Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

 
Philip K. Dick (1928-1982) nagy álma volt, hogy kitörjön a sci-fi skatulyából, és szépíróként érvényesüljön. Hiába írt olyan sci-fi mesterműveket, amelyek máig hatással vannak mind az olvasókra, mind az irodalomra és filmművészetre, mi több, amelyeknek szépirodalmi értékeit sokan elismerik, élete egy korszakában ez nem elégítette ki (igaz, akkor még csak éppen kezdett elismert sci-fi író lenni), és egyre próbálkozott fantasztikumtól mentes műveket írni. Ezek közül egyetlen egy jelent meg életében, cikkem tárgya, az is 1975-ben, kb. 16 évvel az után, hogy megírta és átadta az ügynökségének…
 
Magyarul persze most olvashatjuk először. És aki nem most olvas először Dick-et, de ismeri legalább a legfontosabb műveit (a teljesség igénye nélkül: Az ember a Fellegvárban, Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?, Palmer Eldritch három stigmája, Ubik, stb.), az alighanem úgy érzi majd, hogy nincs is nagy különbség. Első ránézésre legalábbis lehet, hogy hiányoznak a földönkívüli létformák és helyszínek, a futurisztikus körítés, sőt, talán a Dick ’59 után következő drogos korszakának hatásai is, de egyébként hasonlóan nyomasztó a hangulat, a cselekmény és a szereplők személyisége és egymás közti kapcsolataik, mint ahogy azt a legtöbb PKD műben megszokhattuk. Itt is van a valóságot az általánostól enyhén szólva eltérően értelmező szereplő, problémás nő, és olyan férfi, akinek ez a hölgy pokollá teszi az életét. A pengeéles jellemábrázolás és hol burkolt, hol egyenes társadalomkritika is megvan. Nem szólva az önéletrajzi elemekről, amelyek, amint az Sutin Isteni inváziók című Dick életrajzából is kiderül, a szokottnál is nagyobb számban vannak jelen. Ami hiányzik, az nem biztos, hogy az isteni szikra. Lehet, hogy csak nekem nem tetszik.
 
A regényben Dick váltogatja a mesélő személyét: néha maga az író mesél, de a legtöbbet a címbéli Jack Isidore, aki nyilvánvalóan nem képes a bevett és elfogadott szociális érintkezésre, a világ olyan szemléletére és gyakorlati megközelítésére, amivel életben tudna maradni, ha módos nővére, Fay nem venné magához. Fay egy hatalmas vidéki házban él, amihez jókora farm is tartozik, és Charley nevű férje, aki rengeteget dolgozik azért, hogy a böhöm házat, nejét, két lányukat és nagy rakás állatukat eltartsa. Az igen hamar kiderül, hogy Fay vagy az echte vidéki macho Charley valójában nem sokkal épebb elméjű, mint Jack, épp csak máshogy csinálják. Fay például imád mindenkit irányítgatni, és mindent meg kell szereznie, amire szemet vet. Egy nap meglát egy gyönyörű ifjú párt, akik annyira vonzóak a számára, hogy nyomban meg akarja őket hívni vacsorára – és ezzel végzetes kifejlethez vezető események láncolatát indítja el. Az, hogy mindeközben egy világvégét és UFO-kat váró csoport is felbukkan, szinte mellékes – sőt, még az író humora is megcsillan velük kapcsolatban.
 
Dick valóban remekül ábrázolja azt, hogy a különféle emberek milyen eltérő módon tudják érzékelni a valóságot, s hogy ahhoz, hogy két ember teljesen mást lásson ugyanazon eseményben vagy dologban, az sem szükséges, hogy bármelyiküknek pszichés problémái legyenek. Ez persze közhely, de ahogy PKD ír róla, annak elementáris ereje van. A rá jellemző egyszerre szikár és kifejező stílus is jól működik ebben a közegben, tehát a szépirodalmi értékek elvitathatatlanok. Megkockáztatom, ha ’59 táján kijön a könyv, akár a beat, akár később a hippi mozgalom is értékelte volna.
 
Nálam mégsem működött, és nem csak azért, mert már 2012-t írunk. Ez egy kényelmetlen könyv, olyan, amilyet akkor sem esik jól olvasni, ha az ember épp békében van önmagával és a világgal. Számos pontján egyenest kegyetlen, és túl azon, hogy tudom, hogy vannak ilyen és ennél jóval szörnyűbb dolgok is, felmerül bennem, hogy miért akkora dolog ilyesmikről írni vagy olvasni, ha egyszer az adott írás a problémákra nem igazán ad megoldást, feloldozást, vagy bármit, amitől jobb lenne. Lehet, hogy maga az is elég a katarzishoz, hogy az ember ezt kiírhatja magából – ebben az esetben meg szimplán nem hozzám szól, vagy csak nem akarom, hogy hozzám szóljon… De ez is mellékes, ahhoz képest, hogy PKD megannyi sci-fi írása messze erősebben hat rám, mint ez a regény. Lehet, hogy a sci-fis elemekkel elegyítve az igazi Dick mondanivalója? Lehet, hogy azt szoktam meg tőle, és azok nélkül nem érzem igazinak? Vagy, hogy megint előjött a már korábban is tapasztalt csömöröm annak kapcsán, hogy Philip annyit szenvedett a nők miatt, és annyiszor írt az ilyen problémáiról? Nem tudom a választ ezekre a kérdésekre. De az biztos, hogy senkinek nem adnám a kezébe ezt a könyvet azért, hogy meggyőzzem PKD írói nagyságáról, mert végül is ő egy sci-fi író volt, s annak páratlan, utánozhatatlan. Hovatovább lánglelkű próféta, aki annyi mindent látott előre akár csak jelen korunkból is, hogy az önmagában elég lenne bárkinek, hogy összeomoljon tőle a lelki békéje…
 
Kapcsolódó írás:Lawrence Sutin: Isteni inváziók - Philip K. Dick élete
A szerző életrajza
 
Részlet a regényből


Uzseka Norbert - 2012. augusztus 27.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!