Főkép

Az alap rendkívül egyszerű. Anglia, vidék, szerelem. Tristan Thorn (Charlie Cox) halálosan bele van zúgva Victoria-ba (Sienna Miller). Bökkenők akadnak persze. Elsőként Humphrey (Henry Cavill), a gazdag ficsúr, aki szintén a lány kegyeiért verseng. Aztán meg a lány mindenféle feltételekhez köti, hogy kinek is adja a kezét. Az az ötlete támad egy hullócsillagot látván, hogy ha Tristan elhozza neki a csillagot, akkor ő lesz a befutó. A fiú persze útnak indul. A következő bökkenő: a falucskát egy fal veszi körbe, amelyen nem lehet csak úgy egyszerűen átjutni. Ha mégis sikerülne, akkor egy másik világban lyukadunk ki. Ám erről hősünk vajmi keveset tud, hajtja előre a szerelem ígérete. Így bukkan rá a csillagra (Claire Danes), amely egy csodálatos nőként – Yvaine – ért földet. Naná, hogy bonyodalmakra számíthatunk a Victoria–Tristan–Yvaine háromszög kapcsán.

Hogy a sztori ne legyen egyszerű, Lamia (Michelle Pfeiffer), a gonosz boszorkány vadászatba kezd Yvaine után, mert úgy tartja a fáma, hogy aki megeszi egy csillag szívét, az örökké fog élni. Még tovább csavarva a történetet, a frissen elhunyt király (Peter O`Toole) „kedves” fiai is a csillag nyomába erednek, mert Yvaine-nél van az a mágikus rubin, amelynek a birtokosa lesz az új uralkodó. Így Tristan-nak és Yvaine-nek alaposan fel kötnie a fehérneműt, hogy megússzák mindazokat a szörnyűségeket, amik rájuk leselkednek útjuk során. Persze segítségük is akad Shakespeare kapitány (Robert De Niro) személyében, aki amíg tudja, egyengeti a fiatalok útját.

Mint a fentiekből látszik, minden adott egy remek kis meséhez. Az alkotók ki is használták mind a technika, mind egynémely szereplő kivételes színészi adottságait. A vizuális effektek és trükkök hihetőek, szépek, jó meg vannak csinálva. Michelle Pfeiffer két mosolyával még mindig az ujja köré tekeri az embert, arról nem is beszélve, hogy ritkán látni ennyire hiteles boszorkányt, mint Lamia. A másik csúcs a Shakespeare kapitányt alakító Robert De Niro, aki a maga kis jeleneteiben szenzációsat alakít. Az öltözőszobás jeleneténél, számítsunk rá, hogy a földön fetrengünk majd a nevetéstől. Mindenféleképpen meg kell még említenem Claire Danes arcjátékát, amely rendkívüli kifejezőerejével hívta fel magára a figyelmem.

Összességében egy remek kis filmecske lett a Csillagpor, melyet bátran tudok bárkinek ajánlani, aki ki akar szakadni a napi taposómalomból és önfeledt, könnyed szórakozásra vágyik. Vagy csak egyszerűen szereti a mese, illetve fantasy filmeket.

Kapcsolódó írás:

Neil Gaiman: Csillagpor