FőképNem igazán ismert a téma, nem nagyon szoktak ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajóiról beszélgetni egymás között az emberek, hiszen erre semmi okunk nincsen. Ha emlékeim nem csalnak, akkor a középiskolás tananyag sem nagyon említette, hogy a Monarchia elég nagyszámú hadihajóval rendelkezett, amelyek igencsak derekasan helytálltak az I. világháború vérzivatarában.

Ha egy kicsit belegondolok, akkor kapásból két okot is fel tudok hozni, ami miatt ez a történet is „hallgatásra” lehet/lehetett ítélve. Az egyik a háborút lezáró trianoni béke, ami mindenkiben különféle indulatokat válthat ki. A másik egy sokkal közvetlenebb indok lehet, ez pedig nem más, mint Horty Miklós személye, aki az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeténél szolgált, mielőtt Magyarország kormányzója lett.

Mivel jelenleg sincs egyértelműen elfogadott álláspont az ő tevékenységét illetően, még szakmai körökben sem, így talán nincs is mit csodálkozni azon, hogy akkor inkább a „ne beszéljünk róla” álláspont alakult ki, hiszen így senkinek semmi baja nem eshet. Pedig Horty csak egy volt a hajók parancsnokai közül, és csak az 1917. május 15-i otrantói csatát követően lesz majd ellentengernagy és az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének főparancsnoka.
És azért sem teljesen érthető ez a „passzivitás”, mert a flotta az akkori kor világszínvonalát képviselte. Sőt, egynémely esetben pont az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajóinál alkalmazták a később széles körben elterjedt technikai újítást (pl. elektromos lövegtorony-mozgatás).

Csonkaréti Károly több mint ötven hadihajó adatait és rövid történetét tárja fel az olvasó előtt. Felkutatott szinte minden, még rendelkezésre álló forrást, hogy pontos műszaki adatokkal szolgálhasson a hajókról, ám sajnos némely esetben még így is hiányos az ismertetés. Remélem a későbbiek folyamán ezeket az információkat is sikerül valahonnan „előbányászni”; ha nem is magyar, hanem annak az országnak a levéltáraiból, akiknek a háború után az adott hadihajót át kellett adni.

A „száraz” műszaki paraméterek mellett a hajók története következik. Ezek a tervezési fázistól a pusztulásig végigkövetik a górcső alá vett hadihajók történetét, részletesen kitérnek a világ körüli utakra, az esetleges későbbi fejlesztésekre, illetve a különféle harci cselekményekre. (Itt jegyezném meg, hogy mindössze egyetlen hajó maradt meg az egykori Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájából, az S.M.S. Leitha/Lajta monitor, amelynek felújítását 2010-ben fejezték be. Jelen pillanatban a Lajta Budapesten horgonyoz, és múzeumhajóként funkcionál.)

Csonkaréti Károly külön fejezetet szentel a regattáknak. Minden hajózó ország tengerészeténél szokás, hogy a hajók legénységei békeidőben összemérik erejüket evezés tekintetében. Ez nem volt másként az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájánál sem. A különböző világjáró utak során pedig nemzetközi regattákat rendeztek, amelyeken a Monarchia nem egy esetben elhódította az első helyért járó díjat.

Úgy gondolom, összességében nagyon jó és – a festményeknek köszönhetően – szép Csonkaréti Károly könyve, amely – a lehetőségekhez mérten – átfogó képet ad az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájáról, ezzel méltó emléket állít a hajózóknak, illetve közelebb hozza az olvasókhoz türténelmünk ezen méltánytalanul elfelejtett fejezetét.

Kapcsolódó írások:Robert Jackson: 101 híres hadihajó
Peter Hore: Csatahajók enciklopédiája