FőképAz Egyenlítői Magyar Afrikáról elnagyolva azt mondhatjuk, hogy Lajtai Gábor élettörténetét meséli el egy alternatív földi valóságban, ahol Hitler és a fasizmus győzelmet aratott Sztálin felett, a szövetségesek maradékával pedig békét kötöttek.
Ebben a világban a csatlósállamok hatalmas darabokat kaptak szerte a meghódított világban a náciktól, így jöhetett létre az Egyenlítői Magyar Afrika is.

Lajtai Gábor életét szinte a születése pillanatától követhetjük nyomon addig a pillanatig, amíg sikerül kikerülnie/elmenekülnie a fasiszta államból és el nem éri a szabad világot, ahol új távlatok nyílhatnak előtte.

Nekem valamilyen szinten a görbe tükör érzetét kelti Trenka Csaba Gábor regénye. Bár nem merem teljes biztonsággal kijelenteni, mégis van egy olyan érzésem, hogy a II. világháború utáni kommunista éra és a rendszerváltás környéki, néha „zavaros” helyzet meglehetősen sajátságos, önmagából kifordított helyzetelemzésével állok szemben a sorokat olvasva.

A rend kedvéért azt tisztázni kell, hogy az Egyenlítői Magyar Afrika 1990-ben jelent meg először.

Attól függetlenül, hogy más a győztes és más a hely, mégis az az érzése az embernek – a felcseperedő gyermek kalandjait olvasva –, hogy ugyanazzal a szűkösséggel, nyomorral, szürkeséggel, lepusztultsággal, kilátástalansággal találjuk magunkat szembe a könyv lapjain, mint amilyen a kommunista rendszer volt Magyarországon.

Ezt a fajta látásmódot teljesen megérteni, átérezni és ábrázolni úgy vélem, csak annak lehetséges, aki átélte ezeket a történéseket. És ehhez is az kell, hogy úgymond „mai, felvilágosult, szabadon gondolkodó emberről” beszélhessünk. A hangsúly a „teljesen”-en van.

Gyerekfejjel, éppencsak öntudatra ébredve értem meg a változást, így érthető, hogy nem értettem mindent, ami csikóéveim alatt történt az országban. Viszont a szabadság kézzelfogható közelségbe kerülése majdnem ugyanakkora hatást gyakorolt rám, mint amekkora hatást Lajtai Gáborból kiváltott.

Aki egy kicsit is foglalkozott vagy ismeri a totalitárius rendszerek jellemzőit, az Trenka Csaba Gábor regényében biztosan megtalálja a hasonlóságot a fasizmus és a kommunizmus között.

A szerző nagyszerű érzékkel képes bemutatni olvasóinak, hogy céljait tekintve szinte semmiben sem különbözik ez a két rendszer egymástól.
És láthatjuk, hogy ugyanúgy képtelenség megteremteni az eszményi fasiszta államot, mint az eszményi kommunistát. Ugyanúgy belülről rohasztja szét önmagát mind a kettő; ugyanúgy dől dugába az elképzelt fasiszta, mint a valóságos kommunista.

És ugyanúgy lélegzik fel a szabadságra vágyó és az azt elérő Lajtai Gábor, ahogyan fellélegeztünk mi is, annak idején. Hogy azóta mit végeztünk, az már egy másik történet...