Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok

Van valakinek egy jó vicce a házasságról? Loe-nak van. Kár, hogy nem vicc. De attól még nagyon kell rajta nevetni. A kopasz norvég, akinek egyebek mellett a Doppler című könyvet is köszönhetjük, újfent bebizonyítja, hogy ő az egyik legszórakoztatóbban író író mindazok közül, akik a valóságos emberi életről írnak.
 
Jelen művének talán azért is lett ilyen furcsa címe, mert azt, hogy Jelenetek egy házasságból, már lenyúlta Ingmar Bergman. Mert hát erről van szó. És ezt többszörösen, súlyozottan értem ám. A 40-es éveiben járó norvég házaspár nyaralás közbeni vergődésében miriádnyi más pár ismerhet magára, már ha elég őszinte hozzá, de hát épp ez az egyik lényegi kérdés a regényben is: őszinték vagyunk-e mi még önmagunkhoz meg a párunkhoz, vagy még inkább, hogy de miért nem?!
 
Hogy kit hogy hívnak, meg hol játszódik mindez, meg pontosan milyen szavak hangzanak el, az tök mellékes, a loe-i látlelet akkor is halálpontosan mutat meg számtalan kiüresedett, értelmét vesztett kapcsolatot illetve életet. Hogy groteszkül hangzik egyik-másik párbeszéd? Ugyan! Hiszen a legtöbb átlagos házastársi veszekedésnek ugyanígy nincs semmi értelme, ha az ember kívülről nézi. És kívülről nézve a legtöbb átlagos házastársi veszekedés mulatságos is lehet, a maga módján. Belül lenni ilyenben, na, az a szívás.
 
Itt a férjet Telemannak hívják, drámaíró, amennyiben annak nevezhető valaki, aki valójában évek óta csak szenved a papír fölé görnyedve, és két értelmes sort nem írt még le, ám folyamatosan azzal nyomasztja a családját, hogy színház az egész világ, de különösen az a színház, ami fáj, meg hasonlók. A felesége miatt nyaralnak Németországban, Nina ugyanis szeret ott lenni, míg férjének a nácik a másik fixációja, mindenben, ami német, őket látja. Ez megintcsak olyan téma, hogy Loe-nak kell hozzá lenni, hogy az ember így tudjon róla írni, és néhány hevesebb vérmérsékletű érintetten kívül ne háborodjon fel rajta senki. Persze azt azért már most borítékolhatjuk, hogy Loe sosem fog irodalmi Nobel-díjat kapni, hiszen a politikai korrektség nem szerepel legfőbb jellemzői között, és én ezért még hálás is vagyok neki. Olyan üdítő ilyet olvasni (és ilyen alatt a minőséget és intelligenciát is értem), mint mondjuk egy hosszas, fárasztó és izzasztó nyári túra után jégbe hűtött sört vagy limonádét vedelni az árnyékban.
 
Szóval, ott vannak Telemannék a fura nevű, festői kis bajor hegyi falucskában, a férj sűrűn puffog magába’, meg úgy tesz, mint aki drámát ír, és gyerekei és felesége kénytelenek azzal a házaspárral kirándulni járni, akiktől a házat bérlik, és akik egy kukkot nem beszélnek angolul. Ez számos remek poén forrása az elejétől kezdve, s hogy mindezen helyzetben mi történik, az is előre sejthető, amennyiben az ember már megélt ezt-azt, és képes már némi érettebb cinizmusra. Bár az megintcsak tipikus loe-i vonás, hogy a szexmentes életet élő pár férfi tagja Nigella Lawson sztárszakácsba habarodik bele valami őrült módon. Ám ha eltekintünk e megrögzöttség irányáról és megjelenési formájától, s csak pusztán mint jelenséget szemléljük, nyomban feltűnik, hogy a Telemann korabeli vagy nála idősebb férjek körében egészen sűrűn előfordul az ilyesmi. Ki kocsmába jár, ki horgászni, ki a kertjét vagy autóját gondozza rendületlenül, és a kapuzárási pánik sem úgy jelentkezik náluk, hogy esténként magukból kikelten üvöltözve rohannak telkük határához, hogy megnézzék, ráfordították-e a kulcsot a kapuban a zárra.
 

Mindezt, stílszerűen, némileg színdarabba illő stílusban illetve módon írja le Loe, de még annál is jobban leegyszerűsítve: végtelenül tömör és ütős párbeszédeinél még azt sem jelzi, hogy éppen ki beszél (bár az esetek zömében nem nehéz követni), és leíró részei is olyanok, hogy egy megfelelően elborult színházi rendező könnyedén színpadra is alkalmazhatná.
 
Aztán még az is lehet, hogy párkapcsolati terápiára is alkalmazható a könyv. Pedig a regény végén semmivel sincsenek előrébb Telemannék, mint az elején. Loe ugyan nem ír semmiféle megoldást, nem is ítélkezik vagy elemez, csak elmeséli, hogy mint történt ez a nyaralás, s hogy aztán az élet megy tovább, mert ilyen a természete, ami önmagában is végtelenül groteszk. De épp ezért nem tartom kizártnak, én, a menthetetlen idealista és romantikus, hogy van olyan pár, aki ezt a regényt mint elrettentő példát olvasván a szívéhez kap, és közös erővel változtat mindazon, amin változtatni kell, hogy rendbe jöjjön a kapcsolatuk. OK, a cinikusoknak most lehet röhögni.

Részlet a könyvből
 

Uzseka Norbert - 2011. december 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!