Főkép

A hazai képregénypiac nem nevezhető éppen hatalmasnak, ezért ha valahol egy szerzői kiadásra bukkanunk, sokkal érdeklődőbben érdemes megvizsgálni a kiadványokat, mint akár egy magánkiadású regény esetében tennénk, ugyanis igazi gyöngyszemekre, vagy legalábbis határozottan érdekes művekre is akadhatunk köztük. Magyar szerzőket minden valószínűség szerint nem igazán éri meg kiadni a műfajban, hiszen ismeretlenségük miatt sokkal kevésbé figyelnek fel a rajongók ezekre az alkotásokra, azonban így félő, hogy sok kitűnő füzettől fosztjuk meg magunkat. A Bloodlust esetében is valami hasonlóról van szó, ugyanis lenyűgöző grafikájú, gazdag háttértörténettel rendelkező köteteket vehetünk kézbe – mindeddig két része jelent meg, az első, Ébredés címet viselő még 2010-ben, míg a Temetetlen múlt idén októberben.
 
2019-ben hatalmas katasztrófa sújtotta a Földet, az embereknek köszönhetően elpusztult az ismert civilizáció legnagyobb része, a túlélők pedig összefogás helyett egymással hadakoztak, anarchiába döntve a megmaradó világot. Egy város emelkedett csak ki a káoszból, Crywen, melyet az egykori New York romjaira emeltek. A mocskos, züllött és bűnözéssel teli metropolisz ad otthont százezreknek, a kormányzatot bábként irányítják a különböző vállalatok, akik az utolsókat is ki akarják csikarni a boldogulni próbáló lakosságból – azonban a sikátorok mélyén vámpírok, ghoulok és más gonosz teremtmények is rettegésben tartják a szegény embereket. Rachel Gilmore sorozatgyilkosokat likvidál, amikor egy akció közben találkozik Nathan Painnel, s ez a találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja…
 
Az első két kötet alapján még számomra sem egyértelmű, hogy merre akar a történet haladni, mindezidáig csupán apró mozaikdarabkákat kaptunk a teljes kép megértéséhez, ám ez egyáltalán nem rontotta az élvezetet, sőt, kifejezetten szórakoztató volt az a rejtélyesség és titokzatosság, ami körüllengi az egész sorozatot. A háttérről is csak sejtéseink vannak, a nagy katasztrófára inkább csak utalások történtek, de vámpírok és múmiák gazdagítják ezt a cyberpunk jövőképet, tehát úgy tűnik, hogy ötletből nincs hiány az alkotóknál, most már csak arra leszek kíváncsi, hogy miként fog összeállni és letisztulni a mitológia. Míg az első kötet inkább Rachel bemutatására koncentrált, a második már Nathant állította a középpontba, így lassan őket is megismerjük, s eközben az izgalmas világból is egyre több részlet tárulkozik fel előttünk.
 
A Bloodlust elsősorban a gyönyörű képekre építkezik, ami határozottan nem válik kárára, hiszen egyértelműen ez az erőssége. Főleg a második kötetben érződik igazán a grafika kidolgozottsága, ahol a minőségi hatást keltő kiadással párosulva lenyűgöztek a gazdag és részleteiben is érdekes rajzok. Bátrabban dolgoztak teljes oldalas festményekkel, van stílusuk és a megfelelő szöveggel kiegészítve még jobbak lehetnek. A történetvezetés terén ugyan még előfordulnak kisebb-nagyobb hiányosságok, a különböző szövegek és belső monológok nem érnek el akkora hatást, mint ahogyan azt valószínűleg eltervezték a szerzők, de bízom abban, hogy a későbbiekben még sokat fejlődhetnek, hiszen már van egy olyan alap, amire bátran építkezhetnek.
 
Szerencsére mentes a manapság divatos vérszegény vámpír-ábrázolástól, igazi véres és sötét atmoszférájú alkotásról van szó, amely nem művészieskedik feleslegesen, vagy próbál többnek látszani annál, ami: egy érdekes környezetben játszódó, kellemesen szórakoztató, még nem hibátlan, de fejlődőképes képregény. A káprázatos rajzok miatt akkor is megérné olvasni, ha végül nem nagyon lesz kifutása a cselekménynek, de azért remélem hamarosan összeállnak a mozaikdarabok. A képregények rajongóinak előszeretettel ajánlom tehát ezt a két (sajnos elég rövid) füzetet, nem fognak csalódni. Egyébként létezik csak online megjelent melléktörténete is a Bloodlustnak Zsoldosvégzet címmel, érdemes kedvcsinálóként abba is beletekinteni.