Edgar Allan Poe: A fekete macska

Edgar Allan Poe nevét szinte kötelező ismerni annak, aki szereti a meghökkentő meséket, a borzongató rémtörténeteket, a detektívregényeket, a misztikus rejtélyeket vagy netán a klasszikus sci-fit. A borongós életű amerikai író mindössze negyven évet élt, mégis sikerült olyan életművet hátrahagynia, amelyben mindezen műfajok őstípusai és mintái fellelhetők. Nem mellesleg a romantikus széppróza amerikai meghonosítójaként, kiváló költőként és az egyik első hivatásos irodalmárként lehet rá emlékezni. Idén új válogatás látott napvilágot tőle A fekete macska címen.
 
A karcsú és kézbe illő kötet kilenc válogatott novellát tartalmaz. Nyolc („A fekete macska”, „Az áruló szív”, „Az ellopott levél”, „A Morgue utcai kettős gyilkosság”, „A kút és az inga”, „Az ovális arckép”, „A Vörös Halál álarca”, „Az aranybogár”) Pásztor Árpád fordításának átdolgozott, kissé felfrissített nyelvű kiadása, míg „A hosszúkás láda” eredeti magyar változatát Babits Mihály készítette. Találhatunk közöttük kegyetlen mesét (amilyen „A Vörös Halál álarca”), rövid, költői, meghökkentő történetet (mint „Az ovális arckép”), a kötet java része azonban leginkább Poe-nak a detektívnovella-író és bűntörténet-szerzői arcát mutatja meg. Bár az elmúlt években a Szukits és a Lazi kiadónál gyakorlatilag a teljes Poe-életmű napvilágot látott új kiadásokban, ez a kötet mégis szeretni való és képes újdonságot adni. Hogy miért?
 
Először is, a kiadó Klasszik sorozatának célja egyértelműen mindig is értékesnek tartott, ám időközben kissé feledésbe merült művek vonzó, modern kiadása. Mivel valamennyi kötet szövegét átdolgozzák kissé, a művek alkalmassá válnak arra, hogy új olvasóközönséget hódítsanak meg. Francis Scott Fitzgerald, Henry James, Joseph Conrad (vagy épp Poe) a világirodalom megkerülhetetlen szerzői, nevüknek súlya van. Hajlamosak vagyunk azonban kötelező-olvasmányírónak tekinteni őket: ideje rájönni, hogy ismerni őket nemcsak elvárható, de nagyon is érdemes. Másrészt a sorozat tagjai kiválóan alkalmasak igazi „velem-járó könyvecskének”, úti vagy elalvás előtti olvasmánynak, hiszen szépen szedett, apró, az olvasáshoz kedvet csináló kötetetek. A kódexméretű, keménytáblás összkiadások mellett ez a Poe-gyűjtemény kiválóan megfelel egy fiatal olvasó első saját Poe-válogatásának, benne a legjobb novellákkal.
 
Harmadrészt a könyv Poe-nak sok arcát megmutatja. „Az aranybogár” kincskereső titkosírás-fejtegetése például évszázadnyi idő óta ad mintát a kriptográfusoknak és a műkedvelőknek. A mai olvasó valószínűleg már tud annyit angolul, hogy eredeti nyelven is figyelemmel kísérje a Kidd kapitány elásott zsákmánya utáni kutatást, s megállapítsa, Poe egy kicsit sem csapja be: olyan bonyolult titkosírást talált ki, amit valóban csak a novellában leírt ötlet segítségével lehet megfejteni… Közben viszont egy hamisítatlan kalózkincs utáni nyomozást izgulhatunk végig, így maga a kódfejtés ugyan logikus és teljesen korrekt, a novella viszont sodó iramú és romantikus. Egészen mások azonban „A kút és az inga” költői, lélektani, lidérces, misztikus hangulatú börtönjelenetei. A halálfélelem, a monotonitás, a bizonytalanság, a hisztéria és a gondolkodás szétesésének érző, szuggesztív ábrázolása teljes ellentétben áll a rejtélyfejtés szikár, rendszerezett gondolkodást igénylő leírásával.
 
A könyv tartalmazza a zseniális és a logikus gondolkodásra esküdő Dupinnek, az irodalom első magánnyomozójának két történetét is. A páratlan klasszikus, „A Morgue utcai kettős gyilkosság” ma is képes meglepni olvasóját (habár jó lenne kiírni elé-alá az Alfred Hitchcocktól származó, eredetileg a rendező egyik filmjére vonatkozó kérést: „Kérem, ne árulják el a végét a barátaiknak!”). Ám ha tudjuk is a megoldást, elkápráztathat az, amiben majd Sherlock Holmes is olyan nagyszerű lesz: a következtetések művészete. „Az ellopott levél” című novellában ismét Dupin nyomoz, hasonlóan szellemesen.
 
Remek válogatás született tehát. Ha van kritikai megjegyzésem, akkor mindössze egy. Nyilvánvaló, hogy a válogató Poe bűnügyi tárgyú műveihez vonzódott leginkább, hiszen a kilenc történetből ötben történik bűneset és hétben nyomoznak valami után. Kár, hogy a két viszonylag rövid és vadromantikus, nem bűnügyi elbeszélés helyett nem kerülhetett be a kötetbe Dupin háromból a középső nyomozása, a „Marie Roget titokzatos eltűnése”, ezzel ugyanis A fekete macska lett volna a harmadik olyan Poe-kötet a magyar könyvkiadásban, amely a szerző minden meghatározó detektívtörténetét tartalmazza.
 
Ettől függetlenül itt van egy izgalmas gyűjtemény, élén a szinte huszadik századian abszurd, mégis igazi, romantikus rémtörténettel, „A fekete macská”-val és a kiváló lélektani megfigyelésekkel teli, egy gyilkost megszólaltató „Az áruló szív”-vel. Ideje elolvasni!