Főkép

Csordás Dániel neve leginkább a Wan2 magazin révén lehetett ismerős, ahol cikkei mellett rövid képregényei is megjelentek. Az általa írt és rajzolt önálló képregényes kötetében, a Nocturne-ban egy eddig ismeretlen oldaláról mutatkozik be az alkotó. A bemutatkozás pedig olyan jól sikerült, hogy a mű már megjelenése előtt is pályázatot nyert.
 

A Nocturne stílusát tekintve jelentősen eltér Csordás Dániel eddig ismert munkáitól, sőt, egyedisége révén egészen új irányt képvisel a műfajban. A rendkívül sötét képi világú könyv egy álomszerű képzeletbeli utazást mutat be az elme mélyére, vagy az élet és halál határmezsgyéjére. Antal Nimród Kontrolljához hasonlóan a helyszín itt is a főszereplő által felfedezett földalatti, ami erre a szokatlan helyre viszi magával a főszereplőt.
 

Történet és tanulság talán nincs is: ez sokkal inkább egy hangulat, egy misztikus atmoszféra, amihez a szerző versszerű szövegei társulnak, de érezhetően a komor monokróm képi világon van a fő hangsúly. A melankolikus képi világot monoton vonalak halmazai és különleges formák, valamint szimbólumok alkotják, a valóság pedig olykor a szemünk láttára fordul ki önmagából, vagy folyik át egy más állapotba. A képek filmszerű folytonossága és a köztük levő elmosódott határok, továbbá a köztük fennálló összefüggések mesterien megszerkesztett kompozíciókba állnak össze, a zaklatott és erőteljes ábrázolásmód pedig tökéletesen passzol a komoly mondanivalóhoz.


Magát az utazást, illetve annak célját nem is próbálom megfejteni - talán nem is lehet, talán nem is kell. Valószínűleg minden egyes olvasónak más jelentéstartalommal bír ez az utazás, hiszen mindenki lelkében megtalálható az egyén saját földalattija, amivel elérheti saját mélységét, poklát, mennyországát, vagy szimplán csak választ kaphat kérdéseire és az ember bátorságától, vagy kíváncsiságától függ, hogy elindul-e ezen az úton.
 

Csordás Dániel volt olyan merész, hogy alászálljon a mélységbe és be is mutassa azt, elkalauzolva ezzel minket is a lélek legsötétebb bugyraiba, keresve a válaszokat és felfedezve a lélek rejtelmeit. Innentől pedig csak az olvasón múlik, hogy elgondolkodik-e az üzeneten, vagy csak szimplán részt vesz ezen a különleges utazáson.