Főkép Az 1814-es év nem csupán Napóleon veresége miatt nevezetes, hanem azért is, mert Bernard Cornwell hőse, Richard Sharpe őrnagy még mindig hűséges második feleségéhez. Ez a fejlemény különösen azért meghökkentő, mivel ugye korábban legtöbb vitézi tette mögött egy nő állt, vagy legalábbis az általa megvívott győztes csetepaték és csaták rendre egy bájos és engedékeny hölgy ágyában értek véget. Úgy tűnik, Jane Gibbons (Mrs. Sharpe) teljesen megbabonázta férjét, akinek az utóbbi időben eszébe sem jut más szoknyák után futkosni – igaz, lehetősége sincs rá, mivel „átmenetileg” törzstisztnek osztják be egy másik ezredbe és ott annyi munkát kap, hogy alvásra sem jut ideje, nemhogy udvarlásra.
 
Rajongóként úgy éreztem, ez a természetellenes állapot nem maradhat így sokáig – s Cornwell valóban tesz is arról, hogy megváltozzon a helyzet. Ehhez nem csupán a katonák által áhított békét használja fel, hanem Sharpe régi ellenfelét, a francia Ducos őrnagyot is, aki újra elérkezettnek látja az időt bosszújára. Így aztán mire Sharpe kettőt pislant, már ismét menekülnie kell, ami békeidőben nem is olyan egyszerű feladat, s mondanom sem kell, ismét az élete a tét.
 
Nem tudom ki hogy van vele, de ezúttal úgy éreztem, Cornwell elbizonytalanodott, és nem tudta előzetesen, hova is akar kilyukadni a történet végére. Az előszóban árnyaltabban fogalmaz: „Azt vártam, hogy boldogan élnek majd együtt, míg meg nem halnak, ám a dolgok, ahogy az hamarosan ki fog derülni, másképp alakultak. Ha Frederickson nem is, de az író mindig kedvét leli az ilyen fordulatokban. A szerepelők a saját sorsukat írják, és bár megpróbálhatom befolyásolni őket, vágyaik váratlan dolgokat eredményezhetnek.”
 
Most mi van? A szereplők írják a könyvet vagy Cornwell? De így legalább „annyira” nem csodálkoztam a kötet végén, bár azt kell mondjam, nem vagyok túl elégedett. Egyrészt kicsit olyan, mintha Sharpe megint fejjel előre ugrana a bizonytalanba, nehogy felelősséget kelljen vállalnia az imádott nőért (Jane) – ami akárhogy is nézem, ellentmondásos feltételezés.
 
Ha mindez nem lenne elég, ráadásul csatából is keveset kapunk, ami részben érthető, hiszen megkötötték a békét, vagyis a nagyobb csapatok csatamező helyett az otthoni kaszárnyába tartanak, másrészt viszont roppant mód hiányzik, mert eddig mindig ezek a tömegjelenetek számítottak az adott történet csúcspontjának. Igen, a katartikus végkifejlet most elmarad, helyette amolyan kutyafuttában lezárt, illetve le nem zárt befejezést kapunk.
 
Még jó, hogy mi tudjuk, Napóleon hamarosan visszatér, és újra kezdődik a háborúság, ami biztosan újra a harctérre szólítja hősünket. Csak el ne puhuljon addig.
 
Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Sharpe (a cselekmény időrendje szerint):
1997 Sharpe tigrise (2005)
1998 Sharpe diadala (2006)
1999 Sharpe erődje (2007)
2000 Sharpe Trafalgarja (2007)
2001 Sharpe zsákmánya (2007)
1988 Sharpe lövészei (2000)
2003 Sharpe pusztítása (2008)
1981 Sharpe trófeája (2000)
1981 Sharpe kincse (2000)
2004 Sharpe menekülése (2008)
2006 Sharpe haragja (2008)
1995 Sharpe csatája (2006)
1982 Sharpe százada (2009)
1983 Sharpe kardja (2009)
1984 Sharpe ellensége (2009)
1985 Sharpe becsülete (2010)
1986 Sharpe ezrede (2010)
1987 Sharpe ostroma (2010)
1989 Sharpe bosszúja (2011)
1990 Sharpe Waterlooja (2011)
1992 Sharpe`s Devil
2007 Sharpe`s Story (esszék és egyebek)

Zárójelben a magyar kiadás dátuma szerepel.

A Grál küldetés
Az ördöglovas
Vándor
Az eretnek

Angolszász históriák
2004 Az utolsó királyság (2007)
2005 A fakó lovas (2008)
2006 Észak urai (2008)
2007 Csatadal (2009)
2009 The Burning Land

Excalibur:
A tél királya
Isten ellensége
Excalibur
 
Szorul a hurok
Stonehenge
Vad vizek hajósa
Azincourt