Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Terry Pratchett: Kallódó kontinens

Bekövetkezett az, amitől tudat alatt régóta tartottam: kezembe került egy olyan Korongvilág történet, ami összességében nem tetszett, mert az ínycsiklandó részek nem álltak össze kerek egésszé, és ennek köszönhetően elmaradt a szokásos kacagással elegy álmélkodás. Elfogultságból hajlok arra, hogy nem a regénnyel van baj, hanem csak rossz időben olvastam, ezért terveim szerint nagyjából egy év múlva újra megpróbálkozunk egymással, s remélem az megváltoztatja a mostani érzést.
 
Kallódó kontinens – a magyar cím eltér az angol eredetitől, és olyan földrészre utal, ami úgymond nincs napi használatban. Ez sem rossz megoldás egyébként, de szerintem a „Last Continent” jobban kapcsolódik a tartalomhoz, amely gyakorlatilag az utoljára teremtett kontinensről szól. Egyébként nem kell sok ész az elnevezés megfejtéshez: Pratchett ebben a kötetben összeszedett minden általa viccesnek tartott sztorit Ausztráliáról, majd azonmód leírta azokat – természetesen saját értelmezésében, így aztán a gyanútlan olvasó az elején csak kapkodja a fejét, hogy ez most nyúlás vagy saját ötlet. Ráadásul időnként nem is olyan egyértelmű a kölcsönzés ténye.
 
A cselekmény két, egyforma fontosságú szálon fut – nagy kontinens, sok minden elfér rajta –, de egy hajszállal talán több humor jut Széltolónak, aki azért is utolérhetetlen, mert olyan gyorsan elmenekül az éppen aktuális helyszínről, amennyire csak a lába bírja. Kalandos szökései közül legjobban a Ned Kelly utánérzés tetszett, de a Mad Max második (és szerintem legjobb) részére hajazó „országúti” üldözés sem volt piskóta. Mindezt soklábú Poggyásza nélkül hajtja végre! – szóval kifejezetten elemében van.
 
Hozzá képest a Láthatatlan Egyetem tanári karának válogatott brigádja, élükön Rettentheő Mustrum Főrektorral kifejezetten kedélyes kéjutazáson vesz részt. Feltéve, ha az ember szereti azokat az utakat, ahol nincs szobaszerviz, eltűnnek az idegenvezetők, és a helybéliek nem értenek magyarul – jé, helybéliek sincsenek. Azonban ilyen „apró” nehézségek mit sem számítanak egy csapat okos elmének, akik eredetileg gyógyító kúrára indultak beteg könyvtárosuk társaságában. Kiművelt fők lévén bárhol, bármikor képesek elméleti vitává degradálni az életveszélyes helyzeteket, vagy ha úgy tartja kedvük, a paradicsomkertben is találnak vitatkoznivalót. Ennek a mentalitásnak köszönhetően számtalan kitérő után jutunk el A-ból B-be, s menet közben az orángután egészségi állapota másodlagossá válik.
 
A regény tele van ígéretes/mókás ötletekkel, de úgy érzem, Pratchett nem tudta eldönteni, most milyen paródiát ír (sci-fi vagy ausztrál furcsaságok), s ezért a hatás nem olyan ütős, mint mondjuk a Carpe Jugulum esetében. Ettől függetlenül nem bántam meg a ráfordított időt, elvégre ez is hozzátartozik a Korongvilághoz, és Pratchett helyenként már nagyon közel jár ahhoz a párbeszédíráshoz, ami Wodehouse műveit jellemezte.

A szerző életrajza

Részlet a regényből


Galgóczi Tamás - 2012. március 13.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!