsen neve, de az olvasó is érezheti, ő a történet kulcsfigurája. Őrjöngő főúr és kísértetlovag, elveszett örökös és jótékony szerzetes, verses jóslatok és családi átok, tragédiák és egymásra találások teszik elképesztően élvezetessé az ódon, de stílusos nyelven elbeszélt, remekül fordított kalandtörténetet. Walpole egyébként – a nagy Robert Walpole, a miniszterelnök fia – maga is rabul esett saját művei hangulatteremtésének: 1758-ban családi kastélyát, Strawberry Hill-t is középkori várrá alakította, s csodálatos történelmi műgyűjteményét elhelyezve benne igazi gótikus hellyé rendezte be. Ezzel is divatot csinált Angliában, ám regénye sokkal inkább túlélte őt.
 
Hasonlóan izgalmas és kalandos William Congrave (1670-1729) 1692-ben kiadott Incognitája. A vígjátékíró, aki Jonathan Swift jó barátja volt, mindössze egyetlen regényt írt sikeres drámái mellett, melynek a Szerelem és Kötelesség megbékélése alcímet adta. A kisregény maga is olyan, mint egy színdarab: a képzelt Itáliában játszódó cselekményben minden akad párbajtól, gyilkosságtól és álruhás szökéstől a sok-sok szerelemig, ami egy jól megírt drámát felejthetetlenné tesz. A stílus mai ízléshez mérten kissé dagályos, ám a fordulatok bősége kárpótolja az olvasót a zengzetek elviseléséért.
 
A könyv első darabja, Thomas Nashe A balszerencsés utazó, vagy Jack Wilton élete (1594) című műve bonyolult cselekményű, sok érdekes alakkal, de az a tökéletes önzés és teljes nyugalom, amellyel a főhős végigjárja Európát, s végigéli pikareszk, botrányos, kegyetlen, vérfagyasztó, hihetetlen, anekdotikus és groteszk kalandjait, nehezen kedveltette meg velem. Persze Wilton úrnak nem volt könnyű dolga, hiszen, ahogy írja: „Az, ki utazóvá akar lenni, legyen annak háta a szamáré, hogy mindent elviseljen, nyelve, mint a kutya farka, hogy kellően hízelkedhessék véle, szája a disznóé, hogy mindent felehessen vele, mit elébe raknak, füle a kalmáré, hogy mindent halljon véle, de belőle semmit el ne mondjon.” Az idézetet olvasva már bizonyára sejthető, hogy ez az utaztató regény színes kalandjai mellett kőkemény szatíra is, nem csoda hát, hogy hősével nehéz azonosulni.
 
Végül a könyv utolsó története, A báró és a kísértet (1871) a Magyarországon is sokak által ismert ír Le Fanu tolla alól került ki Az író élete utolsó tíz évében megváltoztatta az angol irodalom történetét: számos mára már elfelejtett „népi” és „gótikus” szöveg után nyergelt át a reális magyarázatot nyerő természetfeletti jelenségek megörökítésére, s ezzel örökre bevonult az angol nyelvű irodalom históriájába. Műveit mindig lehet úgy olvasni, mint olyan történeteket, amelyek kiábrándítják a misztikusra és természetfelettire vágyó olvasót, mert mindent meg tudnak magyarázni szélhámossággal, álnoksággal, rémálmokkal, egyszerű, klinikai őrülettel és lelkiismeret-furdalás kivetítette képekkel. Ám lehet, hogy mindezek mögött mégis ott lapul néhány szellem, kísértet és rém... Bonyolult szövésű kisregényét nem lehet nem szeretni.
 
A remek válogatás mindenki számára rejt tehát meglepetést: akár irodalomtörténeti kalandozásra, akár regényes történetekre vágyunk. Aki megkockáztatja, hogy beleolvas a Kalandos históriákba, biztosan nem fog csalódni.