Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Georges Simenon: Maigret és a félarcú ember

A valóság begyűrűzik a könyvkiadásba, s ennek eredményeként eddig biztosnak hitt sorozatok mennek téli pihenőre, melynek végét vélhetőleg nem a tavaszi napsütés jelzi majd, hanem a gazdasági helyezet pozitív irányú változása. A jelek szerint így jár az egyik kedvenc krimisorozatom is, mely öt év létezés után kerül felfüggesztésre. Szomorú állapot, amit csak némileg enyhít az utoljára megjelent Maigret történet.
 
A látottak szokás szerint egyszerre okoznak örömet és némi kesergést, amit annak idején Fellini fogalmazott meg lényegre törően: „Minden Simenon-történet egy kudarc története… De amikor az ember a végére ér egy regényének, ha rosszul végződik is, márpedig általában rosszul végződik, akkor is energiát merít belőle.”
 
Az életműben ritkán fordul elő, hogy Simenon pontosan datálja a cselekmény idejét. Ez a könyv a kivételek közé tartozik, hiszen rögtön az első bekezdésből kiderül, hogy 1930-ban járunk. Maigret ekkor már főfelügyelő a párizsi rendőrségen, és ezen a héten éppen a spanyol király érkezésének biztosításán dolgozik, amikor befut a hír: a fővárostól nem messze lelőttek egy kereskedelmi utazót.
 
A nyári szabadságok miatt személyesen megy a helyszínre, ahol nem kis kihívással találja magát szemben. A halott ugyanis álnéven jelentkezett be a szállodába, s a helybéliek elmondása szerint évek óta visszatérő vendég volt. Ami azért fura, mert a felesége egészen más történetet ismer, szerinte férje az ország másik részében tartózkodik, mint sikeres kereskedelmi ügynök.
 
Aztán ott van a gyilkosság, aminek során lelőtték és leszúrták az áldozatot – persze senki sem látott semmit…
 
Maigret komoly bajban van, mert hiába próbálja rekonstruálni a halott múltját, az sehogy sem akar összeállni – mintha nem is lett volna múltja, jelene, élete. Mert hiába a villa, a feleség, a gyerek, olybá tűnik, senki sem ismerte igazán.
 
A cselekmény – mint ahogy az Simenon műveire jellemző – némileg soványka, a hangsúly ismét Maigret nyomozásán, töprengésén, megérzésein van. Közben pedig tovább árnyalódik a személyisége ennek a mogorva francia zsarunak, akivel mindig történik valami, de ennek ellenére minden esetben tartja magát a saját erkölcsi normáihoz, és emberként viselkedik.

A szerző életrajza


Mezei Attila - 2010. január 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!