Főkép
 
Jack London életében sok mindent kipróbált - hol kényszerűségből, hol kalandvágyból. Az így szerzett élményeit aztán rendre felhasználta könyveiben, amelyek nem csupán Amerikában, hanem szerte a világon népszerűek lettek.
A siker korábban elképzelhetetlen anyagi függetlenséget biztosított számára, de sajnos London nagyobb tempóban költötte el a pénzét, mint amilyen gyorsan megkereste, ráadásul kellőképpen önfejű volt, így tanácsokra általában nem hallgatott, szeretett mindent a saját elképzelése szerint csinálni.
 
Erre a hozzáállásra a legjobb példa hajójának építése. Ahelyett, hogy vásárolt volna egy megfelelő méretűt, inkább megrendelt egyet, aminek a költsége ráadásul jóval nagyobb lett a tervezettnél.
Ez mondjuk még hagyján, aki tehetős, az megengedheti magának az efféle különcségeket, de az már jóval súlyosabb, hogy gyakorlatilag tapasztalt tengerész nélkül indultak világ körüli útra, továbbá – legalábbis amennyire a szövegből kiderül – a felkeresni kívánt helyekről sem tájékozódtak előre, s ezek az apróságok bizony számos nehézséget okoztak a későbbiekben.
 
Aki szereti Jack London prózáját, illetve az írón kívül kíváncsi az emberre is, az mindenképpen olvassa el a naplót.
Egyrészt sugárzik belőle az a határtalan önbizalom, ami akkoriban az írót jellemezte, másrészt egészen jól tükrözi az 1900-as évek elképzelését az óceáni „barbárokról”, akik vagy kannibálok, vagy elmaradottak, vagy mindkettő. Bár ez az előítélet már menet közben megdőlt pár alkalommal, hiszen volt olyan sziget, ahol London nem győzött ámuldozni a helybéliek nagylelkűségén, erkölcsi fölényén.
 
Az a legjobb, ha nem megszokott útleírást várunk a könyvtől, hanem egy régimódi sportember által lejegyzett utazás érdekesebb jeleneteit megörökítő, a teljességre egyáltalán nem törekvő naplószerűséget.
De épp ez adja értékét, különlegességét (no meg a múlt századi, egészen pontosan 1924-es fordítás – nem tudom mennyit kellett belenyúlni, de az eltelt majd száz év egyáltalán nem érződik a szövegen).
 
A kötethez utólag, más által írt bevezető nagyon hasznos és frappáns, azt viszont hiányolom, hogy az egyes angol nyelvű kiadásokban szereplő háromoldalas(!) utószó nem került be a magyar változatba, mivel ebben London saját szavaival zárja le a világ körüli (ebben a minőségében félbe maradt) utazás történetét.
Így azonban meglehetősen kurtán-furcsán ér véget a könyv – s ha a bevezető, illetve a későbbi regények nem győznének meg az ellenkezőjéről, akár azt is gondolhatnánk, a hajó legénysége egyszerűen elpusztult.