Aldous Huxley: Sziget
Írta: Makai Péter Kristóf | 2009. 03. 30.
Már elég sok utópikus történetet olvastam, de a Sziget olvasása során elkerekedett a szemem, nem is egyszer. Minden utópiában – még akkor is, ha az emberek maradéktalanul boldogak – ott lakozik egy csipetnyi disztópia is.
Az emberi élet valamelyik elhanyagolhatatlan tényezőjét mindig feláldozzák az utópikus közösségekben, legyen az a verseny, a küzdelem, a munka, az érzelmek, a színek, a művészet, bármi.
A Sziget viszont túl tökéletes, lebilincselő, és épp ezért roppant gyanús. Miért lehet akkor mégis szeretni?
Pedig sokminden adhatna okot kritikára. A disztópikus világok leghíresebbjét megalkotó Huxley igazán szép, az újat és régit bölcsességben ötvöző világa Palán, egy dél-ázsiai szigeten terül el, messze a nagyhatalmak játszmáitól.
Itt mindenki békességben él, a felvilágosult szigetlakók a buddhista tanok gyakorlati alkalmazásával megszelídítették önnön lelküket, üvegházaikban különleges, látomást hozó növényeket termesztenek, a vér szerinti családok hátrányait kiküszöbölő örökbefogadási klubok vigyáznak a gyerekekre, de nem kommunisztikus vagy autoriter, hanem mindenkire odafigyelő közösségben.
Huxley nyíltan egzoticizálja Pala barna bőrű, derűtől sugárzó arcait, akik a szerelem jógájának sűrű gyakorlásában semmi kivetnivalót nem találnak, összhangban élnek a természettel és a nagy melegben hiányosan öltözködnek.
Idilli csoportjukat csak a földjük alatt megbúvó olajra éhes katonaállam, Rendang fenyegeti, de jelenlétük a mű előrehaladtával egyre meghatározóbb lesz az események alakulásában.
Végül persze el kell buknia Palának a rendangi csapatok bevonulásával, de a vaskos regény főhőse, Will Farnaby addigra megízlelte a bölcs eszmék vezérelte sziget minden gyümölcsét. Ezek közül is a legérdekesebb a megvilágosodást hozó moksa-gyógyszer, amit minden bizonnyal Huxley meszkalin- és varázsgomba-utazásai ihlettek.
Ennek a szernek a segítségével Pala serdülő lakói előtt megnyílik az egységtudat legtisztább érzése, és életük hátralevő részében ennek az élménynek a fénye szolgál vezércsillagként az erényes életmódjukhoz.
Újdonsült felnőttekként bármikor újra megkóstolhatják a moksa-gyógyszer ízét, de – ahogy azt Huxley helyesen jelzi – egy-egy élmény olyan erős, hogy a szert senki sem kívánja túl gyakran használni, inkább maradnak a nyugalmasabb és visszafogottabb meditációs módszereknél.
Pala képe olyan földöntúli ragyogással mosolyog, hogy akármilyen aprólékosan írja is le a szerző a keleti spiritualitás nyugati technikával és szépirodalommal ötvözött kultúrkeverékét, akkor is a hiteltelenség érzését kelti az olvasóban.
Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy bár sok kritikus állítja az ellenkezőjét, Huxley irodalmi karrierjének végére nem veszítette el a józan eszét. Sőt, a kor ütőerén tartva az ujját, érzékenyen rajzolta meg egy feszültségekkel teli, idealista évtized eszményi világát.
A Sziget ugyanis ízig-vérig a hatvanas évek terméke, a hippimozgalmak trópusi előszele, a dharmikus vallások térhódításának jelképe, a fiatalság ünnepe. Pala egy gyö-nyö-rű álomkép, amiben érdemes megmerítkezni, mert ez az egyszerre külső és belső utazás egy korszak eszméinek megtisztító élményét foglalja össze.
Az emberi élet valamelyik elhanyagolhatatlan tényezőjét mindig feláldozzák az utópikus közösségekben, legyen az a verseny, a küzdelem, a munka, az érzelmek, a színek, a művészet, bármi.
A Sziget viszont túl tökéletes, lebilincselő, és épp ezért roppant gyanús. Miért lehet akkor mégis szeretni?
Pedig sokminden adhatna okot kritikára. A disztópikus világok leghíresebbjét megalkotó Huxley igazán szép, az újat és régit bölcsességben ötvöző világa Palán, egy dél-ázsiai szigeten terül el, messze a nagyhatalmak játszmáitól.
Itt mindenki békességben él, a felvilágosult szigetlakók a buddhista tanok gyakorlati alkalmazásával megszelídítették önnön lelküket, üvegházaikban különleges, látomást hozó növényeket termesztenek, a vér szerinti családok hátrányait kiküszöbölő örökbefogadási klubok vigyáznak a gyerekekre, de nem kommunisztikus vagy autoriter, hanem mindenkire odafigyelő közösségben.
Huxley nyíltan egzoticizálja Pala barna bőrű, derűtől sugárzó arcait, akik a szerelem jógájának sűrű gyakorlásában semmi kivetnivalót nem találnak, összhangban élnek a természettel és a nagy melegben hiányosan öltözködnek.
Idilli csoportjukat csak a földjük alatt megbúvó olajra éhes katonaállam, Rendang fenyegeti, de jelenlétük a mű előrehaladtával egyre meghatározóbb lesz az események alakulásában.
Végül persze el kell buknia Palának a rendangi csapatok bevonulásával, de a vaskos regény főhőse, Will Farnaby addigra megízlelte a bölcs eszmék vezérelte sziget minden gyümölcsét. Ezek közül is a legérdekesebb a megvilágosodást hozó moksa-gyógyszer, amit minden bizonnyal Huxley meszkalin- és varázsgomba-utazásai ihlettek.
Ennek a szernek a segítségével Pala serdülő lakói előtt megnyílik az egységtudat legtisztább érzése, és életük hátralevő részében ennek az élménynek a fénye szolgál vezércsillagként az erényes életmódjukhoz.
Újdonsült felnőttekként bármikor újra megkóstolhatják a moksa-gyógyszer ízét, de – ahogy azt Huxley helyesen jelzi – egy-egy élmény olyan erős, hogy a szert senki sem kívánja túl gyakran használni, inkább maradnak a nyugalmasabb és visszafogottabb meditációs módszereknél.
Pala képe olyan földöntúli ragyogással mosolyog, hogy akármilyen aprólékosan írja is le a szerző a keleti spiritualitás nyugati technikával és szépirodalommal ötvözött kultúrkeverékét, akkor is a hiteltelenség érzését kelti az olvasóban.
Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy bár sok kritikus állítja az ellenkezőjét, Huxley irodalmi karrierjének végére nem veszítette el a józan eszét. Sőt, a kor ütőerén tartva az ujját, érzékenyen rajzolta meg egy feszültségekkel teli, idealista évtized eszményi világát.
A Sziget ugyanis ízig-vérig a hatvanas évek terméke, a hippimozgalmak trópusi előszele, a dharmikus vallások térhódításának jelképe, a fiatalság ünnepe. Pala egy gyö-nyö-rű álomkép, amiben érdemes megmerítkezni, mert ez az egyszerre külső és belső utazás egy korszak eszméinek megtisztító élményét foglalja össze.