Főkép Nincs, ki ne ismerné Joseph Haydnt, vagy legalábbis leghíresebb melódiáját, amit ma a németek nemzeti himnuszukként énekelnek, koncerttermekben pedig az op. 76 no. 3, avagy „Császár” vonósnégyes második tételében hallható, amely Haydn saját „Gott erhalte Franz den Kaiser” című dalát dolgozza fel. A szerény anyagi körülmények között élő osztrák falusi bognár és szakácsnő népes családjának második gyermeke tehetségének köszönhetően előbb a leggazdagabb magyar herceg udvarába került, majd meghódította egész Európát is, így abban a rendkívüli szerencsében kegyeltetett, hogy már életében elismerték művészetét. Ha valakiben, hát benne valóban megtestesülni láthatjuk a közmondásos „nagy zeneszerzőt”.
 
Carl Philipp Emanuel Bach billentyűs szonátáinak hatása révén Haydn egy lényegében évszázadok óta töretlen tradíció továbbörökítőjének tudhatta magát, miközben Mozart barátja és mentora volt, Beethovennel pedig igaz nem kedvelték meg különösebben egymást, ám Haydn a bécsi klasszicizmus beteljesítőjének zenei oktatásából is kivette részét. Késői korszakában, amikor már a világot járta műveivel és ennek köszönhetően Londonba is eljutott, Handel monumentális oratóriumaival ismerkedett meg, hogy hatásukra megkomponálja saját, hasonlóan magasztos hangvételű, hangfreskóra emlékeztető műveit, a Teremtést és Az évszakokat.
 
Boccherini mellett Haydn tette a legtöbbet azért, hogy kialakítsa a klasszikus vonósnégyes végleges formáját, de miséi és operái úgyszintén művészetének kiemelkedő darabjai. Ez utóbbiak talán azért nem különösebben ismertek, mivel kifejezetten alkalmazójának szórakoztatására, úgy is mondhatnánk: házi használatra írta azokat – ahogy a talán kevésbé elfeledett, több mint másfélszáz barytontriót is. A magyar hangszerkészítő leleményéből megszületett, különös instrumentum a rajta kiválóan játszó Esterházy Miklós herceg, kedvence volt, ezért, hogy udvari komponistája, Haydn életművében ily kiemelt szerepet kapott e máskülönben nem igen ismert hangszer.
 
Ugyancsak az udvari hangversenyek fényét emelte a számtalan szimfónia, melyek sokáig mintaként szolgáltak a pályatársaknak. Haydnnál ráadásul soha senki nem komponált több szimfóniát, hiszen több mint száz köthető a nevéhez, és jóllehet a bőség zavara miatt nem feltétlenül könnyű úgy jellegzetes dallamokhoz és motívumokhoz kacsolni a sorszámokat, mint ahogy, mondjuk, Beethoven szimfóniáinak esetében, mindegyik magában álló kis remekmű, mi több, sokszor még a humor sem hiányzik belőlük.
 
Nincs is jobb példa erre, mint a CD-mellékleten szereplő „Búcsú” szimfónia, melynek utolsó tételében (a mű első megszólaltatása alkalmával legalábbis) sorra távoztak a muzsikusok, ezzel jelezvén a hercegnek, hogy némi szabadságra lenne szükségük. A Royal Philharmonic Orchestra elsősorban a tempósabb saroktételekben, mindenekelőtt a „Gyász” szimfónia első, Allegro con brio tételében remekel, de egy alapvetően romantizáló felfogású zenekarhoz képest kifejezetten élvezetesen szólaltatják meg a kiválasztott három szimfóniát. Haydn művei esetében ugyanis elengedhetetlen alkotóelem az elevenség és az eredeti szándékokhoz minél hívebb interpretáció, és az ezúttal Stefan Sanderling dirigálta királyi filharmonikusok meglepően jól megfelelnek e két kívánalomnak.
 
Már csak a magyarországi kötődések miatt is érdemes megismerkedni Joseph Haydn életével és munkásságával, a Vílághíres zeneszerzők sorozatban megjelent kismonográfiának pedig rengeteg színnel sikerül bemutatnia e hosszú és termékeny pályafutást.
 
A CD-mellékleten elhangzó művek:
1-4. 43. Esz-dúr „Merkur” szimfónia
5-8. 44. e-moll „Gyász” szimfónia
9-12. 45.fisz-moll „Búcsú” szimfónia
 
Előadók:
The Royal Philharmonic Orchestra
Stefan Sanderling