Főkép

A Fumax Kiadó 2012-ben több, Magyarországon eddig még ismeretlen, remek tollú szerzőt hozott el az újdonságokra éhes olvasóknak. Közülük többen – Mark Lawrence, Michael J. Sullivan vagy épp Jon Sprunk – elsőkönyves szerzők voltak. Ehhez az illusztris társasághoz csatlakozott most Ann Aguirre, az amerikai születésű, jelenleg Mexikóban élő írónő. Aguirre munkásságának kezdete 2003-ra datálódik, amikor magánkiadásban megjelent első regénye, a Stone Maiden, az Ezeregyéjszaka meséit megidéző fantasy történet. Ezután 2008-ig semmit sem adtak ki tőle, azóta viszont sorozatban ontja a legkülönfélébb műfajba tartozó regényeket. A Sirantha Jax című hat részes űropera-sorozatot 2012-ben fejezte be, ám a nagy sikerre való tekintettel már egy altrilógián (The Dread Queen) dolgozik, ami szintén Jax univerzumában játszódik. A Corine Solomon sorozata egy urban fantasy tetralógia, amelynek főszereplője egy hölgy, akárcsak könyvei többségének. Ezeken kívül társszerzőként vett részt Ava Gray mellett egy paranormális romantikus thriller-folyam megírásában, valamint Carrie Lofty (Ellen Connor) oldalán egy romantikus apokaliptikus trilógiában is részt vállalt. Jelenleg a disztópikus Razorland (Pengeföldek) trilógia befejezése mellett férjével egy steampunk sorozat írását tervezi.
 
A Pengeföldek trilógia első kötete a Menedék - Enclave címet viseli. A föld alatt, egy még csak körvonalaiban sejthető természetű apokalipszis utáni világban játszódó történetben megismerjük a Korcsok – és az emberi civilizáció totális bukása – ellen küzdő gyermek-társadalom kegyetlen életét. Mindenfajta felvezetés nélkül azonnal az enklávéba kerülünk, ahol rácsodálkozunk a nemzedékek óta felnőtt felügyelet, iránymutatás és főleg megfelelő oktatás híján maradt gyermekek kemény szabályok szerint működő közösségére. Ők már csak ezt az életformát ismerik, a régi világ, a felszín eltorzultan maradt fenn történeteikben, ennek következtében sztoikus nyugalommal élik életük az újra kialakult kasztrendszerben – megpróbáltatásaik miatt pedig még a szimpátiánkat is elnyeri groteszk társadalmuk, ahol már az is nagy szó, hogy páran közülük még ismerik a betűket. Aguirre a regény írása során főleg a fordulatos történetvezetésre helyezte a hangsúlyt, így sajnos a felvázolt jövőkép nem igazán nyújt sok pluszt annak, aki már több, ehhez hasonló történetet olvasott. Ugyanakkor ezekkel összehasonlításban a Menedék megállja a helyét, sőt például a hatalmas világsikert aratott Éhezők Viadalához képest kifejezetten hihető és egyedi.
 
A főszereplő Pikk és vadásztársa, Fakó kalandjai igazán akkor kezdődnek el, amikor az alagutakból kijutnak a felszínre. Ott a kis csapattal közösen mélyül el tudásunk az apokalipszis utáni Földön lévő állapotokról. Hamar kiderül, hogy bár az alagutakban az élet nagyjából semmit nem ért, fent azonban még ennél is kevesebbet. A lenti világ veszélyeit Pikk még úgy-ahogy ismerte, a fentiekről azonban halvány fogalma sincsen. A könyvnek ez a része nagyon jól sikerült: lebilincselő ahogyan az írónő bemutatja, miként ismerkedik meg Pikk a számunkra oly természetes jelenségekkel, mint a Nap, a Hold vagy mondjuk a felszínen élő állatok. Talán kicsit tartva a hasonló jövőtől, pontosan a globális katasztrófa után fennmaradó emberi társadalmak további sorsa miatt kedvelem különösen a poszt-apokaliptikus dolgokat.
 
A könyv ugyan a Y/A (Fiatal/Felnőtt) kategóriába van elkönyvelve, de ez csak annyiban igaz, miszerint a szereplői fiatalok – ne feledjük, hogy az öregebbek már meghaltak –, a könyv stílusa azonban még véletlenül sem ifjúsági. A történet jól kitalált, felnőttek számára is élvezetesen elmesélt, az akciójelenetek véresek, a világ brutális. A párbeszédek élők, keserűk, semmiféle visszafogottság sincs bennük. A szereplők hátteréről ugyan túl sokat nem tudunk meg, az el nem mesélt történetek helyetti csend néha mégis többet mond minden szónál. A főszereplőkhöz csapodó mellékkarakterek már kevésbé jól ábrázoltak, de különösebb gondom velük sem volt.
 
A könyvben romantikus szálkezdemények is felfedezhetőek, azonban szerencsére az írónő inkább a szereplők még bizonytalan érzéseivel és a mindenfajta romantikus témában tapasztalható tudatlanságukkal, értetlenségükkel, éretlenségükkel foglalkozik, mintsem unalmas párkapcsolati problémákkal – és ezekkel sem túl sokat. Ez a vonulat remélem a későbbi könyvekben még inkább elsikkad, bár sajnos a kötet vége felé olvasottakat reálisan értékelve ez nem valószínű.
 
A csak szépirodalmi műveket olvasók gyaníthatóan nem veszik majd kézbe ezt a könyvet, köszönhetően például a zombis részeknek, én azonban kifejezetten örültem, hogy kedvenc apokaliptikus ellenfeleink feltűntek e regény lapjain. Valószínű, hogy az olvasók rajongása a zombikért, semmivel sem védhető jobban, mint a manapság túlságosan is elharapódzó paranormális romantika urban fantasys vámpírjai iránti nagyfokú vonzalom. Mivel most a kóborlók/húszabálók/mutik gyakorlatilag csak mint lemészárolandó nehézségek szerepeltek a könyvben, esetleges fejlődésükről, társadalmukról, ne adj isten kialakulásukról vagy motivációjukról (az étvágyon kívül) semmit nem tudunk meg. Ez mégsem probléma, hiszen így az elkövetkezendő részekre is marad felfedezni való hőseink számára.
 
Azoknak, akiknek tetszett a Fallout sorozat PC-n, vagy mondjuk a Mad Max filmsorozat, mindenképpen megér egy próbát ez a regény. Akik egy World War Z-szerű már-már „tudományos precizitású” zombi-történetre vágynak, azoknak annyira nem fog tetszeni. A stílus (poszt-apokaliptikus sci-fi) rajongói azonban biztosan nem fognak csalódni benne. A témában Justin Cronin egy-két év alatt kultikussá magasztosult Szabadulásával ugyan nem veszi fel a versenyt, de ettől ez egy igencsak jó könyv. A trilógiához két, csak e-könyvben megjelent novella is készült, amiket a második, egyébként szintén nem túl vastag kötethez talán majd hozzácsapnak a Fumax boszorkánykonyháján. Ez még időrendben is pont helyes lenne, hiszen mindkét novella a második rész - az Outpost (Helyőrség) - előtt játszódik.