Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Max Allan Collins: Gyilkos elmék – Egy fenevad profilja

David Berkowitz: Sorozatgyilkos, aki „Sam fia” néven került be a köztudatba azzal, hogy 1976-77-ben New Yorkban összesen hat embert ölt meg, hetet pedig megsebesített. Elsősorban szerelmespárokat és magányos nőket támadott meg.
 
Ted Bundy: Az USA egyik leghíresebb sorozatgyilkosainak egyike, aki 1974 és 1978 között fiatal lányokat erőszakolt és ölt meg szerte az Egyesült Államokban. Végül 30 nő meggyilkolását ismerte be, akiket általában agyonvert, máskor pedig megfojtott.
 
Jeffrey Dahmer: Amerikai sorozatgyilkos, akit 17, elsősorban afrikai és ázsiai származású férfi és fiú megölése miatt ítéltek el. Gyilkosságai során nem riadt vissza a nemi erőszaktól, a kínzástól, a feldarabolástól, a nekrofíliától és kannibalizmustól sem.
 
John Wayne Gacy: A „gyilkos bohóc” néven elhíresült sorozatgyilkos, aki 1972 és 1978 között 33 fiút és férfit erőszakolt és gyilkolt meg.
 
Herman Kotchman: A hetvenes évek elején tevékenykedő sorozatgyilkos, aki középkorú férfiakat rabolt el, akiket egy koporsóban élve temetett el egy kalapács, egy gallon víz és egy szellőzést biztosító cső társaságában.
 
Aileen Carol Wuornos: Amerikai sorozatgyilkos, aki beismerte, hogy megölt hét férfit, akik molesztálták, bántották és meg akarták erőszakolni, amikor prostituáltként dolgozott.
 
Richard Franklin Speck: Tevékenysége során 1966-ban összesen nyolc ápolónő-hallgatót ölt meg, ezért legtöbbször tömeggyilkosként sorolják be, de gyanúsították nyolc másik nő meggyilkolásával, illetve eltűnésével összefüggésben, valamint nemi erőszakkal is, így egyes szakértők sorozatgyilkost látnak benne.
 
Szép kis banda, nem? Egyikük sem éppen az a példaképként emlegetett figura, bár sajnos mindig akad valaki, aki úgy érzi, hogy az ő tetteiket utánozva, esetleg továbbgondolva neki is tennie kell valamit a világhírért. Ahelyett, hogy valamiféle tehetségkutatón próbálkozna azzal a bizonyos tizenöt perc hírnévvel…
 
Erről jut eszembe: miért csak azokról lehet rengeteg információt találni, akik ezeket a szörnyűségeket elkövették; akik elfogták őket, vagy segítséget nyújtottak abban, hogy a törvény kezére kerüljenek, miért nincsenek megemlítve sehol?
Legalább egy nyamvadt bekezdést megérdemelnének ezek az emberek is, hiszen nem kis erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy megértsék, mi zajlik le a sorozatgyilkosok elméjében, behatoljanak oda, és saját fegyverüket fordítsák ellenük, olykor akár a saját életük árán is.
 
Na, éppen miattuk szeretek minden olyan filmet, filmsorozatot és könyvet, ami az ő munkájukról szól, hiszen ezeket nézve és olvasva úgy érzem, győzhet az igazság és a józan ész – ha nem is mindig, és nem is elsőre…
 
A Gyilkos elmék című sorozat is ilyen emberekről, egészen pontosan egy csapatról szól, nevezetesen az FBI Viselkedéskutató Egységéről, akik nem fognak el bűnözőket, hiszen azzal minden esetben a helyi rendőri szervek foglalkoznak, hanem kutatásaik és speciális tapasztalataik alapján segédkeznek a nyomozásban, amennyiben erre felkérik őket.
 
Max Allan Collins 2008-ban megjelent Killer Profile (magyarul: Egy fenevad profilja) című regényében például chicagói nyomozók kérik a közreműködésüket egy meglehetősen bizarr gyilkosságsorozat kapcsán.
 
Az nagyjából gyorsan feltűnik a csapatnak, hogy a bűncselekmények elkövetője a huszadik század híres sorozatgyilkosait másolja, csak éppen sokáig arra nem tudnak rájönni, hogy a gyilkos mi alapján válogat a „példaképek” között, így meg nehéz összeállítani a profilt, ami alapján célirányosabbá tehetik a nyomozást, és olyan kezdeményező technikát javasolhatnak, aminek segítségével a lehető legrövidebb időn belül elkaphatják az elkövetőt, mielőtt újra lecsaphatna…
 
Most érkezett el a pillanat, amikor elárulom, nem ok nélkül kezdtem jelen írásomat azzal a bizonyos felsorolással, hiszen a csapat legújabb „feladata” ezeket az embereket kezdte el utánozni, szóval a szó legszigorúbb értelmében véve csupán egy másoló, ám ő magára nem így, hanem eredetiként tekint, aki megölt tizenkét embert, és ezzel beleírta magát a történelembe, míg az őt elfogó nyomozók csupán lábjegyzetek lehetnek az ő történetében.
 
Vagyis megint a tyúk és a tojás problémájánál tartunk. Valaki szóljon, ha rájön a mindenki számára megnyugtató megoldásra…
 
Kapcsolódó írásaink:John Douglas–Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok
John Douglas–Mark Olshaker: Sötétség


Galgóczi Móni - 2010. szeptember 14.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!