FőképNem tudom, ki hogy van vele, én lassan ott tartok, hogy Gordianus, a Steven Saylor által teremtett ókori „detektív” ugyanannyira kedves számomra, mint Sherlock Holmes, Miss Marple vagy Hercule Poirot.
A szerzőnek sikerült karakterét olyan jellemvilággal kialakítania, amely nagyon is szerethetővé teszi.
 
Egyrészről Gordianus rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valakiből nyomozó legyen: jó megfigyelőképesség, fejlett logikai érzék, stb; másrészről jóval tájékozottabb, műveltebb az átlag rómainál; szerető férj és apa; jó a humora; és nem utolsó sorban olyan hibákkal is rendelkezik, melyek által csak még inkább megkedveli az olvasó, hiszen ezek által válik igazán plasztikussá a karaktere.
 
Az Egy gladiátor csak egyszer hal meg novellái az i. e. 82-től i. e. 70-ig terjedő időszak Római Birodalmában játszódnak. A „nagy” Gordianus-regényektől eltérően ezekben nem dominál, vagy egyáltalán szerepet sem kap a politika.
A szerző célja sokkal inkább a mindennapok bemutatása, ezen belül is néha külön megragadva egy-egy – Rómára nagyon is jellemző – mozzanat.
 
„A konzul felesége” például remekül ábrázolja az ókori kocsiversenyeket. Bemutatja, hogy a valóságban hogyan is zajlottak le ezek, milyenek voltak az öltözetek, a kocsik, a lovak. (Kicsit más, mint a Ben Hur-ban, de azért ez a mozifilm sem jár messze a valóságtól.)
 
A „Valami bűzlik Pompeiben” igazi kulináris élmény, hiszen általa bepillantást nyerünk a garum (halszósz) készítésének mozzanataiba, illetve felhasználásába.
 
Az „Egy gladiátor csak egyszer hal meg” pedig (mint a címéből kikövetkeztethető) a gladiátorok világába kalauzol el bennünket. Kik voltak, hogyan készültek fel, milyen eszközöket használtak, hogyan zajlott a harc, hol éltek, hogyan éltek? Ezekre a kérdésekre mind-mind választ kapunk.
 
Steven Saylor most is alapos kutatómunkát végzett, aminek eredményeképpen a lehető legtökéletesebben igyekszik bemutatni az ókori Róma mindennapi életének egy-egy mozzanatát.
 
Aprólékosságára mi sem jellemzőbb – ahogy azt a könyv végén helyet kapott „Történelmi jegyzetekben” is írja –, hogy egy, a „Római vérben” történelmileg kifogásolható mondat miatt addig kutakodott a cseresznye birodalomba kerülésének témájában, míg végül megszületett a „Lucullus cseresznyéi” című novella.
 
Természetesen most is számos „nagy név” bukkan fel az írásokban (Cicero, Cato, Sertorious, stb.). Van, aki a „megbízó” szerepkörében tetszeleg, van, aki csak futólag kerül említésre, de így vagy úgy szinte a kor minden meghatározó személyisége érintve van.
Ezáltal tisztába kerülünk a Rómában dúló aktuális hatalmi harcokkal és politikai viszonyokkal, valamint tovább színesítik az epizódok hátterét.
 
A kötetben szereplő írások:
A konzul felesége
Amikor egy küklopsz egy szempillantás alatt elillan
A fehér szarvasborjú
Valami bűzlik Pompeiben
Arkhimédész sípja
Egy gladiátor csak egyszer hal meg
Poppi és a mérgezett sütemény
Lucullus cseresznyéi

Kapcsolódó írás:Interjú Steven Saylorral

A szerző életrajza
Részlet a könyvből