Főkép Bő egy év telt el a sorozat előző részének megjelenése óta, s bizony ez idő alatt némileg megkoptak az emlékeim a főszereplő (Bebbanburgi Uhtred) korábbi tetteit illetően.
Amire emlékszem (származása, neveltetése, vitézsége és Alfréd királyhoz fűződő viszonya) azonban bőven elegendőnek bizonyult a mostani kötet élvezetéhez.
 
Bernard Cornwell tehetsége mit sem fakul az évek során, sőt, állítom egyre jobban ír, nála a történelmi regény messze túlmutat a puszta évszámokon - az olvasó olyan közelről ismeri meg a hajdanvolt emberek hétköznapjait, aminél közelebb már csak akkor kerülne, ha időutazás révén ő is ott taposná a rómaiak által épített Londinium (a mai London) évszázadok alatt lepusztult városának utcáit.
 
Ugyanis a mostani sztori többnyire itt, vagy a közvetlen környéken játszódik. Alfrédnak az előző kötetben sikerült megszilárdítania hatalmát Wessex felett, s az általa kigondolt védelmi rendszer (burh) a gyakorlatban is bevált.
Ez természetesen kevés a szigetország teljes visszahódításához, azonban az angolszászok már ennek a nyugalomnak is örülnek.
 
Uhtred, miután az előző részben nyújtott szolgálatai fejében semmit sem kapott, kissé távolabb költözik királyától, s családjával boldogan él Wessex és Mercia határán.
Egészen addig, míg egy sírjából kimászó halott csábító jövendöléssel meg nem ingatja hűségét, ami az Alfrédnak tett esküjén alapul.
 
Ettől kezdve hősünknek nincs nyugalma, bosszúvágya és sorsa újabb összecsapások felé viszi, ami nem csak a saját, hanem a szászok és a dánok (vikingek) jövőjére is kihat.
S akkor még nem beszéltem régi barátairól, akik szintén saját terveikhez szeretnék megnyerni támogatását. Az ellenségei pedig – nos, azok sem tétlenkednek.
 
Cornwell ezúttal is a semmiből építi fel a regényt, hiszen két valós eseményt leszámítva minden más az ő képzeletének szüleménye, de a történet ennek ellenére kerek, hihető.
A csataleírások pedig – ahogy ott állnak az emberek a pajzsfalban –, időnként már túlságosan is valóságosak. A két vallás (keresztény és skandináv) különbözőségének érzékeltetése, a hívek szembenállása pedig csak hab a tortán.
 
Arra mondjuk kíváncsi vagyok, ezzel a tempóval (évente, kétévente egy új kötet) mikor érünk Uhtred kalandjainak végére, de mivel még a Sharpe könyvekből is van adóssága a hazai kiadónak, egy darabig biztosan nem kell nélkülöznünk Cornwell műveit.
 
Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Sharpe (a cselekmény időrendje szerint):
1997 Sharpe tigrise (2005)
1998 Sharpe diadala (2006)
1999 Sharpe erődje (2007)
2000 Sharpe Trafalgarja (2007)
2001 Sharpe zsákmánya (2007)
1988 Sharpe lövészei (2000)
2003 Sharpe pusztítása (2008)
1981 Sharpe trófeája (2000)
1981 Sharpe kincse (2000)
2004 Sharpe menekülése (2008)
2006 Sharpe haragja (2008)
1995 Sharpe csatája (2006)
1982 Sharpe százada (2009)
1983 Sharpe kardja (2009)
1984 Sharpe ellensége (2009)
1985 Sharpe becsülete (2010)
1986 Sharpe ezrede (2010)
1987 Sharpe ostroma (2010)
1989 Sharpe bosszúja (2011)
1990 Sharpe`s Waterloo
1992 Sharpe`s Devil
2007 Sharpe`s Story (esszék és egyebek)

Zárójelben a magyar kiadás dátuma szerepel.

A Grál küldetés
Az ördöglovas
Vándor
Az eretnek

Angolszász históriák
2004 Az utolsó királyság (2007)
2005 A fakó lovas (2008)
2006 Észak urai (2008) 2007 Csatadal (2009)
2009 Felperzselt vidék (2011)
2011 Death of Kings

Excalibur:
A tél királya
Isten ellensége
Excalibur
 
Szorul a hurok
Stonehenge
Vad vizek hajósa
Azincourt

Kapcsolódó írás:Sharpe: Indiai küldetés (DVD)