Főkép

1940-ben, Dunkerque-nél az angol és francia csapatokat a németek beleszorították a Csatornába. A szövetségesek mindent elkövettek, hogy mentsék a menthetőt, megpróbálták a lehető legtöbb katonát kimenteni a kontinensről. A behajózott egységek között voltak az Elnyűhetetlenek is, akik így szerencsésen hazaérhettek.

Karl, Ami és Polack a német hadseregben a negyedik gránátosoknál szolgálnak. Amióta a szövetségeseket kikergették Franciaországból, nem sok dolguk akadt. Konyhaszolgálatra osztották őket, így szinte aranyéletük van. De ők mégsem boldogok. Tiszta szívből gyűlölik Hitlert, semmi kedvük háborúsdit „játszani”, ráadásul parancsnokuk, King Bull is folyton ugráltatja őket. A szerencse azonban melléjük szegődik, amikor az alakulat három gulyáságyú-vontató lovára kell felügyelniük egy félreeső majorban. Így megszabadulnak King Bull állandó zaklatásaitól, és Tietze tizedes parancsnoksága alá kerülnek.

Míg a német katonák lassan beleélik magukat abba, hogy a háborúnak hamarosan vége, és hazatérhetnek Németországba, addig a Csatorna túloldalán, Anglia talán legdicsőbb alakulatának – az Elnyűhetetlenek – parancsnoka, Fleming ezredes, nagy gondban van. A csúfos dunkerque-i vereség után az alakulat harci morálja szinte megszűnt létezni, a katonái megtört, meggyötört emberekként érkeztek haza. Fleming új parancsnoka, Montgomery tábornok azonban azt kívánja tőle, hogy ismét harcra kész alakulatot faragjon belőlük – mégpedig egy hónap alatt. A tábornok terve az, hogy az Elnyűhetetlenek partraszállást hajtanak végre Normandiában, éppen a negyedik gránátosok táboránál. Bekerítik őket, a kísérő hadihajók és a légierő csapást mér rájuk, ezután az Elnyűhetetlenek lerohanják és megsemmisítik a megmaradt német egységeket, majd visszavonulnak a tengerpartra, behajóznak és visszatérnek Angliába.

Flemingnek nagy nehézségek árán sikerül lelket öntenie az alakulatába, így az Elnyűhetetlenek 1940. december 1-én partra szállnak, és megkezdik a hadművelet végrehajtását. Von Rundstedt tábornagy, a német hadsereg parancsnoka azonban rájön az angolok tervére, és olyan csapdát állít fel, amelyből egyetlen Elnyűhetetlen sem szabadulhat – legalábbis nem élve.

Megrázó a történet. Az Elnyűhetetlenek halálig hősies harca miatt; a Waffen SS brutális fellépése miatt; Churchill azon döntése miatt, hogy nem kockáztatja a honi flotta épségét közel hatszáz katonájának élete miatt; von Rundstedt tábornagy halálosan pontosan működő csapdája miatt.

Kessler nem mond ítéletet, mindössze hű krónikása próbál maradni az eseményeknek. De ő sem tud „szó nélkül elmenni” az Elnyűhetetlenek hősiessége mellett, ezért a lehető legrészletesebben, legigazabban próbálja elénk tárni ennek az alakulatnak dicső történetét. Csak köszönet illetheti érte, hogy ily módon emlékezik meg ezekről a nagyszerű emberekről.