Jean-Claude Carriére – Umberto Eco: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől

Eredeti cím: N’espérez pas vous débarrasser des livres

Oldalszám: 296

Ára: 3200 Ft

Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu

 

A legtöbb bibliofilnek felcsillanhatott a szeme, amikor tavaly karácsonyra megjelent Jean-Claude Carriére és Umberto Eco beszélgetőskönyve, a Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől – részben a két beszélgető személye, részben a fülszöveg által ígért téma, az e-könyvek térhódítása és a nyomtatott könyv jövőjének lehetséges irányai miatt.

Nehéz ma ennél aktuálisabb témát találni, hónapról hónapra felbukkan a sajtóban a „Jaj, vége a könyvnek!” felkiáltás, konferenciákon tartanak okos(nak szánt) előadásokat a könyvkiadás jövőjéről, a kiadók és a forgalmazók meg hol árháborúznak, hol homokba dugják a fejüket a jelenség kapcsán – ám legtöbbször csak ezerszer elhangzott frázisokat puffogtatnak, az igazi válaszok a könyv jövőjét firtató kérdésekre máig hiányoznak.

 

Vajon ki lehetne alkalmasabb ezen kérdések megválaszolására két öreg, agyonművelt, jellegzetesen európai értelmiségi fickónál?
Umberto Ecot nyilván senkinek nem kell bemutatni, lehet a könyveit szeretni vagy nem szeretni, de érdemes odafigyelni arra, amit mond, Jean-Claude Carriére első blikkre tán nem annyira ismert, de ha utánanézünk, és meglátjuk, hogy ő írta többek között A nap szépe, A medence, A burzsoázia diszkrét bája vagy A lét elviselhetetlen könnyűsége forgatókönyvét, rögtön isszuk szavait.

 

Nagy kár, hogy nem azt kapjuk, amire számítottunk. Sok mindenről szó esik ebben a kétségkívül nagyon érdekes könyvben, de amiről nem, az az e-könyv. Eco és Carriére sokat sápítoznak a digitális technikák térnyerésén, az adathordozók gyors elévülésén, az alkalmazkodás kvázi lehetetlenségén, de igazán mintha nem vennék komolyan az e-könyvet (legalábbis, mint a papíralapú könyvet érintő fenyegetést).

Ugyan a beszélgetéseket vezető Jean-Philippe de Tonnac időről időre megpróbálja kérdéseivel visszaterelni a beszélgetés fonalát az e-könyvekhez, de bár ne tenné. Bevallom, fogalmam sincs, ki ez a Jean-Philippe de Tonnac, de kérdezőként finoman szólva nem brillírozik, inkább csak újra meg újra feleslegesen megszakítja az anekdotafolyamokat.

 

Eco és Carriére válaszok helyett sokat és folyamatosan dicsőítik a könyvet, ami mindkettejük véleménye szerint mai, papíralapú, borítók közé kötött formájában tökéletes, mint a kerék – felesleges rajta változtatni.
Ez a beszélgetéssorozat nemes egyszerűséggel dicshimnusz mindannyiunk közös szenvedélyének tárgyához, a könyvhöz. S mivel ez egy szerteágazó és kimeríthetetlen téma, a könyv, az írás, az olvasás, a gyűjtés kapcsán el-elkalandoznak még számtalan irányba, csaponganak, nosztalgiáznak és okoskodnak.

 

Olyan olvasni ezt a beszélgetést, mintha kisgyerekként ülnénk két öreg, agyonművelt nagybácsink mellett, akik a borospince/kávézóterasz/könyvtár (tetszés szerint behelyettesíthető) hangulatos kis asztalánál ülnek naphosszat és osztják az észt.
Mi meg tátott szájjal hallgatjuk, mert egyszerűen jó hallgatni, és egy idő után teljesen érdektelen, hogy mit mondanak, hogy igazuk van-e, hogy tényleg olyan okosak-e vagy csak azt hisszük, mert annyira élvezzük. Sziporkázó humoruknak köszönhetően még azt is megbocsátjuk, hogy legtöbbször olyan könyvekről beszélnek, amikről a könyvtár szakosokon kívül valószínűleg senki sem hallott.

 

Szó esik itt az ősnyomtatványokról, azok gyűjtéséről, a gyűjtők megpróbáltatásairól és a pénztárcakímélő zsákmányolás fortélyairól; több tízezer kötetes könyvtárak elhelyezési problémáiról (na, ez az a pontja a könyvnek, ahol szabadon választható szitkokkal illethetők a beszélgetők – biztos megbocsátanák); a tolvajoktól való félelemről és az évtizedek munkájával összegyűjtött könyvtárak halálunk utáni sorsáról.

De szabadon elmélkednek a különböző művek értékállóságáról, az ostobaságok és téves eszmék fontosságáról (Eco például ezen könyvek mániákus gyűjtője); az el nem olvasott klasszikusokról – nyilván sokak szívéről gördül le a kő, amikor Eco bevallja, hogy sokadszorra se bírt a Hiúság vásárával; és megállapítják, hogy a kultúrát teljességében befogadni lehetetlen.

 

Eddig Umberto Eco alábbi műveiről írtunk:
Umberto Eco: A rózsa neve
Umberto Eco: La Mancha és Bábel között
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze
Umberto Eco: A Foucault-inga
Beleolvasó - Umberto Eco: A prágai temető