Neil Gaiman: Sosehol
Írta: Makai Nóra | 2018. 06. 01.
Hol is játszódhatna egy ízig-vérig mai, jellegzetesen angol mese, mint az időtlen és tértelen Lenti Londonban – egy bámulatos világban, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik: a legkülönfélébb alakok járják az elhagyatott metróállomások és csatornák labirintusait, akikkel hősünk, a magát legszívesebben egészen normálisnak tartó Richard Mayhew útja során találkozik.
Miután segítséget nyújt egy különleges képességgel megáldott, nemesi származású lánynak, Ajtónak, Richard maga is átesik a Fenti és Lenti Londont összekötő réseken, ahová az elfeledett, elveszett emberek kerülnek. Richard szerencsétlenségére épp a legrosszabb időben a legrosszabb helyre csöppen; Ajtót két hétpróbás, meglehetősen szószátyár gazember üldözi, akik nem könnyítik meg a dolgát, hogy segítsen a lányon, és hazajusson e bizarr és veszélyes világból. Társául két szintén különös figura szegődik: az egész Lenti London-szerte kétes ügyleteket folytató de Carabas márki, valamint a legendás hírű Vadász, akinek szeme előtt csupán a Fenevad képe lebeg.
Richard útja nem tartózkodik a szélsőségektől; kalandozása során megismeri az általa ismert és ismeretlen világ legsötétebb és legfényesebb oldalait is, hűséges barátok és ádáz ellenségek veszik körül; a mesék jól ismert ellentétpárjai, a jó és a rossz minden arca felvonul e történetben. Hősünk jellegzetes (fantasy)típust testesít meg: a normális világból kiszakadó, önnön értékeit nem ismerő, az új környezetben némileg esetlen, ám valójában tehetséges, jó szándékú figura – gondoljunk csak Alice-re Csodaországban, Harry Potter első éveire a varázsvilágban, vagy Arthur Dentre a Galaxis útikalauz stopposoknak című Douglas Adams regényből.
Bár Richard kezdetben csetlik-botlik az ismeretlen világban, idővel kiismeri annak szabályait, és segítőtársainak köszönhetően ő maga is hőssé válik – ha mást nem is, társait és saját életét képes megmenteni. A helyszínek egyik különlegességét a londoni metróállomások nevével való játék adja; az Angel nevű megállónál egy angyal lakhelyét fedezik föl hőseink, a Shepherd’s Bush állomásnál pásztorokkal találkozni, a Blackfriarsnál pedig fekete csuhás szerzetesek élnek. Ezeket olvasva eljátszottam a gondolattal, vajon milyen könyvet írna Gaiman Lenti Budapestről – alig mertem elképzelni, milyen lények mászkálhatnak Angyalföld, Istenhegy, Vérhalom vagy Kaszásdűlő alatt (de szórakoztató helyek is akadhatnak; lelki szemeim előtt látom, ahogy tógás fickók pancsolnak Rómaifürdőn).
A könyv hangulata – a környezettel párhuzamosan – mindenesetre mondatonként csaphat át komikusból hátborzongatóba, csodálatosan vonzóból elképesztően visszataszítóba, s ezek bármilyen arányú keverékébe. Egy színpompás kavalkád az egész mű – persze, csak ha a londoni szmog szürkéjét is színnek nevezzük. Gaiman kacagtató, helyenként fanyar humora meghatározó eleme a regénynek, különös, mégis találó hasonlatai adják sokszor a hangulat lényegét. Munkáján érezni fiatalkori olvasmányainak, többek közt J. R. R. Tolkien, C. S. Lewis és Douglas Adams műveinek hatását, valamint Terry Pratchett-tel közös munkásságának nyomait.
Neil Gaiman regénye a modern városi fantasyirodalom egyik kiemelkedő darabja; magával ragadó, könnyed, humoros olvasmány.
Kapcsolódó írások: