FőképTíz év kutatómunka, egy emberöltőnyi rajongás és valami felfoghatatlan őserő rejlik Bán Mór monumentális történelmi regényfolyamának, a Hunyadinak eddigi öt, kifejezetten vaskos kötetében. Amikor kézbe fogtam és olvasni kezdtem a sorozat első könyvét, A hajnalcsillag fényét, még nem nagyon tudtam, mire számítsak. A szerző nevét ugyan ismertem, de még egyetlen műve sem került a kezembe soha. Annyit tudtam csupán, hogy a szöveg, amit olvasni kezdtem, Hunyadi Jánosról szól, és nem önálló alkotás.

Előítéletek, elvárások nélkül merültem hát bele az első fejezetbe, és észre sem vettem, hogy szép lassan megszűnik körülöttem a külvilág. Aztán a szívem hatalmasat dobbant, amikor ráébredtem, hogy nem máshol vagyok a szerzővel és szereplőivel együtt, mint a mohácsi csatamezőn, 1526-ban. Féltem, rettegtem én is a dombok mögött felvonuló, javarészt láthatatlan, nagy túlerejű ellenségtől, aztán közösen, ahányan voltunk, megiramodtunk előre.

A vesztes csata után az egyik bujdosó túlélő mesélni kezdett egy hátrahagyott, fiatal papnak: mesélni a régmúltról, Magyarország fénykoráról, és egy hősről, aki sosem engedte volna, hogy Mohácsnál veszítsünk. Így zuhantam bele véglegesen Bán Mór világába, így lett a barátom Hunyadi Jankó, akivel ezután együtt sírtam, nevettem, küzdöttem, szenvedtem és szerettem. Követtem őt, feltétel nélkül, bárhová ment.

Az első kötet végére érve azonnal olvasni kezdtem a másodikat. Akkor úgy éreztem, ez életem egyik legnagyobb, legjobb, legszínvonalasabb kalandja. A harmadik kötetnél már tudtam: nem az egyik, hanem a legnagyobb. A negyedikbe félve kezdtem bele, tudniillik Bán Mór előre jelezte, összesen tíz része lesz a sorozatnak: négy kötet szól majd Hunyadi Jánosról, négy Mátyás királyról, majd kettő Corvin Jánosról. Ki lehet nevetni, de rettegve nyitottam ki a negyedik könyvet. „Mi lesz velem, ha Jankó elesik a nándorfehérvári csata után?” – gondoltam. Aztán a kötet végére érve rájöttem, hogy a szerző (hál’ Istennek!) jól elszámolta magát: nemrég jelent meg a sorozat ötödik, eddigi legvaskosabb könyve, A mennydörgés kapuja, és annak a végére érve még mindig másfél évtizednyi távolságra vagyunk az öreg Hunyadi halálától.

Jogosan merül fel a kérdés: mit tudhat az író, amivel rendre ennyire elvarázsol? Miben más az ő műve az eddigi magyar írók történelmi regényeitől? A választ maga Bán Mór árulta el egy író-olvasó találkozón: mi, magyar olvasók hozzá vagyunk szokva, hogy a történelmi regény vagy ártatlan, még véletlenül sem szókimondó ifjúsági irodalom, vagy romantikus eposz. Az elmúlt fél évszázadban ugyanis a legokosabb módja az volt egy magyar történelmi regény kiadásának, ha az író ifjúsági regénybe burkolta a mondanivalóját, és így nagyobb eséllyel kerülhette el a rendszer cenzúráját. Az ezt megelőző korok pedig még egészen más elbeszélőket szültek, és hát valljuk be, Jókai, Gárdonyi, Mikszáth stílusa egyrészt cseppet sem könnyen emészthető a mai olvasók számára, másrészt az ő korukban még más szabályok uralkodtak egy-egy műfajon belül.

Bán Mór Hunyadi Jánosa – vagy Jankója – leginkább abban különbözik a klasszikusoktól, hogy nem glóriás hős, hanem hús-vér ember: iszik, gyilkol, nem veti meg az erotikát sem, és meglehetősen heves természetű. Ahogy az egyik szereplő is mondja a könyvben: senki sem születik glóriával a fején, senki sem születik szentnek. Ennek – illetve a valóságnak – megfelelően Hunyadi is jócskán a húszas éveiben jár már, amikor Milánóban, Vitéz János heves szónoklata hatására ráébred élete fő feladatára, a haza védelmének fontosságára. Férfiként nő csak be a feje lágya, felnőtt emberként jön rá arra is, hogy cselédlányok hajkurászása helyett ideje családot alapítani. Számomra ebben az életszerűségben, illetve a jelenetek véres naturalizmusában keresendő Bán Mór Hunyadijának varázsa, ezért tudom elhinni, hogy én magam is ott vagyok vele, a magyar középkorban, az izgalmak vagy épp a szörnyűségek kellős közepén.

Érdekes dolog, hogy ugyanezen okból kifolyólag akadnak kritikusai is az írónak, akik nem értik, miért olyan fontos a legendás hős mögött meghúzódó ember, miért kell ennyire élethűen ábrázolni a csatákat (melyekben a valóságban egy cseppnyi fennköltség sem volt), vagy miért olyan jelentőségteljesek az udvari intrikák és összeesküvések. Akik nem értik, nem érzik át ezeknek a dolgoknak a fontosságát, azoknak nem ajánlom a könyvet – mindenki másnak csak azt tudom mondani, tegyen egy próbát a Hunyadi-ciklussal!

Meglehet, más írónál már a számat húznám, hogy mégis meddig akar még szórakozni velünk, ebben az esetben az ellenkezőjét mondom: hajrá, Bán Mór, ha véletlenül ötvenkötetesre rúgna ez a nagyszerű regényfolyam, hát csak nyugodtan! Leszünk egy páran, akik a teljes szériát a polcunkra gyűjtjük.

A sorozat eddigi kötetei:
Első könyv: A hajnalcsillag fénye
Második könyv: Az üstökös lángja
Harmadik könyv: A csillagösvény hídja
Negyedik könyv: A hadak villáma
Ötödik könyv: A mennydörgés kapuja