FőképAmíg a társadalmilag elfogadott női szépségideál olyan, mint Barbie és egy anorexiás kirakati próbababa keveréke, a férfiideál pedig olyan, mint Ken és egy kigyúrt testű macsó keveréke, amíg a reklámok legtöbbje azt az érzést generálja bennünk, hogy nem vagyunk elég jók (az nem számít, mihez), addig sajnos lesznek olyan emberek, akik úgy gondolkodnak és viselkednek, mint Jacqueline Wilson hősei.

Mert bár egyre többen mondják, hogy nem a külső, hanem a belső értékek számítanak, az, aki nem felel meg a mesterségesen generált képnek, mindig rosszul fogja érezni magát. Jobb esetben csak lelki egyensúlya borul fel, és megússza egy-két komplexussal, rosszabb esetben azonban jönnek a komolyabb problémák, úgy mint viselkedési és táplálkozási zavarok, amelyek akár visszafordíthatatlan egészségkárosodáshoz is vezethetnek. Valami ilyesmibe fut bele Ellie, Nadine és Magda is. Pedig ha tudnák, és el is hinnék, hogy minden csak viszonyítás kérdése, megkímélhetnék magukat egy-két csalódástól, szüleiket és tanáraikat pedig egy-két aggodalommal eltöltött perctől, órától, naptól, héttől.

A három lány problémája annyira tipikus, és annyira aktuális, hogy ismét kalapot kell emelnem a szerző előtt, amiért bele mert vágni ezekbe a kényes témákba. Mert hát miről is van szó. Ellie úgy érzi, kövér, ezért elkezd fogyókúrázni. Úgy, hogy nem eszik. Pedig majd éhen hal. Ha mégis eszik, mert már nem bírja tovább, utána rohan a mellékhelyiségbe, hogy megszabaduljon az elfogyasztott tápláléktól. Nadine lehetőséget kap arra, hogy modell legyen, ám a válogatáson ahelyett, hogy önmagát, saját egyéniségét adná, úgy jelenik meg, mint bárki más. Így viszont semmiben sem tűnik ki a többiek közül, ráadásul nem is olyan szép. Inkább egyedi. Csakhogy ez akkor és ott nem látszik. Magda kihívó viselkedése a fiúk szemében egyet jelent azzal, hogy könnyen megszerezhető. Sajnos majdnem későn jön rá arra, hogy a fiú, akiért annyira epekedik, és aki annyira, de annyira menő, többet akar, mint amennyit ő adni szeretne.

Döbbenetes, hogy a regény milyen hatással van az olvasóra. Egyszerre vált ki megdöbbenést, csodálkozást, aggódást és megkönnyebbülést. És ami ebben az egészben a legszebb: olvasás közben az ember szeme hol a mosolytól, hol a kibukni vágyó könnyektől csillog. Az ilyen regények tökéletesen alkalmasak arra, hogy az ember eldönthesse, melyik úton akar haladni: azon, amelyiken elvárják tőle, vagy azon, amelyiken szíve szerint menne. Nem könnyű a választás, mégsem szabad megijedni tőle, hiszen nem egy egész életre szól - bármikor lehet változtatni. Ahhoz azonban még több erő kell.

Az előző kötethez hasonlóan ez is megjelent már 2003-ban, sokkal egyszerűbb külalakkal. Az új kiadás borítója ezúttal is sokkal jobb, modernebb, ezért lényegesen nagyobb eséllyel ragadja meg a 11-14 éves korosztály figyelmét.