Főkép

Jostein Gaarder, a filozofikus hajlamú norvég író 1991-ben írta meg a Sofie világa című regényt, ami aztán világsikert hozott a számára. A nyugati filozófia történetét közérthető, részint regényes formában feldolgozó köteten kívül számos más írása jelent meg. Egy részük magyarul is, bár elég lassan, apránként jönnek csak ki idehaza a könyvei.

Ez a rövid regénykéje 1993-ban jelent meg eredetileg, 2 évvel a nagy mű után, ami akkor még el sem érte népszerűsége csúcsát. Ahogy azt Gaarder-től megszokhattuk, gondolatébresztő olvasmány, ami annak ellenére is kellemes, hogy kényes témához nyúl: a halálról szól (s mellette az életről is).

Cecilie a főszereplője, a súlyos beteg tinilány, aki ki sem teheti a lábát a szobájából. Karácsony van, és Cecilie-hez, akinek bőven van ideje gondolkozni és ismeretterjesztő magazinokat bújni (mi egyebet is tehetne), egyszer csak különös látogató érkezik.

Először nem is akarózik elhinnie, hogy a se fiú, se lány, légies, apró lény egy angyal. Márpedig annak mondja magát. Arielnek hívják, és szóba elegyedik a lánnyal, sőt, egyre sűrűbben néz be hozzá. Abban állapodnak meg, hogy Cecilie mesél neki arról, hogy milyen embernek lenni, milyen a mi hús-vér valóságunk, s ezért cserébe Ariel Isten s a teremtés titkairól beszél.

Valóban érdekes felvetés: hogyan tudnánk elmagyarázni valakinek, akinek nincs teste, s nem ismeri a fizikai érzéseket, hogy milyen is így élni. De minket, embereket, nyilván sokkal jobban izgat, hogy mi van a mi világunkon, illetve rövidke életünkön túl.

Gaarder mindezekre nem vallásos módon válaszol, azaz nem kinyilatkoztat, nem megfellebbezhetetlennek mondott igazságokat hangoztat. Sokkal inkább arra ösztönöz, hogy értékeljük az életet, ami nekünk adatott, s a saját válaszainkat magunk keressük s találjuk meg. S bár a regény és végkifejlete szép és szomorú, mindenképp vigasztaló.

Bár semmiképp sem Gaarder legjobb írása ez (ahogy Szöllősi Adrienne-től sem a legjobb fordítás), a Tükör által homályosan az a könyv, amit oda mernék adni a gyermeknek, aki már kezd tudatára ébredni az élet végességének. És bár a címe Szent Pál korinthusiakhoz írt első leveléből származik, és jellemzően a keresztény, illetve viking kultúrkörre hivatkozik, nem hiszem, hogy más vallásúak vagy ateisták ne találnának benne olyat, ami őket is elgondolkodtatja.