Főkép Bosnyák Viktóriának nem volt egyszerű dolga, amikor a Magyarországon élő belga grafikusművész, Spote Stany ötlete alapján elvállalta a szöveg megírását. Már csak azért sem, mert a férfinak egészen határozott véleménye volt arról, hogy milyen is legyen az új könyv, melynek születését – az előzőhöz (Lizi az állatkertben) hasonlóan – kislánya ihlette.
 
A 64 oldalas kis könyv Spote Stany szemén keresztül, de Bosnyák Viktória boszorkányos szavaival mutatja be Budapest műemlékeit és látványosságait, így többek között a Duna-korzót, a Lánchidat, a Halászbástyát, a Mátyás-templomot, a Szécsényi Könyvtárat, az Országos Levéltárat, a Nemzeti Galériát, a Hadtörténeti Múzeumot, a Margit-szigetet és a Ruszwurm cukrászdát, aminek különösen nagy jelentősége van a történet szempontjából.
 
Miközben apa és lánya a várost járják, fogalmuk sincs róla, hogy két mindenre elszánt boszorkány, Analitika és Anarchia követi őket (persze láthatatlanul), céljuk pedig nem más, mint kideríteni, hogy Lizi közülük való-e, hiszen vele szeretnék pótolni az időközben elveszett Amnéziát. Ha kudarcot vallanak, vége a boszorkánykodásnak…
 
Séta közben a kislány rengeteget beszél, mesél, kérdez és kíváncsiskodik, és olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, amit a felnőttek egyébként talán észre sem vennének; az édesapa viszont számos fontos és érdekes részlettel szolgál a főváros legérdekesebb köztéri szobrairól és épületeiről, miközben a nevezetességek helyesírását is megtanulhatjuk, illetve feleleveníthetjük.
 
Lehetséges (bár csalódott lennék, ha így lenne), hogy mindez egy magyar gyermek számára nem bír különösebb jelentőséggel, de az idegen nyelvű (angol) kiadás egészen biztosan jó ajándék egy külföldi család számára. Főleg a legfiatalabbak érdeklődését keltheti fel Budapest iránt, de azok is jól szórakozhatnak, akiket inkább a történet varázslatos része érdekel.