Főkép

Még 2010-ben, Rubin Szilárd halála után nem sokkal napvilágot látott a hír, miszerint a hagyatékban egy befejezetlen, ám igen figyelemre méltó bűnügyi-dokumentum regényre bukkantak. A szerző rajongói és az irodalomszeretők azóta vártak az Aprószentekre, amit a Magvető Kiadó most októberben jelentetett meg egy Rubin-monográfiával egyetemben.

1953 októbere és 1954 augusztusa között öt diáklány tűnt el nyomtalanul Törökszentmiklóson. Az egyre fokozódó pánik ellenére a hatóságok tehetetlenek voltak, és egyre-másra röppentek fel különös hírek, meglepő teóriák: szó volt zsidó vérvádról, egyszerű disszidálásról és a közeli szovjet laktanyában szolgáló elkövetőkről is. Majd `54 szeptemberében gyakorlatilag véletlenül derült fény a tettes kilétére, és a gyorsan lefolytatott, igen sok tényt figyelmen kívül hagyó tárgyalás során halálra ítélték a 20 éves Jancsó Piroskát, majd még abban az évben ki is végezték. Az ügyet megoldottnak tekintették.

Rubin Szilárd a `60-as években hallott először a bűntényekről, majd fokozatosan a megszállottjukká vált, és 40 éven keresztül, egészen a haláláig nem hagyták nyugodni. A könyvben leírtak tények, a valóságnak megfelelnek, de Rubin nem tudott és nem is akart kívülálló riporterként viselkedni, az eset igen mélyen megérintette. Így lett az Aprószentekből (tény)regény. Ebből a szempontból lett befejezhetetlen a könyv a szerző számára, ugyanis döntő jelentőségű, perdöntő információra nem sikerült találnia, hiába kért segítséget 1970-ben a belügyminisztertől, 1977-ben pedig magától Kádár Jánostól (mindkét esetben merev elutasításba ütközött), majd kutatott a levéltárakban `89 után (még az orosz irattárakat is fel akarta keresni, de megromlott egészségi állapota ezt nem engedte), Jancsó Piroska feltételezhető tettestársa(i)t nem tudta megnevezni.

Maga a regény egy bevezetésből, illetve további három részből áll. Az első két részt a szerző be tudta fejezni, akár önállóan is megállnák a helyüket, a harmadik rész azonban erősen töredékes, amit a hagyaték gondozói, Siklós Péter, illetve Keresztesi József állítottak össze, és illesztettek a kötet végére. Azonban az egész regényre jellemző töredékességnek és kaleidoszkópszerűségnek köszönhetően ez egyáltalán nem hat művinek, a könyv még így is szinte tökéletes.

A Bevezetésben Rubin egy, a Bűnügyi Múzeumban tett látogatás során szinte belebotlik a témába. A törékeny, szépséges lány fotója láttán nem akarja elhinni, hogy Piroska volt az elkövető. Érdeklődni szeretne a múzeum igazgatójánál, de az durván elutasítja – mint ahogy később még oly sokszor a hatóságok. Az első rész tartalmazza a tényeket, az egymás után eltűnt kislányok portréit, a nyomozás részleteit, majd a holttestek megtalálását. A második rész a szerző első törökszentmiklósi látogatását beszéli el. A harmadik pedig javarészt az országban még itt-ott fellelhető tanúkkal készült riportokat tartalmazza. A kor megfélemlítéssel teli légkörében, a hatóságoktól rettegő emberek az író vöröskeresztes(!) újságírói igazolványát meglátva azonnal beszélni kezdenek. És ezekből a visszaemlékezésekből, tanúvallomásokból, korabeli újságcikkekből áll össze egy igencsak ellentmondásos kép a 20 éves, ötszörös gyilkos lányról. Egyesek azt emelik ki, hogy prostituált volt, mindig az orosz laktanya környékén sündörgött, mások azt, hogy bár csak öt osztályt végzett, de így is igen művelt volt, sokat olvasott, verseket írt és festett.

Az Aprószentek azonban nem csak Jancsó Piroskáról és az általa elkövetett bűnökről szól, hanem nagyszerű korrajz is. A Rubintól megszokott csodálatos nyelven megalkotott táj- és városleírások, az `50-es évek vidéki életének szereplői, az egyszerű gazdáktól kezdve a Párt politikai nézetei által béklyóba kötött, tehetetlen rendőrökig már önmagukban felejthetetlen élményt nyújtanak. Ebben a korban így vagy úgy, de szinte mindenki áldozat volt. A gyilkosságot elkövetők, a (társ)tettesek azonban megúszták. A regény maga általános érvényű, és ahogy a szerző fogalmaz, ebben a kötetben bepillantást kapunk a „diktatúrák által megmételyezett százmilliók” sorsába is. Nem véletlenül lett a könyv címe sem Aprószentek, az öt lány nemcsak a gyilkos(ok) áldozata lett, hanem azé a koré is, amiben élniük kellett és ez a kor áldozatokat, „szenteket” kívánt.

Rubin Szilárd egészen a 2000-es évekbeli (újra)felfedezéséig, egy szűk körtől eltekintve ismeretlen volt hazánkban. Az igazi hírnevet már nem élvezhette ki. Most azonban a Csirkejáték és a Római egyes után újra egy zseniális művel gazdagodtunk. Az Aprószentek véleményem szerint az idei év legjobb magyar nyelven megjelent alkotása. Remélhetőleg ez a könyv már gond nélkül bekerül az irodalmi kánonba, és vele együtt a köztudatba.

Részlet a regényből