Főkép A cím jópofa és kimondottan olvasóbarát, mivel így első pislantásra is egyértelművé teszi mindenki számára, hova tegye a könyvet. Igen, a többi Piszkos Fred kötet mellé – elvégre a kapitány egyik legendás csínye volt az inkognitóban Radzeer néven mutatkozó cirkáló eltulajdonítása. Ami akkoriban előszeretettel vált láthatatlanná, de aztán becsületes hajó módjára szelte a hullámokat. Ez se mostanság volt, és a híres hajó (no meg hétpróbás legénysége) vakmerő tetteiről azóta olvastunk egyet s mást.
 
A megkerült cirkáló története úgy kezdődik, hogy a Radzeer eltűnik. Logikus, mert ugye csak akkor tud valami előkerülni, ha előtte nyoma vész, bár hajóknál ez meglehetősen ritkán fordul elő, akkor is főként a geometriával rokonságba került Bermudák környékén. Senki sem tudja, mi történt, ráadásul hasonló bűvészmutatványt produkál egy másik vízi jármű, amelyet éppen a Radzeer gondjaira bíztak. Szóval illetékes helyeken okkal aggódnak, és utolsó reményként Piszkos Fredhez fordulnak.
 
Aki miután elmondja véleményét, egyenesen kikacagja az ötletet, miszerint ő keresse meg az elveszett hajókat. Aki jó ideje figyeli a kapitány ügyeit, az tudja, időről-időre szakít a hajóval, mivel a legénység mindenféle csúfsággal vádolja, és ezt az érző szíve nem tudja elviselni. Szóval nem csoda, ha nem szeretne változtatni a helyzeten, a Radzeer maradjon ott, ahol van (bajban vagy víz alatt), a hálátlan személyzettel együtt. Ha azonban az aggódó Anglia ennyire nem bír magával, bízzák meg Fülig Jimmyt, ezt a kiváló hajóst, majd ő visszahozza az elveszett társaságot – feltéve, ha még életben vannak.
 
Ilyen előzmények után kezdődik Jimmy legújabb levelezése, amelyből megtudjuk, miként kerül több ízben az őrület határára, mennyire értelmetlen nőkért verekedni, és miként jutunk jó minőségű ivóvízhez, ha előtte leporoljuk a sót. Még jó, hogy a sajátos helyesírással és szóhasználattal elkészült levelek mellett páran élőszóban is elmesélik a mentőexpedíció hiteles történetét.
 
Rejtő ezúttal is zseniális, a remek alapötletet (amiért bármelyik akció- vagy kalandregényíró fél kezét eladná) nem csupán az általa elképzelt kikötők büntetett előéletű matrózaival tuszkolja tele, hanem szokás szerint megpakolja humorral. Kezdve a nyitójelenettel, ami majdnem annyira emblematikus, mint amikor Jimmy visszament a késéért, amit valakiben felejtett. De van itt minden, csak győzze kacagással az olvasó.
 
Egyetlen apróság van, amiért nem tudok csillagos ötöst adni a regényre: megint nem akadt szerkesztő, aki kigyomlálta volna a biológiai túlzásokat. Az még hagyján, hogy Rejtőnél a korallszigetek a Déli-sarkig érnek, de a sziget mocsarának leírása, amelyben többek között polipok bóklásznak a napok óta tartó szárazságban – na ezt nyugodtan módosulhatott volna az utolsó hatvan évben.