Főkép A ponyva királyai sorozatnak köszönhetően most lehetőségem nyílik elolvasni pár, korábban kezembe nem került Rejtő regényt. Ez rögvest két dolgot jelent: ezek valamiért nem kerültek annyi alkalommal újrakiadásra mint az életmű többi, ismertebb darabja, másrészt egyetlen ismerősöm sem rágta a fülemet, hogy ezt a könyvet mindenképpen el kell olvasnom.
 
Utólag már értem is miért – ez a kötet ugyanis nyilvánvalóan nem a legsikerültebb darabok közé tartozik. Ezt főként annak tudom be, hogy viszonylag korai műről van szó, így sejtésem szerint Rejtő ekkor még a kísérletező, saját hangját kereső stádiumban lehetett. Sőt, arrafelé hajlok, hogy ezzel utólag maga a szerző is így volt, s ezért a történet jobb elemeit habozás nélkül felhasználta későbbi légiós regényeiben. Neki azonban ezt minden további nélkül elnézem, hiszen rá a paródia volt a jellemző.

Mondjuk igaz, hogy mielőtt bárki kezébe adnám Rejtő légiós történeteit, kötelezővé tenném Percival C. Wren legendás Kék csillag trilógiájának elolvasását, kivált az első két kötetet ajánlom - ezek a magyar kiadásban A Kék Csillag (Beau Geste), valamint A sivatag titka (Beau Sabreur) címet kapták -, mert ezen élmény birtokában mindenki jobban, értőbben nevetne Rejtő könyvein.
 
A pokol zsoldosai nem csupán az életmű korai, hanem humorszegény darabjai közé tartozik. Ugyan felbukkan pár mókás figura, és elhangzik néhány vicces megjegyzés, összességében mégis a krimi- és a kalandelemek uralkodnak a történetben. Merthogy ismét kém ügyködik a francia vezérkarnál, s galád módon a többi nagyhatalomnak továbbítja a gallok titkos terveit. Aztán egy véletlennek köszönhetően lefülelik a bűnöst, amit tárgyalás és ítélet követ – de ez csupán felvezető a történethez, amely során az idegenlégióba kerülünk, ahol rejtélyes közlegények töltik mindennapjaikat, miközben a hozzájuk hasonlóan rejtélyes arab vezér csapataival készülnek végső leszámolásra. Persze egy Rejtő regényben a nagyhatalmi politika többnyire másodlagos az egyéni célok mellett, így egy percig sem csodálkozhatunk, hogy a hadjárat előkészületei alig kerülnek szóba, helyette pár fura figura múltján és jelenén filózhatunk.
 
Engedve a korszellemnek, avagy a természet törvényeinek, a sok marcona férfi között felbukkan két nő is, akik ugyan nem csinálnak akkora perpatvart, mint ami Trója bukását okozta annó, de jelenlétük és ténykedésük nélkül sokkal egyszerűbb lenne a légiósok élete – no meg kifejezetten unalmas.
 
Összességében egy jó krimi/kalandnak tartom a könyvet, de aki nem olvasott még semmit Rejtőtől, az ne ezzel kezdje az ismerkedést, arra ott vannak az olyan remekművek, mint A láthatatlan légió, vagy például Csülök kalandjai.