Főkép

A japánok a nyugatiak szemével nézve furcsák. Talán ez még enyhe kifejezés is rájuk, elég egy pillantást vetni az animéikra, játékaikra és filmjeikre. A könyveik miért lennének mások? Főleg ha a mágikus realizmus berkein belül alkot az író, amiben a mágikus, fantasztikus elemek úgy szövődnek bele a történetbe, mintha az a legtermészetesebb dolog lenne. Ennek a műfajnak az egyik legnagyobb kortárs képviselője a japán Murakami Haruki, akinek több könyve is bekerült a híres 1001 könyv-listába, és a 2000-es évek végén Magyarországon is megvetette a lábát. Ezúttal az író első, Japánban hatalmas sikereket elért alkotását, a Birkakergető nagy kalandot vettem górcső alá.

A mű a stílusát tekintve mágikus realista, de a fantasztikumtól eltekintve nem igazán tudnám besorolni ezt a könyvet. Aki szereti a cselekményes, pergő tempójú regényeket, az csalódni fog, hiszen egyetlen akciójelenet sincs a könyvben. A fülszöveg izgalmakat ígér, de ebből nem sok valósul meg. Murakami nagyon aprólékosan ábrázolja a mindennapi dolgokat, az evést, ivást, unatkozást – egy teljesen átlagos ember életét követhetjük nyomon nagyjából az egész könyvben, így a regény sokak számára bizonyára unalmas lesz. De aki fogékony rá, nagyon jól szórakozhat a könyv olvasása közben.

A történet kezdetén megismerhetjük névtelen hősünk különböző nőügyeit: a felesége elvált tőle, egykori szeretője meghalt, viszont új barátnőjének hihetetlen gyönyörű füle van. A főszereplő élete a középszerűség posványába ragadt, egy hirdetésfelvevő cégnél dolgozik iszákos barátjával. Aztán fordulat áll be az életében, miután az egyik megrendelőjénél felhasználja volt barátjának birkákat ábrázoló képét, és ezzel elindítja a lavinát. A cégnél hirtelen megjelenik egy ember, aki azt mondja, találja meg a képen szereplő helyszínt és a birkát, „aki” egy nem mindennapi állat. A hátán ugyanis egy hatalmas csillag van, s képes belelépni az emberekbe, akiknek aztán megváltozik az élete, és hatalmas dolgokat vihetnek végbe, míg a birka el nem hagyja a testüket. Ha viszont főhősünknek nem sikerül megtalálni ezt a birkát egy hónapon belül, meghal.

A főszereplő tehát puszta unalmában elindul a birkakergető nagy kalandra, amely inkább egy utazás a saját lelkébe, mintsem egy igazán nagy kaland. A történet egyébként végig a mindennapi dolgokat tárgyalja, az utazásokat, főhősünk gondolatait, a főzést, a barátnőjével való beszélgetéseket, s noha ezek így leírva végtelenül unalmasnak tűnhetnek, a könyv mégis működik, élvezettel olvassuk, hogyan üti el héroszunk az idejét. Egészen az utolsó részig nem találunk semmit, ami felgyorsítaná az eseményeket, csendben peregnek a történések, lassú örvényben hömpölygünk, míg a végére olyan csavarokat kapunk – persze a megszokott, lassú stílusban –, hogy leeshet az állunk, főleg mire összetákoljuk a kirakós utolsó darabjait.

Érdekesek a karakterek. Teljesen szürkék, például főhősünk akár közhelykirály is lehetne, teljesen átlagos élettel, sőt sokan még lúzernek is tarthatnák. Az egyetlen valamirevaló esemény az életében a válása. Ami esetleg mellette szól, hogy remek irodalmi és zenei példákat tud említeni, és eléggé behatóan ismeri a filmes világot. Főhősünk csak issza a whiskey-t a bárban, omlettet eszik, olvasás közben sörözik, halomszámra szívja a cigarettát és még sorolhatnánk, mégis tetszik ez a karakter. A többi szereplő sem bővelkedik éppen a jellemvonásokban, az egyszerűen csak „nőm”, „barátnőm” néven emlegetett asszonykáról sem tudunk meg sok mindent. Patkány szerepe is elhanyagolható, bár a levelei rendkívül személyes hangvételűek és hangulatosak, ami miatt közel érezzük őt magunkhoz, és az írói technikának hála elhisszük, hogy ő is egy hús-vér ember, és a mindennapjainkban is találhatunk hasonlókat.

A könyv sok érdekességet nyújt Japánról, és bár az első körben talán kicsit elmebeteg ötletnek tűnhet a Birkaember története, később kiderül, ez egy ázsiai mítosz modern korba implementálása, így egészen más színezete lesz az egésznek. Aki pedig sokat utazik vagy szeret magányosan járkálni, mindenféle cél nélkül, felismerheti magát a névtelen főszereplőben és érdekesnek fogja találni ezt a karaktertípust. További piros pont, hogy Murakami rengeteg irodalmi, zenei és filmes utalást tesz a könyveibe. Persze mások is megteszik ezt, de öröm látni, hogy a modernebb írók már felismerik a különböző szórakoztatóipari termékek művészetformáló erejét, ami miatt még szimbolikusabb lehet egy adott mű.

A Birkakergető nagy kaland legszebb részei közé tartoznak a tájleírások. Murakami gyönyörű leírásokkal tarkítja a könyvet, legyen szó akár egy negyedik emeleti ablakból nyíló kilátásról, vagy egy feltöltött tengerpart betondzsungeléről, vagy egy havas tájról, de még egy egyszerű fás, erdős részt is olyan szépen, vizuálisan ír le, hogy teljesen magunk elé képzelhetjük, és nincs más dolgunk, csak elveszni benne, és abban, amit Murakami „cselekmény” gyanánt leír nekünk.

Murakami Haruki regénye nem tartozik a feszes tempójú könyvek közé, de azoknak, akik fogékonyak a magányos emberek életének részletes leírására, felejthetetlen utazás lesz, hiszen ebben a műben tényleg nem igazán történik semmi, a legvégén fellelhető csavarokon kívül, mégis működik. Örömmel olvastam névtelen hősünkről, még ha talán az egyik legszürkébb irodalmi hős is, akivel valaha találkoztam. Először kalandoztam a mágikus realizmus világában Murakamival, de biztos, hogy nem utoljára. Megértem, ha valakinek nem tetszik a könyv, hiszen amíg olvassa az ember, addig kellemesen elkalandozik a világában, utána viszont valóban nehéz lehet felidézni, hogy miért is tetszett ez a könyv. Csak annyit tudni, hogy a könyv varázsa az ok. Talán bennünk marad a birka, míg a többiekből kiugrik, mikor bezárják a könyvet? Akár.