FőképBrunonia Barry regénye igazi meglepetés volt: bevallom, egy egyszerű misztikus-romantikus történetre számítottam, kicsit lazításnak is szántam két komoly szépirodalmi mű közé – csipkék, titkok, boszorkányok, azt gondoltam, afféle lányos olvasmány lesz. Hát, mekkorát tévedtem! Ez a regény maga a csoda, mint egy különösen művészi csipketerítő, ami minden alkalommal más mintát ad ki, amibe bele lehet feledkezni, és csodálattal adózni minden apró részletének.
 
Towner Whitney tizenöt év után tér haza Salembe, ahonnan ikertestvére halála után menekült el – tizenhét évesen előbb elmegyógyintézetbe került, majd hosszas gyógykezelés után „addig ment, amíg szárazföldön lehetséges”, és Kaliforniában kezdett új életet. Mindent maga mögött hagyott, gondolta ő, ám a múlt utána nyúlt: amikor nagynénje, Eva eltűnik, Towner visszatér gyermekkora színhelyére, vissza a családhoz, vissza a múltba – hogy aztán egy fiatal nő eltűnésével még mélyebben belemerüljön az egyre csak fokozódó homályba.
 
A történetről jó szívvel semmi többet nem lehet írni: az a fajta titokzatos, csavaros, minden oldalán újabb rejtélyt és – talán – hazugságot tartogató regény ez, amelynél minden aprócska információ súlyos merényletet jelent a jövőbeli olvasókkal szemben. Olvassák csak, és fejtsék meg maguk a titkokat – megéri, ahogy peregnek előttünk az oldalak, szépen fokozatosan bomlik ki Towner múltja, a családja története, hogy a végén egy szép nagy csavarral minden más megvilágításba kerüljön, és kénytelenek legyünk újra végiggondolni minden apró momentumot, minden elharapott szót, elkapott félinformációt. Miután becsuktuk a könyvet, szinte bizseregnek az ujjaink, hogy újrakezdjük, elölről; hogy birtokában minden információnak, újraértelmezzük az egészet – persze csak azt hisszük, hogy birtokában vagyunk az összes információnak, erős a gyanúm, hogy az írónő nem árul el mindent.
 
Titkok, hazugságok, mélyen eltemetett múltbeli bűnök, családon belüli erőszak, az ikertestvér feldolgozhatatlan halála – mindez egy varázslatos, misztikummal teli világban tárul elénk. Salemben, a boszorkányüldözések hazájában él a Whitney család, melynek nőtagjai különleges képességekkel rendelkeznek: hallják mások gondolatait, és megmondják a jövőt a csipkéből. A vert csipke, ez a különleges, leheletfinom művészi alkotás éppúgy titkok, látomások, jövőbeli események hordozója, mint a kristálygömb, vagy épp a kávézacc. Ahhoz, hogy csipkéből jósoljunk, a csipkén kívül kell egy kérdező, és egy olvasó – s hogy a csipkeolvasó mit olvas ki a kérdező arca elé tartott mintából, az sorsokat dönthet romba, vagy épp az őrületbe kergetheti magát az olvasót.
 
A Whitney-k csak egy szeletét adják Salem furcsaságainak: a boszorkányok itt még ma is élnek – igaziak és önjelöltek egyaránt. Ahogy vallási fanatikusok is, akik máglyára vetnék őket – Salem a turizmusból él, a megjátszott boszorkányégetés itt napi program, a turisták kiapadhatatlan kíváncsiságát az egyre-másra nyíló boszorkaüzletek, jósdák, múzeumok sem elégíthetik ki. Azonban, miként Salem alatt az eltorlaszolt rabszolgacsempész-alagutak, a felszín alatt megbújik egy sokkal titkosabb, sokkal kegyetlenebb világ: a valódi fanatikusok, az erőszakos, semmitől vissza nem riadó szekták világa. Azoké, akik valóban készek boszorkányokat égetni, és akiknek a vezetője, Cal Boynton egykor a Whitney család tagja volt – s kiérdemelte gyűlöletüket.
 
Miközben Towner szembenéz a múltjával, megküzd a démonaival, és elvágja a cérnát, mely a fiatalkorához láncolja – miként csipkét a csipkeverő párnához – a város is szembenéz a saját démonaival: a fanatizmussal, és azzal a sok szörnyűséggel, amik felett évtizedekig szemet hunytak. Mindenkinek van itt valami rejtegetnivalója, és mindenki a másikat tartja őrültebbnek – és persze vannak a valódi őrültek, akik sok tekintetben tán normálisabbak az „egészségeseknél”.
 
Ez az ellentmondásosság, a normalitás és az őrület, a valódi történések és a delíriumos lázálmok, az elektrosokktól eltűnt gyerekkori emlékfoszlányok és a hamis képzelgések adják a könyv igazi varázsát, ami egyben a legnagyobb rejtélye is – sosem tudjuk, hogy amit olvasunk, az éppen kitaláció vagy sem; s ha igen, akkor tudatos hazugság, hamis emlék, a csipkéből kiolvasott lehetséges történés, avagy a gyógyszerek kiváltotta látomás-e. Mindezt a nézőpont-változtatások, naplórészletek, rendőrségi jelentések felidézése teszik még szövevényesebbé.
 
Igazi kincs ez a könyv a misztikumra, boszorkányságra, különleges női sorsokra fogékony olvasóknak, ahogy a feltáratlan titkokat, a feldolgozhatatlan múlt és a jelen egymásnak feszülését kedvelőknek is – és a legkevésbé sem romantikus lányregény.