Főkép Fura egy cím azt biztos. Emlékeim szerint a középkorban ezzel a latin kifejezéssel illették azokat a képeket, szövegeket, melyek a halál elkerülhetetlenségére figyelmeztették az élőket. A lengén öltözött halál nemre és rangra való tekintet nélkül utolsó táncba viszi az embereket.
 
Ez a tánc nem csupán a társadalmi feszültség levezetéseként értelmezhető, hanem felfogható a lét és a nemlét köztes állapotaként is, ahol megmagyarázhatatlan, többnyire ijesztő dolgok történnek.
 
Mindezek után egy pillanatig sem csodálkozom, miért éppen ezt a címet választotta King. Sőt az sem okoz meglepetést, hogy ezúttal nem novellagyűjtemény vagy regény rejtezik a borító mögött, hanem a műfajt elemző tanulmány.
Elvégre pályafutása alatt már több ízben fejtegette véleményét az ijesztgetésről – most végre megismerhetjük a teljes verziót.

Persze még ebbe a bőven mért a terjedelembe sem fér bele a műfaj teljes feldolgozása, ezért csak az amerikai (kis jóindulattal az angolszász) horror 1950 és 1980 közötti harminc éve kerül szóba – amúgy King módra.
 
Azok kedvéért, akik még csak most ismerkednek a horrorral, kitér a műfaj három alapvetésére, amelyek szerinte meghatározóak és kikerülhetetlenek. Ezek sorrendben a következőek: Frankenstein, Drakula és a manapság ritkán emlegetett Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete.

King értelmezésében ezek a művek jóval összetettebbek a szimpla vérengzésnél, mivel mindegyiknek van olyan olvasata, ami az emberi lélek sötétebb részét helyezi előtérbe (előszeretettel emlegeti az emberben lakozó apollói-dionüszoszi kettősséget, menet közben gyakorta hivatkozik arra, hogy az adott történetrészben éppen melyik érvényesül).
 
Ez azonban tényleg csak közjáték a kötetben, mivel az főként a korábban említett időszak műveivel foglalkozik, (könyv, film, tévé- vagy rádiósorozat).
 
És sajnos éppen ezért válik a szememben főként a King rajongók számára fontos művé a Danse Macabre.
Úgy gondolom ugyanis, hogy elenyésző számban vannak az országban olyanok, akik akár csak hallomásból ismernék az említett rádiósorozatokat, vagy látták a felsorolt tévésorozatok epizódjait.

De nem jobb a helyzet az ötvenes, hatvanas évek másod- vagy harmadvonalbeli mozifilmjeivel sem, amelyeket kimondottan az akkori tizenévesek ijesztgetésére gyártottak, minimális költségvetéssel és nem éppen élvonalbeli színészekkel.
Ráadásul ott vannak King személyes élményei, amelyek roppant mód érdeklik a rajongókat és az irodalomtörténészeket – de rajtuk kívül senki mást.
 
Ami miatt mégis végigolvastam ezt a több mint hatszáz oldalt, az nem más, mint a felsorolt regények és írók (meg pár film) - számomra meglepő módon ugyanis akadt köztük pár ismerős cím és szerző.
Azon például teljesen meglepődtem, hogy King is nagyra tartja Ray Bradbury regényét (Gonosz lélek közeleg), s képes oldalakon keresztül elemezni.
 
Jut eszembe. Egy-két alkalmat leszámítva tetszett, ahogyan King „darabokra szedi” kedvenceit, bizonyítva, hogy az olvasók elképzeléseinél sokkal több van a horrorban.
Kategorizálása, összegzése pedig kimondottan érdekes, valaki igazán rábeszélhetné, hogy hasonló terjedelemben írjon a horror regényekről, novellákról, a kezdetektől napjainkig, s lehetőség szerint ne csak az angolszász könyvekkel foglalkozzon.
 
King ugyanis egyszerre rajongó és szakértő, kívülálló és bennfentes, ráadásul jártassága vitathatatlan a témában.
Nem állítom, hogy lenyűgöző lexikális tudással bír, de tájékozottsága zavarba ejtő, ráadásul hivatkozásai és mellékesen elhintett megjegyzései, utalásai sejtetik, nem csak olvasónaplója, hanem szókincse és általános műveltsége is tekintélyes.
 
Kapcsolódó írások:Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete

Életrajz
 
Magyar Stephen King HQ