Főkép„A lift felzötyögött a második emeletre. A porszínű folyosó végén egy szőkeség tündökölt rózsaszín pongyolában, akár a délibáb. Közelebbről kissé megfakult a ragyogása. Sötét derengés ült a haja tövében, az arcán kínkeserves mosoly.
Várt, amíg majdhogynem a lábára léptem; akkor ásított egyet, és puhán kinyújtózkodott. A leheletén bor- és álomszag érzett. De az alakja nagyon jó volt, dús keblű és darázsderekú. kíváncsi voltam, vajon eladó-e, vagy csak kiállítási tárgy.”
 
Akárcsak a korábban megjelent könyvekben, ezúttal is a társadalom minden rétegéből verbuválódtak a szereplők, hogy statisztáljanak Ross Macdonald keménykötésű magánnyomozójának legújabb ügyében. Ami nem semmi eset, sőt, merem állítani, eddig ez volt a legbonyolultabb az általam olvasottak közül. Maga a kiindulási helyzet a szokásos: adott egy gazdag család, ahol a családfő (jelen esetben egy öregasszony) az egyik családtaggal kapcsolatban igényli a magánszimat szakértelmét.
 
Macdonald annyi csavart pakolt a történetbe, hogy egy idő után már maga Lew Archer sem tudja, mit is gondoljon az egészről.
A sablonmentességet – a szokás szerint magas színvonalú szöveg mellett – ezúttal a jól megválasztott szereplők biztosítják. Egyrészt ismét egy újabb ellenszenves gazdag családdal ismerkedhetünk meg, de a holdudvarukban cirkáló személyzet + értelmiség (ügyvéd, doktor) is kellőképpen árnyalt személyiséggel bírnak, miként a köznép és az alvilág képviselői is komplett élettel rendelkeznek, de legalábbis jelenlegi állapotuk komoly múltról regél.
 
Nem győzöm hangoztatni, mennyire zseniális ebből a szempontból Archer/Macdonald. Rövid, tömör jellemzésekkel teremti meg az éppen aktuális figurát, de annyira képszerűen, mintha nem is könyv, hanem mozi lenne a történet megjelenési formája.
 
Lew Archer magánkopó különleges figura, akinek fontossága nem csupán a megoldott ügyek nagy számában mérhető, hanem abban is, hogy a nyomozás közben útjába kerülő, életük romjain gubbasztó emberek tőle várják az útmutatást, a megváltást. Ez általában látens módon jelenik meg a történetekben, de gyakran van, aki valóban rákérdez a hogyan továbbra.
 
Hősünknek javára szolgál szerénysége, amivel az ilyen felkéréseket többnyire elhessegeti magától, elvégre mi sem áll távolabb tőle, mint más életének megfelelő irányba állítása. Egy másik világban talán pszichológusként vagy lelki tanácsadóként keresné a kenyerét, de ebben a háború utáni Amerikában neki a magánszimat munkaköre jutott neki – és már túl régóta csinálja ezt ahhoz, hogy új állás után nézzen...
 
Utóirat: Kedves és praktikus gesztusnak tartom a kiadó részéről, a levágható könyvjelző rendszeresítését (ez a keménytáblás kiadás lecserélése óta van), mivel a könyvjelző fogyóeszköz, és így ezzel a kettő-az-egyben kiszereléssel nem csupán izgalmas olvasnivalóhoz jutunk, hanem megfogyatkozott készletünket is kiegészíthetjük.
 
„Culligan bőröndje az ágy alatt volt. Rozzant, ócska vászonholmi, szíjakkal csukódott, és úgy nézett ki, mintha végigrugdosták volna valamennyi buszmegállón Seattle és San Diego között. Kicsatoltam a szíjakat. A zár törött volt, és egyből kinyílt. A tartalmából dohány, tengervíz, izzadság és férfimagány meghatározhatatlan szaga áradt.”
 
A Lew Archer-sorozat kötetei: Mozgó cél (The Moving Target) (1949)
Fulladásos halál (The Drowning Pool) (1950)
The Way Some People Die (1951)
A csontketrec (The Ivory Grin; vagy: Marked for Murder) (1952)
Áldozat kerestetik (Find a Victim) (1954)
A barbár part (The Barbarous Coast) (1956)
A fúriák (The Doomsters) (1958)
A Galton-ügy (The Galton Case) (1959)
A Wycherly család (The Wycherly Woman) (1961)
The Zebra-Striped Hearse (1962)
A másik férfi (The Chill) (1964)
A dollár túlsó oldalán (The Far Side of the Dollar) (1965)
Black Money (1966)
Mindenki ellenség (The Instant Enemy) (1968)
Búcsúpillantás (The Goodbye Look) (1969)
Eltűntnek nyilvánítva (The Underground Man) (1971)
Csipkerózsika (Sleeping Beauty) (1973)
A kék pöröly (The Blue Hammer) (1976)