Főkép Amikor operáról beszélünk, voltaképp nem teljesen egyértelmű, mire is utalunk. Szigorúan véve leginkább a virágkorát a 18. században élő, az áriák és recitativók váltakozására épülő, látványos, zenés olasz színpadi műfajra alkalmazható a kifejezés, de a 17. századi francia udvar zenés-táncos vígjátékaitól, a comedie ballet-któl Wagner összművészeti zenedrámáiig sok mindent ugyanebbe a kategóriába sorolunk. Így lehetséges, hogy Mozart egyik legsikeresebb művét, A varázsfuvolát (amely a Köchel jegyzékben a 620-as számot kapta) szintén operaként emlegetjük annak ellenére is, hogy Singspiel-ről, vagyis daljátékról lenne szó, ami prózai betéteivel sokkal inkább az operett és a musical rokona, sőt közvetlen őse, mint a valódi operáké.
 
Az efféle szőrszálhasogatás – pedig a Világhíres operák sorozat harmadik kötetének szerzője is kitér a műfaji besorolás problematikájára – persze semmit nem von le a mű élvezeti értékéből, hiszen Mozart utolsó színpadi műve (a tényleges zenedrámák közül a Titusz kegyelme került bemutatásra még pár héttel korábban) amellett, hogy végtelenül szórakoztató, éppoly kivételesen magas színvonalú, mint bármely más késői Mozart-kompozíció, legyen szó a 27. számú, B-dúr zongoraversenyről, az A-dúr oboa concertóról vagy a méltán híres, legendáktól övezett Rekviemről.
 
A daljáték sikerének egyik titka az a többrétegűség, ami mind az Emanuel Schikaneder által feldolgozott, eleve több forrásból merítő történet felszínesebb, valamint mélyebb, jelképes értelmezhetőségében, mind a muzsika látszólagos könnyedségében, ugyanakkor tökéletes, gondos megkomponáltságában felfedezhető. A cselekmény tagadhatatlanul meseszerű, különösen a párhuzamos szerelmi történetek egymást erősítő szimbolikájában, ugyanakkor rengeteg elemben egyértelműen kimutatható a szabadkőműves hatás, amiről Christian Jacq izgalmas tetralógiájában olvashatunk részletekbe menően.
 
Zeneileg talán a leghálásabb szerep a gonosz Éj királynőéjé, akinek híres II. felvonásbeli áriája a koloratúr szopránok kedvelt választása, mivel ezen keresztül tökéletesen lemérhető technikai tudásuk és virtuozitásuk. Emellett Sarastro bölcsességet sugalló, lassan hömpölygő basszus-áriái különösen megkapóak, ám ezek szerepe inkább a drámaiság kidomborítása a brillírozás helyett. Lényegében azonban az összes jellem hibátlanul kidolgozott, zeneileg is varázslatosan ábrázolt, így a daljáték minden egyes perce új meg új csodával szolgál.
 
A CD-mellékleten szereplő felvétel, melyet az 1974-es Salzburgi Ünnepi Játékok alkalmával rögzítettek, a hagyományos operajátszás keretein belül a legtöbbet és legjobbat hozza ki a darabból. Edita Gruberova az Éj királynőjének szerepében bizonyítja kivételes tehetségét – hangja és technikája egyaránt tökéletes. Ugyanakkor nem is lehetne nagyobb a karakterbeli különbség közte és a megfontolt Peter Meven között, kinek Sarastrója valóban atyaiasságot és biztonságot sugall. Hasonlóképp kiemelkedik még a Taminót éneklő René Kollo is, habár a karizmatikus karmester, Herbert von Karajan vitathatatlanul egészen elsőrangú szereplőgárdát válogatott össze az előadáshoz.
 
Ugyan személy szerint jobban kedvelem a historizáló, autentikus hangszereken előadott, s így gyakran lendületesebb és áttetszőbb előadásokat, voltaképp a zenekar teljesítményére sem lehet panasz. Összességében a főképp középre tolt hangzáskép ellenére is emlékezetes és élvezetes produkciót hallhatunk, a kötetben olvasható színes információkat is figyelembe véve pedig mindenképp begyűjtésre érdemes a kötet.
 
A CD-mellékleten elhangzó részletek:
1. Képária – Dies Bildnis ist bezaubernd schön
2. Az Éj királynője áriája az I. felvonásból – O zittre nicht, mein lieber Sohn!
3. Jelenet az I. felvonásból – Du feines Täubchen, nur herein!
4. Pamina és Papageno kettőse az I. felvonásból – Bei Männern, welche Liebe fühlen
5. Jelenet az I. felvonásból – Schnelle Füße, rascher Mut
6. Az I. felvonás fináléja – Es lebe Sarastro, Sarastro soll leben!
7. Sarastro F-dúr áriája – O Isis und Osiris
8. Az Éj királynője áriája a II. felvonásból – Der Hölle Rache kocht in meinem Herzen
9. Sarastro E-dúr áriája – In diesen heil’gen Hallen
10. Pamina áriája a II. felvonásból – Ach, ich fühl’s, es ist verschwunden
11. Hármas – Soll ich dich, teuter, nicht mehr sehn?
12. Papageno dala a II. felvonásból – Ein Mädchen oder Weibchen
13. Víz- és tűzpróba jelenet – Tamino, mein! O welch ein Glück!
14. Papageno jelenete a II. felvonásból – Papagena, Papagena, Papagena! Weibchen! Täubchen!
15. Papageno és Papagena kettőse a II. felvonásból – Pa-Pa-Pa
16. Az opera fináléja –Nur stille, stille, stille, stille!
 
Előadók:
Peter Meven – basszus (Sarastro)
René Kollo – tenor (Tamino)
José van Dam – basszus (Öreg pap)
Edita Gruberova – szoprán (Az Éj királynője)
Hermann Prey – bariton (Papageno)
Edith Mathis – szoprán (Papagena)
 
Chor der Wiener Staatsoper
Wiener Philharmoniker
Herbert von Karajan – karmester