Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Rejtő Jenő: A láthatatlan légió

A láthatatlan légiót Rejtő egyik legjobb légiós regényének tartom. Ebben minden a helyén van, a szereplők, a helyszín, a cselekmény. Egyetlen alkalommal borzolódtak fel az idegeim – amikor elefántok sétáltak a marokkói város utcáin –, de ez annyira eldugott mondat volt, hogy sok vizet nem zavart.
 
A történet szerintem annyira közismert, hogy teljesen felesleges írni róla, aki pedig valamilyen okból eddig még nem vette kézbe, az mindenképpen pótolja, ugyanis ebben is számtalan emlékezetes beszólás és feledhetetlen karakter várja az olvasót.
„De a felvilágosodottabbak jól tudják, hogy a barátságtalan, viharos trópusi éjszakában a Láthatatlan Légió fekete menetoszlopa rója a sivatagot,harmonikás kíséretével, félelmetes bérkocsijával, néma legénységével, és senki sem sejti, hogy honnan jönnek, hová és meddig mennek...
 
Mindazonáltal, Rejtő miközben vagy miután megnevettet és elszórakoztat bennünket, arra sem rest, hogy az élethez szükséges alapvetésekkel is ellásson bennünket, lásd például a kötet záró gondolatát.
„– Déz scho nett. Az embernek kell valaki, aki simfel, meg szereti… Herr gráfnak egy menyasszony, az öreg fiákeresnek egy ló… Déz Rindfi isz világot járt gvorn… Mahlzeit.
És elcsoszogott.”
 
Mielőtt a fiákereshez hasonlóan elcsoszognék, még egy gondolat. Sajnálatos módon, úgy tűnik a történelem ismét körbeér. Bár a könyv első ízben 1939-ben jelent meg, a történet kezdetén utalás szinten említett általános munkanélküliség inkább a ’29-32-es világválságra volt jellemző. S ahogyan akkor, úgy tűnik, manapság is rengeteg rafinériára és elszántságára van szüksége a kisembernek, hogy munkát találjon magának. Ennek köszönhetően, amikor megkezdődik az akkor még cseppet sem láthatatlan légió legénységének toborzása, tömegével jelentkeznek olyan emberek, akik alapvetően idegenkednek az egyenruhától és a fegyelemtől. A verekedéstől és a pofozkodástól nem – de ez igazából részletkérdés, elvégre egy falusi búcsú hajdanán elképzelhetetlen volt verekedés vagy bicskázás nélkül, szóval Rejtő szerint ez a hajlam alapban nem tekinthető kizáró tényezőnek...
 
Szóval a munkanélkülieknek kell a pénz, a napi fix jövedelem és betevő, ezért aztán arra is hajlandóak, hogy bármilyen szakmát megtanuljanak, legyen szó katonáskodásról vagy sivatagi túlélőtúráról. És képesek rá. Rejtő egyértelműen hitt a kisemberekben, abban, hogy mindenhez alkalmazkodnak és túlélnek, s közben nem veszítik el erkölcsi tartásukat (bár többségük múltja valóban nem makulátlan), valamint megmarad önérzetük és büszkeségük.
 
Érdekességként említem, hogy Az orosz szex védelmezője című könyvben van pár írás, ahol szintén a kisemberek kényszerülnek megélhetésük biztosítása végett a légiónál sokkal hajmeresztőbb állásokba. Igaz, ez már napjainkban játszódik, és egy egészen más országban.


Galgóczi Tamás - 2011. május 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!